Minden ember emberhalász, ki követi Jézust!
Róm 10,9-18 - Ha tehát a száddal vallod, hogy „Jézus az Úr!”, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt halottaiból, üdvözülsz. A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: „Mindaz, aki hisz benne, meg nem szégyenül” [Iz 28,16]. Nincsen ugyanis különbség zsidó és görög között, mert mindnyájuknak ugyanaz az egy Ura van, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt. Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül [Jo 3,5]. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse? S hogyan hirdessék, ha nem küldték őket? Amint meg van írva: „Milyen gyönyörűségesek azok lábai, akik a jó hírt hirdetik!” [Iz 52,7] De nem mindnyájan fogadták engedelmességgel az evangéliumot. Azért mondja Izajás: „Uram, ki hitt annak, amit hallott tőlünk?” [Iz 53,1] Eszerint a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus szava által. De kérdem én: Talán nem hallották? Sőt, ellenkezőleg: „Hangjuk elhatott az egész földre, s beszédük a földkerekség határaira” [Zsolt 19,5].
Mt 4,18-22 - Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. Azt mondta nekik: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!” Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt. Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.
/:Minden ember emberhalász, ki követi Jézust! Mentőövek vagyunk mi mind! Ebben a zajos világot, ha Krisztus szeretete „túlharsogná” talán lecsendesedne. Mert a „a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus szava által.” Ami, ha bennünk a szív gazdagságává lesz, akkor hitvallókká válhatunk. „A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.” Nekem kell üdvösség szerzővé válnom – mások számára is! Ez a felelősségünk egymásért. Had cibáljam ide Boldog Newmant már megint: „a keresztényeknek, amennyire lehetséges, nem rendezetlen, összefüggéstelen sokaság gyanánt, hanem megállapított rend által egymással egyesülten és szervezetten egy látható társaságban együtt kell élniök itt e földön is, úgy, hogy nyilvánvalóan annak is látszódjanak és egyként cselekedjenek”. Egy tudatos közösségként kell közösségre találnunk, ami így válik Krisztus élő Egyházává. Ez mindegyikünk felelőssége, ahogy a papoké, úgy a világiaké is! Mert nem a papok egyháza vagyunk, hanem Krisztusé, amelyben mindegyikünk feladattal, szolgálatra van meghívva, Krisztus szolgálatára, egymásban. Erre a Krisztussal való közösségre mindegyikünket Krisztus hív meg, minden nap újra és újra megújítva meghívását, hogy el ne feledkezzünk erről, ezért van Krisztus egyházában minden nap a világ minden táján szentmise, akár jelen vagyunk ott, akár nem, részesei vagyunk, meghívásunk van rá, de ha nem vagyunk jelen, akkor is a lélekben testvéreink bennünket is jelenvalóvá tesznek, képviselnek. Bátram mehetünk el – egy keresztvetéssel – a templom előtt, hogy dolgunkat intézzük, azzal a tudattal, hogy az a szentmise, ami éppen történik az velünk és értünk történő cselekvés, melyben jelenlétünk jelenidejű, és bennünket is megszentelni akaró! Minden pillanatunkat úgy kell megélni, hogy Krisztus Egyházának vagyok a tagja, élő sejtje, küldetéssel, feladattal, tanúságtétellel, aki Krisztus szolgálatában állok. De ahhoz el kell hagyni korábbi énemet, a világi gondolkodásomat, megélhetésemért való folytonos erőlködésemet. Megengedve, hogy Isten irányítsa sorsomat, családom sorsát, szeretteim sorsát. Azt is elfogadva, hogy e sors formálásban Isten rám is számít, rám is épít, nekem is szerepet szán: hitemmel szóljak, legyek cselekvő része! Bátorítani a hitben egymást, megerősíteni. Életem van, mely minden nap ajándéka Istennek, mely élettel éltetnem kell, éltemmel életet kell adni, amit nem is magamból adok, hanem abból, ami nekem is ajándékom, csak tovább adni. Nem kell a világ szemérmességét követni, hogy személyiségi jogok, intimitás, meg mindenkinek ez a maga felelőssége, identitása. Krisztus szolgálata, Krisztus közössége soha nem lehet magánügy, aki ezt mondja, félreismeri, vagy nem ismeri a szó értelmét, hogy Szeretet - Isten, Atya, Krisztus, Katolikus, Keresztény, a szeretet egysége. Ami nem tolakodó, erőszakos, de szelíd, alázatos, ajándékozó, mi Krisztusból táplálkozik!
Istenem, Benned, és belőled élni vágyom. Lenni, és létezésemben meghívásodra igent mondani, követni, üdvözülni! A mai napot is magamra veszem, mint ajándékodat, áldó és megszentelő kegyelmeddel, de segíts, hogy ajándékodhoz méltón tudjam e napot szolgálni, szolgálatommal téged dicsőíteni! Ámen:/
