Eljövetelére várni.
Iz 35,1-6a.10 - Örvendjen a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom! Virulva viruljon és ujjongjon, ujjongva vigadjon! Övé lett a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron fensége; meglátják ők az Úr dicsőségét, Istenünk fenségét. Erősítsétek meg a lankadt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a remegő szívűeknek: „Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.” Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban. Akiket az Úr kiváltott, visszatérnek, ujjongással jönnek a Sionra, és örök örvendezés lesz a fejük felett; vidámság és öröm tölti el őket, s elfut tőlük a bánat és a sóhaj.
Jak 5,7-10 - Legyetek tehát béketűrők, testvéreim, az Úr eljöveteléig! Íme, a földművelő is várja a föld drága terményét, türelmesen várakozik, amíg a korai és a késői esőt megkapja. Legyetek ti is türelmesek, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van! Ne panaszkodjatok, testvérek, egymás ellen, hogy meg ne ítéljenek benneteket! Íme, a bíró az ajtó előtt áll! A szenvedésben és béketűrésben legyenek példaképeitek, testvérek, azok a próféták, akik az Úr nevében szóltak!
Mt 11,2-11 - Amikor János a börtönben Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait és megkérdezte tőle: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus ezt válaszolta nekik: „Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit hallotok és láttok: A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot [Iz 26,19; 29,18; 35,5-6; 61,1]. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” Amikor azok elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Miért mentetek ki, mit akartatok látni a pusztában? Széltől lengetett nádat? Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Finom ruhákba öltözött embert? Íme, akik finom ruhákat hordanak, a királyok házaiban laknak. Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Prófétát? Igen, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről írva van: „Íme, elküldöm küldöttemet színed előtt, aki elkészíti előtted utadat” [Kiv 23,20; Mal 3,1]. Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála.
/:Eljövetelére várni. Ha valakire várok, akkor helyet készítek számára, mely méltó hozzá, mely megtiszteltetés lehet számára, amivel ki tudom fejezni azt, hogy örülök, hogy megjött, hogy itt van, hogy befogadhatom. De valakit várhatok úgy, hogy na, néhány napra, aztán már alig várom, hogy eljöjjön az idő, amikor elmegy, ki kell bírni ezt a kis időt, amíg itt van. Vagy úgy vágyok az érkezésére, mint akit eddig mindig hiányoltam, hiányát szenvedve vártam, hogy végre közelségében boldoggá legyek, és többé nem akarom, hogy fájjon a hiánya, hogy nélküle kelljen akár egy kis időt is eltölteni. Sőt örömmel tölt el, ha érte, vagy neki valamit megtehetek, ha gondoskodásommal szolgálatára lehetek, mert e szolgálat már nem is az, kielégülés, beteljesedés számomra, hogy részévé lehetek! Talán egy édesanya lehet az, aki ezt a legjobban érti, vagy azok a szentek, akik, ahogy Pio atya, vagy Teréz anya, se fájdalmat, se fáradtságot nem voltak képesek megvonni Istentől.
Azt mondja Romano Guardini: „Az ember életében a nagy dolgokat sohasem a csupasz gondolat hozza létre, hanem mindig a szív és a szeretet.” (idézet Az Úr Krisztus c. könyvéből) Mik azok a nagy dolgok? Hiszen, mikor cselekvőképesek vagyunk, mikor képesek vagyunk arra, hogy jót tegyünk, akkor semmi sem számít nagy dolognak. De az, aki képtelen erre, annak szemében válik az nagy dologgá. Bizonyára a nagy dolgokra azért válnak képessé az emberek, mert képesek a maguk kicsinységét túlszárnyalni. De ugyan ott, szintén Guardini mondja, hogy „a nagy dolgok csendben történnek”.
Valóban, ha Valakinek a jövetelét vágyakozni akarom, azt a vágyakozást bennem, a legmélységesebb csendemben kell kiérlelni, hogy még megérkezése előtt megérteni bírjam a várakozás titkát, és a megérkezés vágyakozását. Megteremtem a hiányt magamban, kiüresítem azt a helyet, ahova várom érkezését. Leszegényítem magam, mert a csend eleve a vágyakozás, a készülődés, a már gondolati szabadságom egészséges kitárulkozása, ha a szeretet nyitottságával, alázatával és odaajándékozásával készülődök rá. Én magam csak elképzelni bírom, mikor az édesanya tudomást szerez arról, hogy egy új élet fogan meg benne, de mert édesapaként is megélhető a fogantatás boldogító öröme. Aminek ott, legmélyebb énemben, csendes magányomban kell megtörténnie, kibontakoznia, ami végül egészen betölti az embert, hogy végül már képtelen magában tartani az örömöt, a kétség szétfoszlását, és a bizonyosságot, míg nem az eljövetel idejének ténye válik teljesen belátható világossággá.
Bizony az egész életem egy várakozásban, egy készületben telik. Megláthatóvá lehet az Úr dicsősége, Istenünk fensége; mondja a próféta! Ha csendet teremtek magamban, kiüresítem magamból a világot, egyedül maradok lélekben az Istennel, már előre, úgy, hogy ráadásul már hallom Jézus ígéretét, látom a Rajta beteljesedő prófétai jövendöléseket, és megismerem, hogy ki Ő valójában, akit az Atya küldött, akkor próbálom a legmélyebb csendemben azt a dicsőséget, fenséget felvázolni, és vágyat kelteni magamban, hogy elérjem, hogy megtapasztalhassam. Amikor már elég erős ez a megtapasztalására irányuló vágy bennem, akkor kezdem el kérdezni magamtól, hogy mit tegyek, hogy részese lehessek annak a csodálatnak. Ami addig nagy dolognak tűnt, kezd természetessé válni; ami addig elérhetetlennek tűnt, kezd elérhetővé válni. Amihez hitem addig kevés volt, már kezd elégségessé lenni. Felnövök a célhoz, és rájövök, hogy ha magamban képességemet rá kimunkálom, akkor nem marad el az a többlet, amire magam már kevés vagyok, mert Isten kegyelme, irgalma nélkül nem érhetem el! Amiben bizonyosságom hitemmel együtt fokozódik, ami kell ahhoz, hogy a remény élni tudjon!
A nagy találkozás készülődése ez, ami mások szemében nagy dolgok árán érhető el, de magam tudom már, hogy azok – ahogy visszatekintek – lám, nem is olyan nagy dolgok, mert életem oly csekély a jövendő találkozás reményében! Mire észreveszem, hogy akkor érzem magam komfortosnak, mikor az állandó hiányát élem meg, miközben e világ elidegenedik számomra, mert kezd egy új világ kirajzolódni szemem előtt, ami sokkal izgalmasabb, és érdekfeszítőbb már számomra.
Jézus Krisztus, de jó, hogy ismerhetlek, hogy életemnek része lehetsz, hogy a Karácsony nem reked meg az ajándékozás örömének küszöbén, hanem a legnagyobb, legnemesebb ajándékodat várhatom, és készülhetek annak elfogadására. Nem akarom akkor, olyan együgyűen azt mondani, hogy: ó, nem kellett volna! De igen, vágyom rá, hogy Isten legfenségesebb ajándékának örülni bírjak. Segíts, hogy ez a készülődés, várakozás csak egyre fokozódni bírjon bennem; és nem nyugtalanít, hogy a várakozás felén már túl vagyok, bár oly gyönyörű a készület maga is, amit köszönök! Ámen:/
