Szolgálni jóságát

Elkezdtünk egy Új évet, legyen áldott! Mindannyiunknak! De, hogy ne legyen ugyan az, mint az előző, még hangulatában se, lépünk egyett. Idén, új blogban jegyzem le a mindennapra vonatkozó gondolataimat, imádságaimat. Csak a nyílra kell kattintani, és már is olvashatja az Élesztő blog oldalait!

Folytatás a http://eleszto.blog.hu/ blogban!

„Kezdetben volt az Ige”

Én 2,8-14 - Csitt! A kedvesem íme, itt jön! Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül! Olyan a kedvesem, mint a gazella, mint a szarvasborjú, már itt is áll a házunk mögött, benéz az ablakon, nézdel a rácson át. Íme, a kedvesem szól nekem: „Kelj fel szaporán, szerelmem! Jöjj, galambom, szépségem! Mert a tél már elmúlt, az eső elállt, elvonult, földünkön előbújnak a virágok, eljött a szőlőmetszés ideje, s a gerle szava hallatszik a határban. A füge már kihajtja első gyümölcsét, s a virágzó szőlő illatot áraszt. Kelj fel, kedvesem! Jöjj, te szépségem! Te, galambom a sziklaüregben, a kőszál rejtekében, hadd lássam arcodat, hadd halljam hangodat! Mert a te szavad édes, és oly bájos az orcád!”

vagy

Szof 3,14-18a - Zengedezzél, Sion leánya, ujjongj Izrael; örvendezzél és vigadj teljes szívvel, Jeruzsálem leánya! Az Úr megsemmisítette ítéletedet, eltávolította ellenségeidet; Izrael királya, az Úr, közötted van, nem kell többé félned semmi bajtól. Azon a napon, majd ezt mondják Jeruzsálemnek: „Ne félj! Sion, ne lankadjon el kezed! Az Úr, a te Istened, közötted van, erős ő és megszabadít. örvendezik majd feletted örömmel, újjáéleszt szeretetével, és ujjongva vigad fölötted, mintha ünnepet ülne.” „Elfordítom felőled a balsorsot, hogy többé ne legyen gyalázatod miatta.

Lk 1,39-45 - Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.”

/:„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.”[Jn 1,1-2] Ő az, aki eljönni készül.

Oly jó volna minden pillanatát a készületnek megragadni, bene élni, a készülődés részévé válni, elidegenedetten a világi készülettől.

Két Ószövetségi idézet közül lehet ma választani. Az Énekek énekéből való rész oly szerelmes, oly kedves, amit oly jóleső érzéssel olvasok, ám most mégis Szofoniás verse az, ami jobban boldogít. Abban több van, mint érzelem, az bátorít is az ünnepre, a készület beteljesedésére. Ahogy Máriát öröme nyugtalanította, kénytelen lett felkerekedni, hogy örömét megossza Erzsébettel, aki, már tudja, hogy képes lesz arra, hogy örömében osztozzon, hiszen benne is ugyan az az öröm élhet. Ami érzés, és nyugtalanító fogantatás valami olyanra, ami még sosem volt része. Amit, éppen ezért, mert még sosem volt abban része – bár örökké vágyott rá – végtelen titok, érthetetlen; ám tudni róla, hogy olyan teljessége az életének, ami még eddig nem remélt távolságban volt számára. Egy már éltes asszony, és egy ártatlan tiszta szűz örömének azonossága Isten titkaiban, aki az Ige, aki még sosem volt olyan valóságos - számukra, számomra sem, mint Aki e napokban lehet! Az Erős és Szabadító, aki még örvendezni is képes felettem, látva, hogy újjáéledni vagyok képes szeretetében. Ő akar ünnepelni engem, miközben bennem érzem az ünnep készületét! Amiről, most magam is úgy érzem, hogy bennem lehet oly mélységesen nagy élménnyé, mely megszabadíthat az élet minden aggódásától, félelmétől.

Szofoniásnak ez a kifejeződése, hogy „az Úr, közötted van”, csak sejtésem még, de valami olyan, mint kettős énem között lévő perzselő parázs, mely fényében felemészti, ami rossz, hogy áldozatában – irgalmában, az Igében szentté lehessen, egészen Istennek tetszővé - ha engedem, hogy e kétfelem Benne áldozatommá lehessen, áldozatával egyesüljön.

Áldozatnak mondom, mert ez a szó van erre, de ami mégsem olyan áldozat, ami fájdalmas, erőszakolt, kényszeredett; de annál inkább örömmel vetem oda Neki, ami tőle való, jóleső nekem, de mégis, már értéktelen, ha az nélküle, vagy örömének ellenére lehet csak enyém. Mert, ugyan, hogy lehetne örülni annak, amiben nincsen másnak öröme, sőt, pontosan annak, akinek öröme boldogít!

Betölteni ezt az új napot a Te szereteteddel! Nekem mámoros boldogító vágyam, hogy sikerüljön, egyszer, talán. Akkor, mikor Benned meg fogom érezni e siker örömét, akkor, az lesz nekem az igazi Karácsonyom! Addig, a gyermeki álmodozásommal, emlékeimmel élem át a Karácsony titkát, de a készülődést nem adom fel, folyvást, reménnyel és hittel készülök rá. Istenem várlak és vágylak, talán gyermeki naivsággal, de a világtól eltitkoltan, ahogy csak az enyémként szerethetlek, és Benned mind azt, mit e világból bírhatok, Általad! Ámen:/

A csend misztériuma és döbbenete

Iz 7,10-14 - Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!” De Ácház azt mondta: „Nem kérek, és nem kísértem az Urat.” Erre a próféta így szólt: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.

Lk 1,26-38 - Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni [Iz 7,14]. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége” [2 Sám 7,13; Iz 9,6]. Mária erre megkérdezte az angyaltól: „Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” Az angyal ezt felelte neki: „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen” [Ter 18,14; Jób 42,2]. Mária erre így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” És eltávozott tőle az angyal.

/:A csend misztériuma és döbbenete jár át megtestesülésed titka kapcsán! Bizony, Te vagy az az Isten, aki a világ teremtése óta, de a világ teremtésében is a természetet uralod, és annak törvényszerűségeit, melyek tulajdonképpen az általad elképzelt rend hírnökei, de melyeket éppen azért, mert azokat Te rendelted, Te is bírálhatod felül - ha szeretetedben annak idejét, szükségét látod. Te, az Isten, ki angyalaid által szólítod meg az embert. Pontosabban egyetlen szüzet, egy tiszta virágszálat, ki Neked kedves lehet, és alkalmas rá, hogy az ártatlan, és ártatlanságát mindörökre megtartó „Magasságbeli Fia”, „Isten Fiú” anyja legyen. Próbálom elgondolni ennek a szűznek, Máriának lelkületét, aki oly ártatlan és szeplőtelen, hogy fel sem merül benne, hogy képzelődik, hogy álmot lát, vagy a maga gyengeségének tekintse, hogy ilyet képzel magának. És micsoda érzés lehetett, mikor a kegyelem felsajdul benne, mikor a biológiai változás döbbenete elerőtleníti. Nem fut kuruzslóhoz, vagy orvoshoz, hogy ugyan már segítsen rajta, vele ez nem történhet, ilyen szégyen nem érheti. Ám tépelődve, de megfontolt tudatossággal bírja kimondani: hát „legyen”! Hinni a kegyelemben, a csodában, Isten angyalában, a természet szabta képtelenségben, csak mert Isten van, és szól, és megérinthet, és cselekedhet olyat, amit a világ nem érthet. Én, e természet szabta lény, lehetek Istennek olyan kegyeltje, hogy a természet törvényeiből kiemelkedhetek, eltérhetek minden törvénytől, csak mert szeret engem az Isten, és bennem a mindenséget. Én, lehetek Istennek ekkora szolgálatára? Hogy nem csak a magam és nyűgös életemet élem, akit körül vesz, sőt, akiben benne van a bűn, lehetek kegyelemmel teljes, Isten malasztot hordozó, Istennek kiválasztott szolgája? És lehet bennem akkora alázat, hogy kimondjam: „legyen nekem a te igéd szerint”? Igen, hiszem, hogy bennem is megszülethet az Isten Fiú, lehetek én is e Fiúság hordozója, gondozója, viselője, nevelője – neveltje, alázatos szolgája; még férfi létemre is megélhetem a csodát, hogy Isten lefoglal a maga számára, egészen, még öregen is, még akkor is, ha eddig olyan bűnös voltam. Mert megváltó születik, aki minden hatalommal teljes! Mária, aki hús-vér teremtmény, mindenben azonos hozzám, anyámhoz, mégis több, azzal a többlettel, amiben méltóbb lehetett Isten számára, és amennyiben nagyobb kegyelemmel teljes, hogy Szentet szüljön a világnak. Így lett Ő minden édesanyának anyja, és nekem is égi édesanyámmá, aki félem az Istent, és törekszem Jézus testvériségének alázatára. Áldott legyen Isten, aki angyalai által megszentel minden anyaságot, és minden anyában minden gyermeket, hogy így Isten gyermekeivé lehessünk megváltói szeretetében, akiket Jézus Krisztusban kiengesztel önmagával! Amire magam, bűnös lélek kimondhatom, hogy igen, akarom! És, hogy ebben az igenlésemben - bűnbánatomban válik valóra – nem ellenemre – szeretetedben, a Te dicsőségedre akaratod. Mert Te olyan Isten vagy, aki kegyelmedet, vagy néven nevezve, irgalmadat, egyikünktől sem vonod meg, ha elfogadjuk, ha azt tudom mondani, hogy „legyen meg a Te akaratod”! Ha szűzen, fiatalon, teljes tisztaságomban már nem is, de hiszem, remélem, és életem lényegeként vallom, hogy lehetek még, hitemben megerősödve, tudatos alázattal az, aki kegyelmedben teljes lehetek, megimádkozva, csendedben végleg elcsendesedve alázatra jutva. Istenem, köszönöm a szentséged gyönyörködtető titkát, melyet felajánlasz nekem, amely lehetőséggel élni akarok, hogy dicsőségedben részed lehessek! Ámen:/

Isten „viszonya a világhoz nem természeti, hanem személyes.

Iz 7,10-14 - Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!” De Ácház azt mondta: „Nem kérek, és nem kísértem az Urat.” Erre a próféta így szólt: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.

Róm 1,1-7 - Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára - amelyet Isten előre megígért a szent iratokban prófétái által Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról, aki testileg Dávid nemzetségéből született, de akit a szentség Lelke szerint, a halálból való föltámadás által Isten hatalmas Fiául rendelt; s aki által kegyelmet és apostoli megbízást kaptunk minden néphez, hogy engedelmeskedjenek a hit által az ő nevének dicsőségére - ezek közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus meghívottjai -, Isten összes szeretteinek, akik Rómában vannak, a meghívott szenteknek. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!

Mt 1,18-24 - Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: „Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni” [Iz 7,14]. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

/:Isten „viszonya a világhoz nem természeti, hanem személyes. Sőt, maga a világ sincs a természetibe belezárva, annak is személyes rendeltetése van, mert az élő Isten szeretetből hozta létre. Ezért lehet benne „történelem”. Az ember történelme, de az Istené is; szent történelem, az üdvösség történelme. És ha Isten a természetet az üdvösség történetébe belevonja, ha Ő „cselekszik”, a természet engedelmeskedik. Ekkor történik a csoda, és abban a természeti törvény nincs „felfüggesztve”, hanem magasabb szándékot szolgál.”/Romano Guardini Az Úr Krisztus c. könyv – Márton Áron fordításában, Szt. István társulat 2006 - 122.o./

Ebbe a személyes természeti környezetbe állít bele – személyemben engem, és minden egyes embert – Isten! Hogy megéljem történetemet, történelmemet, miközben bennem és általam éli meg Isten a maga személyes történelmét. Eklatáns példája, Isten legszemélyesebb jelenvalóságának Jézus Krisztus, akiben Ő a legszemélyesebb e természeti környezetben. Aki pontosan azért vált Isten „cselekvésévé”, hogy az ember számára kinyilvánítsa, hogy minden természet és természeti törvény felett álló, ami az embertől hitet igényel, hogy legyőzhesse a természetességét, valóságát, a létezésért; ami egyedül Istenben válhat személyessé.

Karácsony szent ünnepét megközelítve – otromba bakancsomat levéve, lábujjhegyen, hogy észrevétlen maradjak, és megérteni bírjam Isten végtelen szeretetének lényegét – Isten személyes szeretetére próbálok ráérezni, megérteni belőle valamit, amit magamnak is élnem, értenem, és művelnem kellene. Csodatévővé kéne lennem Isten bennem táplált személyes szeretete által, nem csak mímelni a szeretetet. Mert keresztényként értjük a szeretet értelmét, de megélni oly keservesen nehézkes vagyok; természetes, de nem személyes; valóságos, de nem létező. A csoda még mindig kívülem van, és nem bennem, nem merek, nem bírok, és félek Krisztus szeretetével szeretni. Félve a félreértéstől, a meg- és az el- ítéléstől, a visszautasítástól, a csalódástól. Ami félelem míg bennem van – a hit hiányosságát szenvedve -, addig nem tudok szeretni; és az, ami vagy aki ettől visszatart, az a természet igája, mely személyességemet köti gúzsba, szabadságomban korlátoz, melyet Isten adott nekem, Istentől való, vagyis személyességem korlátai a szeretet hiánya, mi körül vesz. Ennek ellenére is kell személyes szeretet élményemet megélni Istennel. Felidézve magamban azt a képet, amit a paradicsomban Ádám megélhetett még a bűnbeesés előtt. Mikor még fel sem merült benne a bűnre hajlandóság gondolata sem, mert a szeretet tisztaságának állapotában létezett! Nem visszasírni akarom, de megpróbálni megélni azt a személyes szeretet kapcsolatot Istennel. És Istenben emberrel! Bár csak sikerülhetne! Tudom, ott leselkedik a gonosz, hogy megrontsa e vágyat, és mikor megpróbálom megélni, ösztöneimen keresztül is ott vicsorog. De, ahogy ő nem törődik azzal, hogy én a kegyelem szentségének megélésére törekszem, úgy nem szabad nekem sem törődnöm az ő fondorlatával sem. Egyetlen esélyem erre, ha életem minden szeretet élményét Istennek szentelem, imádásában élem meg. Az ártatlan tiszta szeretet megnyilvánulásába nem szabad engednem, hogy Isten imádott szeretete nélkül legyek jelen!

„A Mennyei Gyermek kedvessége meghódítja szívemet, szeretete rabul ejt. Engedd, hogy lelkem fölengedjen szereteted tüzénél, hogy eléghessek ebben a tűzben, égess hamuvá itt, lábad előtt, hogy egészen szeretetté váljak és magasztaljam jóságodat és szeretetedet!” /Pio atya breviáriuma – dec. 19./ Ámen:/

Keveseknek lehet részük abban

Jer 23,5-8 - Íme, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak; királyként uralkodik majd, és okosan cselekszik, jogot és igazságot szolgáltat az országban. Napjaiban megszabadul Júda, és Izrael biztonságban lakik; ez lesz a neve, amelyen szólítják: Az Úr a mi igazságunk. Azért íme, jönnek napok, - mondja az Úr, - amikor nem mondják többé: „Él az Úr, aki felhozta Izrael fiait Egyiptom földjéről!”, hanem: „Él az Úr, aki felhozta és elvezette Izrael házának ivadékait észak földjéről és minden országból”, ahová elűztem őket; és a saját földjükön fognak lakni.”

Mt 1,18-24 - Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: „Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni” [Iz 7,14]. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

/:Keveseknek lehet részük abban, hogy az Úr angyala ilyen mélyen, és egyértelműen megérintse, megszólítsa álmában. De mindegyikünknek lehetőséget ad Isten arra, hogy magamként elmélkedjem át József történetét. E néhány szó, ami itt található, az Isten és a családfő örökérvényű kapcsolataként is felfogható, mint kettőjük életközössége.

József, kinek felesége Mária, már a házasság szentségi kötelékében Istentől rendelt felelősséget kap a leendő családért is. Amit nem vonhat kétségbe se törvény, se világ, se asszony! Így tiszteletet követel mindenkitől, ki Istent féli. E felelősségében a férfi hatalom, méltóság, és szentség is egyben. A férfit e méltósága, egyedül Istennek rendeli alá, amit magának a férfinak is értenie kell, de, ha azzal visszaél, büntetése kiérdemelten kijár neki, ahogy annak is, ki e hatalmát kérdőre vonja, vagy csorbítja. A férfi ezen tudatosságával bírt talán József, mikor magára vette az angyal figyelmeztetését. Ami igazolja azt is, hogy József a házasság szentségében vállalta, és elfogadta Istentől e hatalomra való felkenését, szolgálatként, alázattal, hittel, és teljes bizalommal. Kijelenthetjük azt is Józsefről, hogy minden földi logikát, eddig volt tapasztalatát, alá tudta rendelni Isten akaratának, nem törődve a háta mögött összesúgó, nevetgélő csúfolódásoknak, melyeknek kitette magát. Egyetlen egy élő szót fogadott el, hogy Mária a Szentlélektől fogant, és fiút fog szülni, rá osztva a feladatot, hogy szolgálja Isten akaratát, mint Mária férje, de Isten választotta! Ebben a döntésében vált József eggyé Máriával Istenben, és Istennek áldozó életben! A két embernek, Máriának és Józsefnek életajándéka lett az a 30 év, mely Jézust Betlehemtől elvezette a megdicsőülésre, mert a két ember Istenben való egyesülése, egysége vált Jézus élettapasztalatává, emberi alapot teremtve arra, hogy Istenfiúvá érjen Jézus, és így Krisztussá lehessen.

Arról nem tudunk, hogy Mária és József mennyire éltek imádságos, egy-közös lelki életet, de bizonyosságom van arról, hogy a nélkül ez az egységük Istenben nem lehetett volna olyan teljes, mint amit Jézus gyermeksége, neveltetése következtetni enged. Az persze nem zárható ki, hogy a gyermek Jézus élete, a Benne eredendően lakó Istenség nem hatot vissza szüleire, de azt felismerni, és befogadni is a két szülő személyiségének Isten parancsának alárendelése kellett feltétlenül. Legelőbb József és Mária személyiségének alázata, majd a két személyiség egymáshoz rendelése és egységre jutása Istenben, és szeretetben. Ugye, azt mondhatom, hogy ez példa lehet minden család, minden családi meleget magteremtő, és azért felelős személyek részére, de még azok számára is, akik a családokért munkálkodó feladatot vállalnak.

Istenem, Te megengeded, talán el is várod, hogy e részleten elelmélkedjek, elmélyedjek benne, hiszen minden, mit a Szentírásban elénk társz, arra szolgál, hogy megnyilatkozz nekünk, feltárd előttünk magad, mi üdvösségünket van hivatva. Hinni akarom, és hinni bírom szándékodat, ami által megszentelni akarsz, hogy szentekké lehessünk. Köszönöm Istenem, hogy noszogatsz, hogy hívsz, és csalogatsz, bátorítva, hogy az üdvösség reménye kedves legyen nekem, vágyam ne csillapodjon, hogy elérni, és általad az üdvösségben kiteljesedni akarjak! Legyen áldott Szent neved, és hatalmad rajtam egészen eluralkodó! Ámen:/

Ebben a történetben van megírva történetem!

Ter 49,2.8-10 - Gyűljetek össze, s halljátok, Jákob fiai, halljátok atyátokat, Izraelt! Júda: téged dicsőítenek majd testvéreid; ellenségeid nyakán lesz a kezed, és atyád fiai meghajolnak előtted. Júda fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán - ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek.

Mt 1,1-17 - Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia. Ábrahám nemzette Izsákot; Izsák nemzette Jákobot; Jákob pedig nemzette Júdát és ennek testvéreit; Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól; Fáresz nemzette Ezront; Ezron nemzette Arámot; Arám nemzette Aminádábot; Aminádáb nemzette Nahsont; Nahson nemzette Szálmont; Szálmon nemzette Boózt Ráhábtól; Boóz nemzette Obedet Rúttól; Obed nemzette Jesszét; Jessze pedig nemzette Dávid királyt.

Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől; Salamon nemzette Roboámot; Roboám nemzette Ábiát; Ábia nemzette Ászát. Ásza nemzette Jozafátot; Jozafát nemzette Jórámot; Jórám nemzette Oziját; Ozija nemzette Jótámot; Jótám nemzette Ácházt; Ácház nemzette Hiszkiját; Hiszkija nemzette Manasszét; Manassze nemzette Ámont; Ámon nemzette Joziját; Jozija pedig nemzette Joakimot és ennek testvéreit a Babilonba való áttelepítéskor.

A Babilonba való áttelepítés után Joakin nemzette Salátielt; Salátiel nemzette Zerubbábelt; Zerubbábel nemzette Ábiudot; Ábiud nemzette Eljakimot; Eljakim nemzette Ázort; Ázor nemzette Szádokot; Szádok nemzette Ákimot; Ákim nemzette Eliúdot; Eliúd nemzette Eleazárt; Eleazár nemzette Mattánt; Mattán nemzette Jákobot. Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek.

Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék; Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig tizennégy nemzedék; és a Babilonba való áttelepítéstől Krisztusig tizennégy nemzedék.

/:Ebben a történetben van megírva történetem! Mert melyikünk lenne képes felvázolni családfáját, negyvenkét íziglen visszamenőlegesen. Ám, ha tudom, hogy Isten, teremtő akaratában Krisztustól, sőt a teremtés kezdete előttől számon vagyok tartva, akkor mondhatom, hogy Krisztus vérvonalában vagyok benne, és szeretve! Mi ebben az esetben a teremtő gondolatán át a gondoskodását, törődését jelenti számomra. Ha ezzel számolok, akkor valóságosan is Atyám vagy Isten, a Mindenség ura, Teremtője, Gondviselője, ki legelőször is Szent Fiadat hívtad életre, hogy magadba foglaló szeretetedről értesíts időben, ha életre kelteni akarsz bárkit a tieid közül!

Isten számára a történelem, és az időbeliség alárendelt a szeretetnek, aki örök és változatlan, ugyanakkor mindent magába foglal tértől és időtől függetlenül.

Isten szeretete foglalata minden teremtményének, így nélküle értelmetlen, és felfoghatatlan a létezés maga. De Istennek e teremtő szeretete az, ami egyesít is bennünket, összeköt, és egységre szólít, mi minden emberi érzés, szívfájdalom, közlés, tudás, vagy emberi szándék, cselekvés, gondolat híján is van. Mindegy, hogy köszöntelek vagy sem, ha találkozom veled, mert közösségünk örök, és láthatatlanul állandó együttlét, ami csak a szeretetben lehet. De éppen ezért, minden idegenkedés, ami ember és ember, ember és bármi más teremtett létező között van, a szeretet hiányából az! Mert lett az ősbűn által az Ember tagadása, Isten bizalmának visszautasítása. Így lett a bűn ítélete: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé.! [Ter 3,15]. Ez nem csak, hogy tudásunkká kell, hogy váljon, hanem tudatunk részévé is; hogy tudva és akarva küzdelemre legyünk képesek a bűn ellen, ami védekezés a gonosz támadásai ellen, az életben maradás ösztöne, mely az örök életre szóló meghívásunk. De Isten gondolatában a védekezés cselekvés, vagyis szeretet. Amire, ha kevésnek érezzük magunkat, azt tanítja Pio atya: „Mondjátok Jézusnak: ’Nagyobb szeretetet kívánsz tőlünk? Nincs több. Kérlek, adj még, hogy fölajánlhassam Neked!’ – Ne kételkedjetek, …!” Annak a tudásnak birtokában kell ezt tennünk, hogy nincs, nem létezik, és nem lehet szeretet Isten szeretetén kívül! Ha mégis annak hívjuk, az akkor sem szeretet.

Bizony, meg kellene értenünk, hogy a krisztusi vérvonal mellett, minden e világi kapcsolatrendszer vérvonala – bár tiszteletben tartva, és meg nem tagadva azt – eltörpül, szelíden háttérbe kell, hogy kerüljön. Gyűlölni apját, anyját, ezt jelenti, hogy alárendelni Istentől lett eredetünknek!

Mi magunk vagyunk a kinyilatkoztatás része, számunkra már lényegtelen, hogy kik az őseink, hiszen nem bennük nyilatkoztatja ki magát az Isten, hanem Krisztusban! Nekünk, ahhoz, hogy szentek legyünk, nincs szükségünk őseinkre, hiszen személyes meghívásunk, elrendelésünk, megváltottságunk az, ami révén lehet üdvösségünk!

Ennek a tudásnak birtoklása már eleve kell, hogy örömet fakasszon bennünk, de felelős örömöt, mi akkor válhat boldogítóvá, ha képes leszek a kegyelemmel bírni.

Ezért esdeklem, könyörgök Hozzád Istenem, hogy angyalaid védjenek, őrizzenek a kísértés idején, erőm és bátorságom legyen a Te szereteted, hogy végül a Te irgalmad juttasson el a Veled való közösségre, és szent színed látására! Ámen:/

Titok, az ismeretlenség sötétsége.

Iz 54,1-10 - Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, ujjongásban törj ki és kiálts, aki nem vajúdtál! Mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak - mondja az Úr. - Szélesítsd ki sátrad helyét, és hajlékaid kárpitjait feszítsd ki, ne kíméld! Hosszabbítsd meg köteleidet, és cövekeidet erősítsd meg! Mert jobbra és balra ki fogsz terjeszkedni, utódod nemzeteket örököl, melyek elhagyott városokat népesítenek be. Ne félj, mert nem szégyenülsz meg, és ne pirulj, mert nem kell szégyenkezned! Mert ifjúkorod szégyenét elfelejted, és özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé. Mert a te alkotód a férjed: Seregek Ura az ő neve; és Izrael Szentje a megváltód: az egész föld Istenének hívják őt. Mert, mint elhagyott és bánkódó lelkű asszonyt hívott meg téged az Úr, mint ifjúkorban eltaszított asszonyt - mondja a te Istened. Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek. Haragom túláradásában elrejtettem arcomat előled egy szempillantásra, de örök kegyelemmel megkönyörültem rajtad - mondja a te megváltód, az Úr. Úgy vagyok, mint Noé napjaiban, akinek megesküdtem, hogy Noé vizei nem árasztják el többé a földet; így esküszöm, hogy nem haragszom rád, és nem korhollak téged. Mert a hegyek eltűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de kegyelmem nem tűnik el tőled, és békeszövetségem nem inog meg - mondja a te könyörülő Urad.

Lk 7,24-30 - Miután János követei elmentek, elkezdett Jánosról beszélni a tömegnek: „Miért mentetek ki a pusztába, mit akartatok látni? Széltől lengetett nádat? Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Finom ruhákba öltözött embert? Íme, akik drága ruhában és kényelemben élnek, a királyi palotákban vannak. Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Prófétát? Igen, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről írva van: „Íme, elküldöm angyalomat színed előtt, aki elkészíti előtted utadat” [Kiv 23,20; Mal 3,1]. Mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb Isten országában, az is nagyobb nála.” Az egész sokaság, amely őt hallotta, s a vámosok is, igaznak vallották Istent azzal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével. De a farizeusok és a törvénytudók meghiúsították Isten szándékát önmagukban, és nem vették fel az ő keresztségét.

/:Titok, az ismeretlenség sötétsége. Így titok az, kit János hirdet! Ebbe a titokba kereszteltek bele bennünket, engem is. Mert ki érti, mikor gyermekét odaígéri Istennek, hogy mire adja, és mit ad? Egyet lehet akkor tudni – szülőként – hogy mije van, lett, az kegyelemből lett, és csupán arra, hogy Isten kegyelmét szolgálja majd az, aki már fogantatásától, sőt azt megelőzően is már Istené volt, mert az övéből bízza a gyermeket, részeként szüleire, hogy e világon átvonulva a gyermek Isten dicsőségét hirdesse, szolgálja, és szélesítse a világban! Mert Isten akarata az, hogy a világ beteljen az Ő teljességében, teremtményei által, amihez adja örök kegyelmét könyörülettel, és már kiengesztelődve! Ez a szeretet az – egyedül a világban – mely nem haragvó és nem korholja a bűnöst, inkább felsegíti, mert vonzani akarja, és magában elfeledtetni, ha az Ember is kész e kiengesztelő kegyelem, az irgalom elfogadására, melytől nem szégyenülünk meg, és feledtet minden ifjúkori botlást.

Ki az, ki ekkora hatalommal bír a világ felett? Csak a szeretet lehet képes rá, hogy minden bűnt, gonoszságot, együgyűséget, alattomosságot, haragot, mi az igaz szépségnek idegen, elidegenítsen tőlem, az Embertől, ki felelőtlenül és ügyetlenül garázdálkodom a világban.

De úgy, hogy vágyom a jó megtételére, és vágyom, hogy semmivé legyek ki bűnömben vagyok! Erre szolgálnak napjaim, hogy bölcsességébe behatolva, kegyelmét és irgalmát magamra véve, képessé legyek elcsitulni Benne.

Csodálatos a világ, mit Isten teremtett, csak képessé kell lenni arra, hogy azt felismerjem, és ne maradjak meg abban a züllött világomban, melyet e világhoz tapadva észlelek. Mert Isten félt attól a világtól, amelyet az Ember magának kreál, félreértve helyzetét; talán rossz szándék nélkül is. Minden teremtés által, minden születésben kérleli Isten az Embert, hogy lásson, ne csak nézzen! Merjünk a látottakon túlra tekinteni, és keresni az összefüggések értelmét, hogy következtetéseink ne legyenek megtévesztőek. Boldognak akar látni az Isten bennünket, ezért lebbenti fel titkáról önmaga a fátylat. De a boldogság nem rajtunk kívül keresendő, hanem bennünk. Vagyis nekünk kell úgy élnünk, hogy létünk boldogsággá lehessen, mert mit vágyunk nem lehet a miénk önmagunk ellenére, és küszködésünk, küzdelmünk nélkül!

A titkok között is bizalmat kell szavaznom annak, kinek titkai között kell élnem, elfogadva, hogy a titkok nincsenek ellenemre, sőt, képessé tesz rá, hogy e titkokat felfedezzem, feltárjam, sőt, mely titkok nem arra vannak, hogy előlem rejtve legyenek, hanem, hogy felfedezni bírjam és merészkedjek. Melyek megismerése megízlelteti velem az örök boldogság boldogító élményét. Pontosan erre valók a titkok, Isten titkai, hogy közelebb vigyenek – érezhetően, tapinthatóan, élményszerűen – Hozzá, az Istenhez, és ez a tapasztalás boldogító legyen, sikerélmény a számomra.

Jézusban Isten erre próbál rávilágítani, rámutatni, hogy aki akarja hallja meg, és aki látni akarja, az lássa meg, hogy mi az igazság, és hogy válhat önmaga is az igazság részévé.

Istenem, Benned vágyom, hogy igazzá lehessek, és, hogy ez a lehetőség lehetővé lehessen általam is, szeretteim számára. Segíts, hogy életem éltetővé legyen, és titkaidat felismerve, titkolódzásra ne kényszerüljek! Ámen:/

„Nincs más rajtam kívül!”

Iz 45,6b-8.18.21b-25 - hogy megtudják napkelettől napnyugatig: senki sincs rajtam kívül, én vagyok az Úr, és nincs más! Én alkotok világosságot, és teremtek sötétséget, én szerzek jólétet, és teremtek bajt; én, az Úr, cselekszem mindezeket. Harmatozzatok, egek, felülről, és a felhők hullassanak igazságot! Nyíljék meg a föld, teremjen szabadulást, és igazság sarjadjon vele! Én, az Úr, teremtettem azt.” Mert így szól az Úr, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta és megalkotta, ő, aki megalapozta, és nem pusztaságnak teremtette, hanem azért formálta, hogy lakjanak rajta: „Én vagyok az Úr, és nincs más. Hirdessétek és adjátok elő, tanácskozzatok is egymással! Ki adta tudtul ezt kezdettől fogva? Ki hirdette régóta? Nemde én, az Úr? Nincs más Isten rajtam kívül, igaz és szabadító Isten nincs kívülem. Forduljatok hozzám, és megszabadultok, a földnek határai mind, mert én vagyok az Isten, és nincs más! Önmagamra esküdtem, igazság jött ki számból, szó, amely nem tér vissza: előttem hajlik meg minden térd, énrám esküszik minden nyelv.” Azt mondják: „Csak az Úrban van igazság és erő!” Hozzá jönnek és megszégyenülnek mind, akik pereltek vele. Az Úrban lesz igazzá és dicsekszik Izrael minden ivadéka.

Lk 7,18b-23 - Mindezeket hírül vitték Jánosnak a tanítványai. János erre odahívott tanítványai közül kettőt, és elküldte őket Jézushoz, hogy kérdezzék meg: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Amikor ezek a férfiak odaérkeztek hozzá, így szóltak: „Keresztelő János küldött minket hozzád, hogy kérdezzünk meg: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Éppen abban az órában sok embert megszabadított betegségétől, szenvedésétől vagy a gonosz lelkektől, és sok vaknak visszaadta a szeme világát. Ezt felelte nekik: „Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek hirdetik az evangéliumot [Iz 26,19; 29,18; 35,5-6; 61,1]. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.”

/:„Nincs más rajtam kívül!” És mégis keresünk, folyton valaki, vagy valami mást. Nyugtalan a szív. Hiába mondja Jézus, „ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek!” [Jn 14,1] Pedig már Isten „tolmácsa”, Izajás is megírja Isten üzenetében, hogy „forduljatok hozzám, és megszabadultok”. „Ó, te hitetlen nemzedék - válaszolta -, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket?” [Mk 9,19] Siránkozik Jézus, látva keményszívűségünket.

De Isten szavai, melyek igazak, és ezredévek óta belengik a földet, itt maradnak közöttünk, hogy átjárjanak, és munkálkodjanak bennünk, a Szentlélek ereje által. Hogy akinek füle van, hallja meg! És minden nappal újabb és újabb gondolatot ébresztenek az Emberben ezek a szavak, megengedve, hogy egyre beljebb és beljebb jussunk Isten titokzatos jelenlétébe. Ez az a megengedő szeretet, ami életet lehel a világba, az igazság lelke. Minden embernek, minden nemzedéknek, mióta világ a világ, Isten időt ad, személyenként 20-30 ezer napot, hogy az alatt annyit érthessünk meg az örök világosságból – melyre kiengesztelt bennünket – amennyit csak képesek vagyunk. Mert lehetünk, csak az időintervallumból nekünk kell kiszakítani annyit, amennyit csak bírunk, amennyit szükségesnek tartunk. „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem”! Aki Isten ismeretében elmerülve, azt feltárva, a maga számára, és hogy hirdesse, vagy tanácskozzon arról, megerősödik az egyetlen méltóságban, mely „igaz és szabadító”, akin kívül nincs más erre, és ez alázatában megragadja, mint sem elijesztené tőle, az boldog lehet! Igen, ez az a tartalom, amit nem értünk, csak sejtjük, megsejtjük a tapasztalásaink által, melyet ideig – óráig ízlelgethetünk, időről időre, hogy ébren tartsa bennünk e szó végtelen gazdagságát – hogy boldogság (!), mely valószínű, és reményteli. Aki felé fordulva, akit elfogadva, azt mondja a próféta, hogy „megszabadultok”! Lepereg rólunk, mi addig rabságban tartott, mi addig boldogtalanná tett, lefékezett, földhöz bilincselt. Ami abban győzött meg talán, hogy e földön túl nincs élet. És rájöhetek arra, hogy mi végre az ilyen bölcsességem, mely gúzsba köt, és melyben elvérzek -, aminek van vége! Mikor az életem belefonódhatna a végtelenségbe; a határtalan gazdagságba, a szeretetbe, amibe ezen az életen túl, oly sok minden – minden(!), beleférhet! Gyermekként még szerettük a meséket, mert voltak még bennünk álomképek, amik, hogy felnőttünk, elvetéltek. Az áporodott lélek kivénhedt. És mire felnézünk, azt vesszük észre, hogy ennek az életnek vége. Értéktelenségében, mitől boldog már nem lehet a lélek! Veszélyes!

Ember, ébredj! Hallom, és a történések átmosdatnak új vérrel, az Advent ígéretével. Felujjonghatok, beleállhatok újra a reménybe, elkezdhetem, mire már azt mondtam, hogy vége. Kitisztul az ég, majd az ég és a föld is fehér lesz, tündököl hófehéren, és a Karácsony végül, mégis csak érdem, csillogón, megtisztult szépségében!

Áldalak Istenem, hogy nem hagysz magamra, hogy segítségemre sietsz, egy új nap reményével, a folyvást lehetőséget adó megújulás kegyelmével, szelídségével, szeretetével és hitével! Áldalak, magasztallak, dicsérlek! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen

 ..............................................................

Megint, egy új nap, egy újabb bizonyíték, bizonyosság, hogy Isten szeret, és bizalmat szavaz az Embernek. Egyedül Ő ismeri, hogy mivé lehetnék, ha merném magam egészen rábízni, megengedni, hogy életem az Övé legyen. De, még mindig bízik abban, hogy egyszer eljön az a nap, amikor megvilágosodok ebben a bizonyosságban. Hát nem adom fel én sem e reményemet! Hiszek, remélek, és megpróbálok – igyekszem szeretni. Hogy ez az élet, ezek a napok – minden egyes, és újabb-és újabb nap – meggyőzzön, bebizonyíthassa számomra, hogy Isten világba borulása, nem ellenemre, nem nélkülem való cselekvése, hanem rám áradó, belém áramló, amire szolgál a világ minden gyönyörűségének és csúfságának is láthatása, tapasztalása, de legelőbb Jézus Krisztussá léte, akiben nem csak az ige ölt testet, hanem megváltásunk, és kiengesztelődésünk is.

Áldott legyen az engem - a bűnösebbet a bűnösök között - is megváltani akaró Isten!:/

Mi az a titok, amit ez a nap tartogat nekem?

1Kor 2, 1-10a - Én is, amikor nálatok jártam, testvérek, nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek hirdetni Isten misztériumát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja. A tökéletesek körében azonban mi is bölcsességet hirdetünk. Nem ennek a világnak a bölcsességét, sem az e világ pusztulásra ítélt fejedelmeit, hanem Isten titokzatos, rejtett bölcsességét, amelyet Isten öröktől fogva megdicsőülésünkre rendelt. Ezt senki sem ismerte fel a világ fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által.

Lk 14, 25-33 - Nagy népsokaság követte. Hozzájuk fordult, és így szólt: "Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom. Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom. Aki tornyot akar építeni, nem ül-e le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon futja-e pénzéből, hogy fel is építse? Nehogy azután, hogy az alapokat lerakta, de befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, kicsúfolja: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni. Vagy melyik király nem ül le, mielőtt hadba vonulna egy másik király ellen, számot vetni, vajon a maga tízezernyi katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze van, és békét kér. Így hát aki közületek nem mond le mindenéről, amije csak van, nem lehet a tanítványom.

/:Mi az a titok, amit ez a nap tartogat nekem? Mert e nap is Isten titkaiba avat be. Mint megajándékozottá tesz. Hogy felismerjem az Ő szeretetét, aki rejtőzködőn titkaiba akar bevonni, hogy ne idegenként járjak – keljek e világban, hanem szerelmeseként, aki csodáira ráismerve boldogító örömömben végül dicsérni, áldani, magasztalni leszek képes Őt. Hittel, hitemmel és nem emberi bölcsességet remélve. Hogy az a hit mi e nap folyamán enyémmé lehet, gazdagíthat, feltárja Isten végtelen bölcsességének titkait, melyeket Isten öröktől fogva rendelt megdicsőülésünkre! De amit a mai napon kell megélnem, hogy eljuthassak arra. E nap tapasztalása nélkül sem lehet az enyém az üdvösség! Mert Isten úgy tartja szükségesnek, jónak. E nap, eddig még nem volt, mióta idő az idő, eddig ebben a szeretetben, bölcsességben még nem volt része embernek, melyet ma tapasztalhatok meg. De nekem, és a ma élőknek Isten feltárja a mai nap titkát, bölcsességét, és benne a végtelen szeretetének egy újabb bizonyosságát!

Tóth Sándor, Keresztes Szent Jánosról szóló értekezésében – a mostani Új Emberben – idézi, és sajnos számomra nem derül ki, hogy kitől idézi, „embernek lenni annyi, mint Istent megszenvedni”. Ami nagyon egybehangzó, a lukácsi Jézus-tanítással. Ahol a gyűlölni kifejezés talán nagyon világossá akarja tenni azt a szeretetben való elköteleződést - számomra, ami fölé kell, hogy nőjön, minden más e világi szeretet élményemnek. Amit érzékien, testtel és lélekkel szerethetek, a fölé rendelni a tudattal és lélekkel való szeretetet, azt bizony meg kell szenvedni, az keresztem vállalásával érhető csak el, amibe benne kell legyen az is, hogy akit e világi énemmel szeretek, az nem érti meg, hogy mit élek meg, hogy miközben féltékennyé teszem, szenvedek, de mert nem tudom nem szeretni azt, akinek köszönhetem, hogy szerethetem – Istenben – Őt, kit a féltékenység, szenvedővé tesz. Lemondani mindenről? Tudni kell Istenért bármi mástól elszakadni, megválni, elbizonytalanítani magam e világban, akár még magányossá is lenni, és csak szeretni, de Istent, és Istenben mindent, és e szeretet élményért még vezeklést is vállalni, lemondást, és eltűrni a meg nem értést.

Mert, hiszen, hogy érthetné bár ki is, hogy nekem, mekkora szeretet élményem van Istenben, amit kényszeredettség nélkül vágyok viszonozni, megélni, megszenvedni, adósnak érezni magam, míg ezen az életen átvergődök, és még szerelmeket is feláldozok érte. Mert van anyám, és apám, van testvérem és hazám, van asszonyom, gyermekem és unokám, van házam, birtokom, és úgy vélem, hogy élnem muszáj. De mégis, ezen az életen át, hiszem, hogy van egy új hazám, ahol mit sem ér a testi vágy, csak a szellem lélek az, mi imponál! Amiért, itt, az időben harcolok, hogy megnyerjem magamban a csatát. Bizony minden bennem dől el, mi ítéletté válik.

Istenem, Te mondod ezt velem, hogy gondolataimban a lélek harcára készíts, mit megharcolnom kell, és bírnom kell. Légy e harcban társam, hogy egykor magamra ölthessen hófehér új ruhámat! Ámen:/

„Szól, aki Isten beszédeit hallja”

Szám 24,2-7.15-17a - és felemelte szemét, mire meglátta Izraelt, amint sátraiban törzsei szerint táborozott. Ekkor leszállt rá Isten lelke, ő pedig elkezdte példázatát, s azt mondta: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul és akkor megnyílik a szeme: Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael! Mint az erdős völgyek, mint a folyóvíz menti jól öntözött kertek, mint a sátrak, melyeket az Úr állított fel, mint a vizek mentén a cédrusok. Ömlik a víz vedreiből, s vetése bőséges vizek közé kerül. Elveti az Úr Ágág miatt királyát, s elveszi a királyságát. Erre elkezdte példázatát és ismét szólt: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit.

Mt 21,23-27 - Amikor bement a templomba és tanított, odajöttek hozzá a főpapok és a nép vénei. Megkérdezték tőle: „Milyen hatalommal teszed mindezt? És ki adta neked ezt a hatalmat?” Jézus így válaszolt nekik: „Kérdeznék tőletek én is egy dolgot. Ha megmondjátok nekem, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége honnan volt? A mennyből vagy az emberektől?” Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt mondjuk: „a mennyből”, azt mondja majd nekünk: „Akkor miért nem hittetek neki?” Ha pedig azt mondjuk: „az emberektől”„, félünk a néptől, mert mindnyájan prófétának tartják Jánost.” Azt felelték tehát Jézusnak: „Nem tudjuk.” Erre ő azt mondta nekik: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem mindezt.”

/:„Szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul és akkor megnyílik a szeme”! Mert saját szavaiban nem hisz, saját értelmére nem hagyatkozik, saját bölcsessége kevés neki! De hitében rendíthetetlen, és gyengének érzi magát arra, hogy elhallgassa azt, ki hatalmában a legfenségesebb kegyelemben teljes! Pedig, csak szívébe engedi a tüzet, mely átéget kegyelmével minden álnokságot, kishitűséget, emberi gyengeséget. Ő az, aki nem a szemével lát, hanem a szívével, mit a földi halandó nem érthet, és mihez fel nem érhet.

Ezért válaszol Jézus ilyen óvatosan a rafinált, és Őt már féltékenységgel, gőggel bíráló, sőt ellenségességgel firtató főpapoknak: ha megválaszoltok kérdésemre, én is válaszolok nektek. De kérdése kellemetlen a hatalmukat féltő elöljáróknak, és ráadásul annyira, hogy hatalmuk fontosabb a szolgálatnál, fontosabb az igazságnál. Az embert együgyűsége, gőgje, hatalomvágya, a világba belesüppedése rabságában tartja. Ami arra juttatja, hogy az igazság rejtve marad szeme elől, sőt másokkal láttatni sem engedi! Így válik bűnné az élet, és az élőnek büntetésévé, mely végül keresztje súlyaként telepedik vállára, mely ítéletévé válik, agyon nyomja.

Melyik vagyok? Ez is, az is. Melyik akarok lenni? Egy élet való e kérdés megválaszolására. Amit magamnak kell minden nap, és minden cselekedetemmel megválaszolni, és nem elfogadva azt, hogy mások ítéljék meg tetteimet. Nekem magamnak kell, Isten szent színe előtt tanúságot tennem, és döntéseimmel állást foglalni. A magam életútjával, magamnak kell elszámolnom Istennek, nem hagyva, hogy mások ítélete ítéljen meg! De elszámolásomkor hogy számíthatok rá, hogy kegyelmet kapok, ha meg sem próbálom azt, hogy Isten igazságához igazítsam elszámolásomat?

„Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel.” De vágyom, de hiszem, de várom! Mert láthatom, mert nézhetem, és hallhatom, és érezhetem, ha szívem nem nyugszik abba, hogy kevés e világ, hogy hatalmával beteljek!

Istenem, egy dologban biztos lehetek, hogy a Te igazságod örök, nem másítod meg sem az én kedvemért, sem az én vesztemre. Mert Te, a szereteted törvényében élsz, ítélsz. Add meg nekem, hogy törvényed szerint keressem életem során kérdéseimre a válaszokat, a megfeleltetésemet; kétséget nem hagyva, okoskodást, alkudozást nem ismerve. Ámen:/

Eljövetelére várni.

Iz 35,1-6a.10 - Örvendjen a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom! Virulva viruljon és ujjongjon, ujjongva vigadjon! Övé lett a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron fensége; meglátják ők az Úr dicsőségét, Istenünk fenségét. Erősítsétek meg a lankadt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a remegő szívűeknek: „Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.” Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban. Akiket az Úr kiváltott, visszatérnek, ujjongással jönnek a Sionra, és örök örvendezés lesz a fejük felett; vidámság és öröm tölti el őket, s elfut tőlük a bánat és a sóhaj.

Jak 5,7-10 - Legyetek tehát béketűrők, testvéreim, az Úr eljöveteléig! Íme, a földművelő is várja a föld drága terményét, türelmesen várakozik, amíg a korai és a késői esőt megkapja. Legyetek ti is türelmesek, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van! Ne panaszkodjatok, testvérek, egymás ellen, hogy meg ne ítéljenek benneteket! Íme, a bíró az ajtó előtt áll! A szenvedésben és béketűrésben legyenek példaképeitek, testvérek, azok a próféták, akik az Úr nevében szóltak!

Mt 11,2-11 - Amikor János a börtönben Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait és megkérdezte tőle: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus ezt válaszolta nekik: „Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit hallotok és láttok: A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot [Iz 26,19; 29,18; 35,5-6; 61,1]. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” Amikor azok elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Miért mentetek ki, mit akartatok látni a pusztában? Széltől lengetett nádat? Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Finom ruhákba öltözött embert? Íme, akik finom ruhákat hordanak, a királyok házaiban laknak. Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Prófétát? Igen, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről írva van: „Íme, elküldöm küldöttemet színed előtt, aki elkészíti előtted utadat” [Kiv 23,20; Mal 3,1]. Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála.

/:Eljövetelére várni. Ha valakire várok, akkor helyet készítek számára, mely méltó hozzá, mely megtiszteltetés lehet számára, amivel ki tudom fejezni azt, hogy örülök, hogy megjött, hogy itt van, hogy befogadhatom. De valakit várhatok úgy, hogy na, néhány napra, aztán már alig várom, hogy eljöjjön az idő, amikor elmegy, ki kell bírni ezt a kis időt, amíg itt van. Vagy úgy vágyok az érkezésére, mint akit eddig mindig hiányoltam, hiányát szenvedve vártam, hogy végre közelségében boldoggá legyek, és többé nem akarom, hogy fájjon a hiánya, hogy nélküle kelljen akár egy kis időt is eltölteni. Sőt örömmel tölt el, ha érte, vagy neki valamit megtehetek, ha gondoskodásommal szolgálatára lehetek, mert e szolgálat már nem is az, kielégülés, beteljesedés számomra, hogy részévé lehetek! Talán egy édesanya lehet az, aki ezt a legjobban érti, vagy azok a szentek, akik, ahogy Pio atya, vagy Teréz anya, se fájdalmat, se fáradtságot nem voltak képesek megvonni Istentől.

Azt mondja Romano Guardini: „Az ember életében a nagy dolgokat sohasem a csupasz gondolat hozza létre, hanem mindig a szív és a szeretet.” (idézet Az Úr Krisztus c. könyvéből) Mik azok a nagy dolgok? Hiszen, mikor cselekvőképesek vagyunk, mikor képesek vagyunk arra, hogy jót tegyünk, akkor semmi sem számít nagy dolognak. De az, aki képtelen erre, annak szemében válik az nagy dologgá. Bizonyára a nagy dolgokra azért válnak képessé az emberek, mert képesek a maguk kicsinységét túlszárnyalni. De ugyan ott, szintén Guardini mondja, hogy „a nagy dolgok csendben történnek”.

Valóban, ha Valakinek a jövetelét vágyakozni akarom, azt a vágyakozást bennem, a legmélységesebb csendemben kell kiérlelni, hogy még megérkezése előtt megérteni bírjam a várakozás titkát, és a megérkezés vágyakozását. Megteremtem a hiányt magamban, kiüresítem azt a helyet, ahova várom érkezését. Leszegényítem magam, mert a csend eleve a vágyakozás, a készülődés, a már gondolati szabadságom egészséges kitárulkozása, ha a szeretet nyitottságával, alázatával és odaajándékozásával készülődök rá. Én magam csak elképzelni bírom, mikor az édesanya tudomást szerez arról, hogy egy új élet fogan meg benne, de mert édesapaként is megélhető a fogantatás boldogító öröme. Aminek ott, legmélyebb énemben, csendes magányomban kell megtörténnie, kibontakoznia, ami végül egészen betölti az embert, hogy végül már képtelen magában tartani az örömöt, a kétség szétfoszlását, és a bizonyosságot, míg nem az eljövetel idejének ténye válik teljesen belátható világossággá.

Bizony az egész életem egy várakozásban, egy készületben telik. Megláthatóvá lehet az Úr dicsősége, Istenünk fensége; mondja a próféta! Ha csendet teremtek magamban, kiüresítem magamból a világot, egyedül maradok lélekben az Istennel, már előre, úgy, hogy ráadásul már hallom Jézus ígéretét, látom a Rajta beteljesedő prófétai jövendöléseket, és megismerem, hogy ki Ő valójában, akit az Atya küldött, akkor próbálom a legmélyebb csendemben azt a dicsőséget, fenséget felvázolni, és vágyat kelteni magamban, hogy elérjem, hogy megtapasztalhassam. Amikor már elég erős ez a megtapasztalására irányuló vágy bennem, akkor kezdem el kérdezni magamtól, hogy mit tegyek, hogy részese lehessek annak a csodálatnak. Ami addig nagy dolognak tűnt, kezd természetessé válni; ami addig elérhetetlennek tűnt, kezd elérhetővé válni. Amihez hitem addig kevés volt, már kezd elégségessé lenni. Felnövök a célhoz, és rájövök, hogy ha magamban képességemet rá kimunkálom, akkor nem marad el az a többlet, amire magam már kevés vagyok, mert Isten kegyelme, irgalma nélkül nem érhetem el! Amiben bizonyosságom hitemmel együtt fokozódik, ami kell ahhoz, hogy a remény élni tudjon!

A nagy találkozás készülődése ez, ami mások szemében nagy dolgok árán érhető el, de magam tudom már, hogy azok – ahogy visszatekintek – lám, nem is olyan nagy dolgok, mert életem oly csekély a jövendő találkozás reményében! Mire észreveszem, hogy akkor érzem magam komfortosnak, mikor az állandó hiányát élem meg, miközben e világ elidegenedik számomra, mert kezd egy új világ kirajzolódni szemem előtt, ami sokkal izgalmasabb, és érdekfeszítőbb már számomra.

Jézus Krisztus, de jó, hogy ismerhetlek, hogy életemnek része lehetsz, hogy a Karácsony nem reked meg az ajándékozás örömének küszöbén, hanem a legnagyobb, legnemesebb ajándékodat várhatom, és készülhetek annak elfogadására. Nem akarom akkor, olyan együgyűen azt mondani, hogy: ó, nem kellett volna! De igen, vágyom rá, hogy Isten legfenségesebb ajándékának örülni bírjak. Segíts, hogy ez a készülődés, várakozás csak egyre fokozódni bírjon bennem; és nem nyugtalanít, hogy a várakozás felén már túl vagyok, bár oly gyönyörű a készület maga is, amit köszönök! Ámen:/

Ki volt végül is Illés?

Sir 48,1-4.9-11 - Illés próféta jött ezután; tűzhöz volt hasonló, - a szava lángolt, mint a fáklya -, éhínséget hozott rájuk, és megfogyatkozott a száma azoknak, akik gonosz akarattal bosszantották, és nem tudták szívlelni az Úr parancsait. Az Úr szavával elzárta az eget, és három ízben tüzet hozott le az égből. Ilyen dicső volt Illés a csodáival! Ki is dicsekedhetne hozzád hasonlóan, aki felvitettél tüzes forgószélben, tüzes ló húzta kocsin, akiről meg van írva, hogy az ítélet idején csillapítod az Úr haragját. Kiengeszteled az apa szívét fiával, és helyreállítod Jákob törzseit! Boldogok, akik meglátnak téged, és barátságoddal dicsekednek.

Mt 17,10-13 - Ezután a tanítványok megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy Illésnek előbb el kell jönnie?” Ő ezt felelte: „Illés valóban eljön, és helyreállít mindent [Mal 3,23-24], sőt, mondom nektek: Illés már eljött, s nem ismerték fel őt, hanem azt tették vele, amit csak akartak. Éppígy az Emberfia is szenvedni fog általuk.” Akkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.

/:Ki volt végül is Illés? Egy ember az emberek közül, ki magára vállalta, hogy Isten prófétájaként legyen az emberek között! Ezért „szava lángolt, mint a fáklya”, mert nem magától szólt, hanem ki szólította, annak szavától volt oly tüzes! Szavai nyomán „megfogyatkozott a száma azoknak, akik … nem tudták szívlelni az Úr parancsait.”

Miért kicsinyhitű a mai nemzedék, hogy papságából oly kevesen vannak, akiknek szavai égetnek, felégetik a pelyvát, hogy a búza bőséges termést hozhasson, el ne haljon. Kereszténységünk hitével van baj. Mint lassan parázsló tűz, talán még melegít, de nem éget. Fel kell szítanunk a tüzet, égő áldozattá váltan kell hitünkben megújulnunk, hogy a világot megszentelni bírjuk. Miért nem vagyunk képesek hinni, hogy bennünk van Illés lelke, közöttünk jár izzó szekere, miért nem bírjuk magunkénak azt a hitet, mely feléget, és az Úr parancsai ellen ágálókat megtöri?

Tegnap hallottam egy megfontolandó gondolatot Pál Ferenc atyától: Mi, ebben az európai kultúrában, ha egy képet képzelünk el Istennel magunkról, akkor azon vizsgálódunk: Isten bűn nélkül való – én nem; Isten örökkévaló – én nem; Isten mindenható – én nem, Isten megbocsátó – én nem; stb., tehát szembe helyezkedünk Vele, szembe állítjuk Vele magunkat. A keleti ember, mikor magát látja Istennel egy képen, akkor úgy látja, mint aki Isten ölébe hajol, vagy átöleli vállát, vagy lábát, esetleg belékarol, vagy átöleli, mint barátot, mint aki hűséges társa. És talán van ebben valami.

De miért? A miértre én felületesen nem mondanék csak annyit, hogy az alázat hiánya.

Én vagyok, aki istenülni akarok, csak ne keljen annak minden bizonytalanságát is magára vállalni, ami abból adódik, hogy nem én irányítom a dolgokat, nem én vagyok az, aki sikeres lehetek, az emberek szemében, és mellékesen Isten előtt is. Ahol az Isten az az Isten, akit én formálok magamnak, és talán semmi köze sincs már Jézus Krisztus Istenéhez, mert az már nem tetszik, hogy nekem Jézus mondja meg, hogy ki az Isten.

Bizony, így, hogy is lehetnénk prófétákká, Isten kiválasztottaivá, és követeivé, ha nem követjük magunk. Vagyis általunk, velünk is terjed, szaporodik azoknak száma, kik nem szívlelik az Úr parancsait! Ne legyünk mi is farizeussá, Isten óvjon meg bennünket attól, hogy gondolataink, szavaink, és tetteink egymást gyengítsék, és Isten előtt magunkat tegyük gúny tárgyává.

Figyeljük, legyünk érzékenyek a jelekre, legyen lélegzetünk is Isten lélegzetébe simuló, hiszen érző szívet kaptunk, de, hogy Isten vágyát érzékelni bírjuk, melyet belénk táplál oly lágy, és jámbor szeretettel. Istenem segíts, hogy csendedre vágyakozzak, amiben benne megtalállak, és akihez igazíthatom szuverén egyéniségemet. A közösségi énem, és egyetemes énem kimunkálása és megerősítése által! Ámen:/

De mi bölcsebb?

Iz 48,17-19 - Így szól az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje: Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék, aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell. Ha figyeltél volna parancsaimra, olyan volna békességed, mint a folyam, és igazságod, mint a tenger hullámai; ivadékod annyi volna, mint a föveny, és méhed sarja annyi, mint homokszemei; nem veszne ki és nem tűnne el neve színem elől.

Mt 11,16-19 - Kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonló a gyerekekhez, akik a piacon ülnek, kiáltanak a többieknek, és mondják: „Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem gyászoltatok.” Mert eljött János, nem evett és nem ivott, és azt mondták: „Ördöge van!” Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondják: „Íme, a falánk és borissza ember, a vámosok és bűnösök barátja!” De a bölcsesség igazolást nyer a tettei által.”

/:De mi bölcsebb? Mert könnyebb minduntalan kibúvót keresni, és találni, mint az igaz szót követni. De, ami könnyebb, az nem biztos, hogy bölcsebb! Figyelem, a jó szóra, a parancsra, amire Izajás figyelmeztet, pontosan azt jelenti, hogy ne a magam igazságát megvédeni igyekezzek, így balga maradjak, és lelkemben állandó háborgó az igazsággal, hanem törekednem kell arra a békességre, amire a lélek vezetni próbál az igazság megismerése által.

Pontosan azért kellene, hogy ez így legyen, hogy majd az utolsó, végső eljövetelekor Jézus rám ismerő szavai ne ezek legyenek: „ha figyeltél volna parancsaimra …”!

Mi az érdekfeszítőbb nekem, hogy Jézust, és Isten követségében hozzám küldött angyalait bíráljam, magamhoz mérjem, és a magam igazolását védjem, vagy engedjem, hogy vezessenek?

Mire volnának Isten angyalai, ha nem pontosan arra, hogy azokat, kik tévedéseikben vergődnek, a helyes útra vezessék. Lám, a csillagokat is csak akkor látjuk az égen, ha tiszta az égbolt; hát, ha az angyalok szavát érteni akarom, magamnak kell lelki szemem elől eltávolítani azokat a felhőket, melyek nem engedik látni, hallani őket. Mert nem alakjukra, arcukra kell figyelni, hogy tetszik-e nekem, szimpatikus-e, ám, ha azzal vagyok képes ráismerni, Istentől való jóságára, akkor azzal kell elfogadnom az üzenetét, csak, hogy ne magamban motyogó, magamban megelégedő legyek! De arra is ügyeljek, hogy ne magam alakítsam ki angyalképemet, aki nekem pont jó.

Bizony, olykor képtelen vagyok az úton maradni, mert ember vagyok, és tékozló, bírnom kell ezt is elismerni és elfogadni, mert csak úgy van rá esélyem, hogy vissza találjak a helyes útra. „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr.” [Iz 55,8] Miről ismerhetem fel, hogy melyek az Úr útjai? Amelyiken nem járnak sokan, és keskeny, de mégsem magányosan kell azon járnom, de az utat szegélyezik a stációk, melyekről felismerhetem a magam stációit is!

Azonban, ha Jézus mellé szegődök, már a jászolnál, és onnan kezdve állandóan követem Őt, Vele megyek, kíséretére szegődöm, akkor parancsaira figyelve azon az úton járnék, melyet Ő kitapos, és biztos lehetnék, hogy a legegyenesebb, és a legszentebb út, és az üdvösségemre elvezet.

Istenem, Te tudod mennyit bolyongtam, mennyit csatangoltam, tévutakon, Rád nem figyelve, bocsánatodért esdeklem, és irgalmadért áhítozom, kérve, segíts, hogy soha többet olyan kitérőkre ne bátorkodjak vetemedni, alázatom híján. De vezess, és segíts, hogy engedelmesen követve téged, juthassak el szent színed látására! Ámen:/

Látok, és tudomásom van mindenről, mit láthatok!

Iz 41,13-20 - Mert én vagyok az Úr, a te Istened, aki megragadom jobbodat, és így szólok hozzád: „Ne félj, én megsegítelek! Ne félj, te férgecske, Jákob, te kis bogár, Izrael! Én megsegítelek”, - mondja az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje. - Íme, cséplőszánná teszlek téged, új és éles fogú cséplőhengerré. Hegyeket csépelsz és törsz össze, halmokat zúzol pozdorjává. Feldobod őket, és a szél elviszi, a szélvihar szétszórja őket. Te pedig ujjongsz majd az Úrban, és Izrael Szentjében dicsekszel. A szegények és a szűkölködők vizet keresnek, de nincs, nyelvük a szomjúságtól kiszárad. Én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket. Folyókat fakasztok a kopár dombokon, és a völgyek közepén forrásokat; a sivatagot bővizű tóvá teszem, és a kiaszott földet vizek forrásává. A sivatagban cédrust növesztek, akácot, mirtuszt és olajfát; a pusztában fenyőt ültetek, szilfát és ciprust egymás mellé, hogy lássák és megtudják, megfontolják és mindjárt megértsék: az Úr keze művelte ezt, és Izrael Szentje teremtette.

Mt 11,11-15 - Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják el azt. Az összes próféta és a törvény Jánosig erről jövendölt; és ha el akarjátok őt fogadni: igen, ő Illés, aki eljön. Akinek van füle, hallja meg.

/:Látok, és tudomásom van mindenről, mit láthatok! Ha, mint ember vagyok ezzel így, akkor ez, emberi mivoltomban ajándékom. Teremtett örökségem, hogy Isten dolgairól tudomásom lehet, és azt értésemmé tette Ő! De mit értésemmé, érzéseim gyökere is az, mert érzelmeket kelt bennem az mit látok, hallok, tapintok. Vagyis, érzelmeimmel is szerethetem a világot, azt a teremtett környezetet, melyet nekem, személyemben gazdagságommá tesz Isten, vagyis, mind az, amivel boldogít. Tehát érzelmeimmel rendelkezzek úgy, hogy amit érzékelésemmel birtokolhatok, azt Isten dicsőségére, dicséretére, és ne csupán a magam gyönyörködtetésére szeressem.

Tudnom kell mindezért hálát adnom, és így megszentelni világomban, a nélkül, hogy kárt tennék magamban, vagy a világomban – üdvösségemben, illetve a világ üdvözítésében! Ha erre képessé válok, akkor leszek Isten szeretetének részévé, melyet, amennyiben mindegyikünknek sikerül megélnie, annyiban válik a világ Isten szeretetének színterévé. Amit Szent Pál magáról úgy fogalmaz meg, hogy „élek, de már nem én” [Gal 2,20]! De, mert képtelenek vagyunk e testben a szeretet teljességére, bizony nem utasíthatjuk vissza Krisztus áldozatát. Nélküle nem juthatunk a szeretet teljességére!

Istenem, vágyom időtlenségemben az idő múlását, Krisztus eljövetelét, az idő beteljesedését, hogy - ahogy most szereteted, kegyelmed, hited reményemben növekszik, úgy – irgalmad által lehessek teljessé az örök életre! Ámen:/

Termő ág, kit az Isten tesz termővé

Ter 3,9-15.20 - Az Úr Isten azonban szólította az embert: „Hol vagy?” Az így válaszolt: „Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.” Erre megkérdezte tőle: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?” Az ember azt felelte: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.” Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: „Miért tetted ezt?” Ő így felelt: „A kígyó rászedett és ettem.” Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, légy átkozott minden állat és földi vad között; a hasadon járj, és port egyél életed valamennyi napján! Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.” És elnevezte az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek.

Ef 1,3-6.11-12 - Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Benne részesei is lettünk az örökségnek, mi, akik erre rendeltettünk annak végzése szerint, aki mindent akaratának végzése szerint cselekszik, hogy magasztaljuk az ő dicsőségét, mi, akik már azelőtt is reméltünk Krisztusban.

Lk 1,26-38 - Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni [Iz 7,14]. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége” [2 Sám 7,13; Iz 9,6]. Mária erre megkérdezte az angyaltól: „Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” Az angyal ezt felelte neki: „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen” [Ter 18,14; Jób 42,2]. Mária erre így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” És eltávozott tőle az angyal.

/:Termő ág, kit az Isten tesz termővé - vagy közvetlenül a maga akaratából, vagy közvetve, az ember által. De, hogy e termő ág milyen termést hoz, az egy végtelen nagy titok! De eredjünk e titok nyomába, egyedül azt szemünk elé tartva, hogy „eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon”, … „és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét”!

Mikor teremtette Isten az Embert, majd utóbb Jézust, vajon az Embert teremtő szándéka változott-e?

Bár ma, a Szeplőtelen fogantatást ünnepeljük, nem választhatjuk el attól a felismeréstől, hogy ez az ünnep, tulajdonképpen Isten cselekvő szeretetének az ünnepe is, mikor megvalósította öröktől fogant akaratát, hogy a Fiú e világra szülessen. Amit mi, ma élők, az újszövetségi ember lehet képes, és kell, hogy értsen, és így ünnepeljen! Ünneplés kapcsán kell magasztalnunk Isten dicsőségét, aki azt a személyt alkotta meg – nem közvetve, hanem közvetlen teremtő művével – Aki által lehetünk „részesei” … „az örökségnek”! Azt a fiúi teremtő művét, melyet Ádám és Éva teremtésével megkezdett, és közvetlenségével megtartani vágyott, de bűnbeesésük által az Ember elvesztett, most Jézus Krisztusban újjá teremtett. De mégis úgy – és ez bizonyítja Isten mivoltában is a bűnös ember iránti végtelen alázatot, szeretetében -, hogy az asszony fájdalommal, vajúdással történő világrahozatalát – a teremtésben közreműködését - nem vette el! Mitől az Ember megfosztotta Istent, a tudás legfönségesebb titkától, azt meghagyta az Ember birtokában (hogy is mondja Jézus? „Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is.” [Lk 6,29], igen, erre mutat Isten megengedő szeretetének tanújele is), és e bűnös mivoltára is igent mondott, magára vállalva e bűnös lététől való megváltást, úgy, hogy a bűntől Ő, még a Fiúban – emberi mivoltában is távol tartja magát!

A fogantatás pillanatának szentsége, szentségi méltósága így utólag éri el érdemét, általunk, kik ünneplésére felkerekedünk! Mert már a fogantatás pillanatától Isten vigyázta szentsége tisztaságának sértetlenségét, szeretetének hitelességét! Amire Máriában talált partnerre. Itt kell megjegyeznem azt a titkot, hogy a fogantatás tulajdonképpen nem más, mint a lélek megtestesülésének pillanata, ami Isten akarata, és már a teremtés gondolatától kezdve ez része szándékának, sőt akaratának! Istennek erre irányuló akarata már az első ember teremtésében benne van. Mert Isten, már eredendően az Embert isteni méltóságra rendelte. De az Ember e méltóságra való elrendeltetéssel mit képes kezdeni? Isten misztériumában rá kell döbbennünk a magunk misztikumára is! Mert, ha ez nem történik meg, akkor tulajdonképpen távol tartjuk magunkat megváltásunktól. Jelenthetjük ki mi, akik már élvezzük a megváltottság titkát, akik számára Isten felfedte e titkot.

E törékeny, és egyszerű, de csodálatosan tiszta asszonyban, Máriában, nekem, Istennek ennyi csodálata és titka nyílik meg, tárulkozik fel. És azért még valami következtetést le kell vonnom Isten és Mária kapcsolatán keresztül, mert hiszem, hogy Isten nem személyválogató, és amit egyben – bármelyik szentben is - elénk állít, azt azért teszi, hogy dicsőségére legyünk mi mindannyian az által, így Mária által is. Tehát nekem, és mindegyikünknek azon kell fáradoznunk, hogy hogyan kerülhetünk olyan egyedüli kapcsolatba Istennel, melyben egyedül én vagyok képes azzal a személyes módon dicsőíteni, magasztalni az Istent, amire más, rajtam kívül nem lehet alkalmas! Tehát, igen is hinnem kell abban, hogy „kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben”!

Istenem, add, hogy mind ez, ne csupán felismerésem legyen, hanem életemmé váltani bírjam a Te végtelen szereteted, és kegyelmed által! Ámen:/

Isten örök szándéka

Liturgia Szent Ambrus ünnepén

Ef 3, 8-12 - (Csodálatraméltó hivatás, hirdetni a pogányok között Krisztus felfoghatatlan gazdagságát.)

Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül a kegyelem, hogy Krisztus felfoghatatlan gazdagságát hirdessem a pogányoknak, és felvilágosítsak minden embert, hogyan valósult meg ez a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve az Istenben, a mindenség teremtőjében, hogy most az Egyház által az Isten szerfölött sokrétű bölcsessége nyilvánvalóvá legyen a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt. Ez volt az ő örök szándéka, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban megvalósított a benne való hit által van bizalmunk és biztonságos utunk Istenhez.

Jn 10,11-16 – (A jó pásztor életét adja juhaiért.)

Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor.

/:Isten örök szándéka, melyet voltak, és vannak – legyen ezért hála Istennek – akik nekünk, kicsinyeknek hírül adjanak! Ahogy Pál mondja, hogy szándékát az Isten öröktől fogva rejtette, óvta, védelmezte, féltette – mint a tudás magját, csíráját – azok elől, akik hatalmat ragadtak magukhoz, hogy a világot birtokolják, és a maguk akarata szerint igazgassák, de Jézus Krisztusban feltárta, megvalósította, kiárasztotta a világra, ránk bízva így Emberekre! De ez a titok, csak úgy válhat az Ember üdvére, ha azt a hit által igyekszik birtokába venni, és életté váltani. Azért, hogy ez a titok jó földbe hullhasson, Isten Jézusban megigazulttá tette legelőször is az Embert, kiengesztelődött vele, magára véve minden bűn terhét, súlyát, és így szabaddá téve az Ember lelkét arra, hogy képes legyen a titkát befogadni, Isten legféltettebb titkát! Miről van szó, mi ez a titok?

Ami biztonságot adhat minden Istenben hívőnek, hogy Istenben minden dicsőítése érdemre talál, másrészt pedig, hogy egyetlen Istenért vállalt szenvedés, áldozat sem vész el, nem hiábavaló, az egyesül Jézus Krisztus áldozatával, de feltámadásával, majd megdicsőülésével is! Ez Krisztus felfoghatatlan gazdagsága, melyet csak az érthet meg, aki ismeri Jézust. De úgy, ahogy Jézus ismeri az Atyát, és az Atya a Fiút is! Ha tisztázódik bennünk kettőjük egymás ismeretének bizonyossága, akkor fogjuk megtapasztalni – a hit által – a bizalmunkat és biztonságunkat mindannyiunk Istenében, aki Jézus Krisztus Istene! Ezért mondhatom azt, hogy egy csodálatos közösség Krisztus Egyházának közössége, amely csodálatos örömforrás, és állandóan arra serkent bennem minden sejtet, hogy dicsérje az életet, nem törődve azzal, hogy a világ mit mond róla!

Áldalak Istenem, Krisztus Jézus Istene, hogy megadod megélnem e hitet, de add, hogy ne szalmalángként lobbanjon fel, mert emlékezetem oly rövid, silány és élettelen, hanem segíts, hogy e hit átégesse minden percemet, melyet megélhetek, add, hogy a lélek hassa át elmémet, érzelmeimet, tudatomat és tudatalattimat, sőt tudatlanságomat is! Ámen:/

Isten végtelen jósága, hatalma, szeretete minden időben megmutatkozik

Iz 35,1-10 - Örvendjen a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom! Virulva viruljon és ujjongjon, ujjongva vigadjon! Övé lett a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron fensége; meglátják ők az Úr dicsőségét, Istenünk fenségét. Erősítsétek meg a lankadt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a remegő szívűeknek: „Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.” Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban. A száraz vidék tóvá lesz, és a szomjas föld vizek forrásává; a tanyán, ahol sakálok hevertek, benne nád és káka terem. Kiépített út vezet arra, és szent útnak fogják hívni. Nem jár rajta tisztátalan: azoké lesz, akik a helyes úton járnak, és balgák nem tévelyegnek rajta. Nem lesz ott oroszlán, ragadozó vad nem lép rá, nem is téved arra: csak a megváltottak járnak rajta. Akiket az Úr kiváltott, visszatérnek, ujjongással jönnek a Sionra, és örök örvendezés lesz a fejük felett; vidámság és öröm tölti el őket, s elfut tőlük a bánat és a sóhaj.

Lk 5,17-26 - És történt egy napon, hogy leült tanítani, és ott ültek a farizeusok és a törvénytudók is, akik Galileának és Júdeának minden falvából és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje éppen vele volt, hogy gyógyítson. És íme, néhány férfi hozott egy béna embert az ágyán. Be akarták vinni és eléje helyezni. Mivel nem találtak utat a sokaság miatt, hogy bevigyék, fölmentek a háztetőre, s a tetőn át bocsátották le ágyastul középre, Jézus elé. Ő pedig, amikor látta a hitüket, ezt mondta: „Ember! Bocsánatot nyertek a bűneid.” Az írástudók és farizeusok erre tanakodni kezdtek: „Kicsoda ez, hogy így káromkodik? Megbocsáthatja-e a bűnöket más, mint az Isten?” Jézus azonban ismerte gondolataikat, és ezt válaszolta nekik: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb, azt mondani: „Bocsánatot nyertek bűneid”, vagy azt mondani: „Kelj fel, és járj”? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani - így szólt a bénához: - Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza.” Az mindjárt fölkelt a szemük láttára, fogta az ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre elcsodálkoztak mindnyájan, dicsőítették Istent, és félelemmel eltelve ezt mondták: „Ma csodálatos dolgokat láttunk.”

/:Isten végtelen jósága, hatalma, szeretete minden időben megmutatkozik, jelen van közöttünk. De csodáit azok számára tartogatja, akik hitükben rábízzák magukat bűnbánattal, vagy, akikért mások vállalnak áldozatot, azok megtéréséért! Az áldozatvállalás a szeretet cselekvése. Néhány férfi hite, és a másikért vállalt áldozata kellett ahhoz, hogy az ott lévők, akik hallgatták Jézust, kételkedve, kishitűen, vagy talán gőgösen, végül rácsodálkozni voltak képesek, mindnyájan (!), és aztán „dicsőítették Istent”, „félelemmel eltelve”. Lám, a kegyelem ott fúj, ahol akar, de felhasznál olyanokat, akiket már meggyőzött, akiknek hite nagyobb másokénál. A Szentlélek lelkek által látható valóság! E világ életterében, e világ élettapasztalatával azonosul, hogy életet árasszon. Emberek által terjed a hit, hívő emberek által. Hívő ember az, aki hitét Isten Szentlelkébe oltani engedi, és nem a másik emberhez méri magát, aki oly ingatag, és bizonytalan, mint saját maga, és akit még úgy sem ismerhetek, mint önmagamat, ezért cselekedetei úgy vezetnek félre, ahogy magam okoskodásai is. Mi állandó és örök, az lehet bizonyosság, és biztonság a számomra, arra kell építeni hitemet, ezért bízom Istenre!

Istenem, amikor e napba beleállítasz, mert ajándékodként élem meg e napot is, hiszem, hogy bírhatom megszentelő kegyelmedet, mely e nap szolgálatára elég lehet. Mert szolgálni akarlak, ahogy az a néhány férfi is, ezért kérem légy erősségem, és mindenkor menedékem! Ámen:/

Mit valóságnak hiszünk

Iz 11,1-10 - Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és hajtás sarjad gyökereiből. Rajta nyugszik az Úr lelke: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudásnak és az Úr félelmének lelke; és kedve telik az Úr félelmében. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, és nem aszerint dönt, amit a fül hall, hanem igazságosan ítéli majd a gyengéket, és méltányosan dönt a föld szegényeinek érdekében; megveri a földet szája vesszejével, és ajkának leheletével megöli az istentelent. Igazságosság lesz derekának öve, és a hűség csípőjének kötője. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, és a párduc a gödölyével heverészik; borjú és oroszlánkölyök együtt híznak, és kisgyermek terelgeti őket. Tehén és medve együtt legelnek, együtt heverésznek kölykeik, és az oroszlán szalmát eszik, mint a tehén. A csecsemő a vipera fészkénél játszik, s az áspiskígyó üregébe dugja kezét az anyatejtől elválasztott gyermek. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen, mert tele lesz a föld az Úr ismeretével, mint ahogy a vizek betöltik a tengert. Ez történik majd azon a napon: Jessze sarja a népek zászlajaként áll, őt keresik a nemzetek, és lakóhelye dicsőséges lesz.

Róm 15,4-9 - Márpedig mindazt, amit előre megírtak, okulásunkra írták meg, hogy reménységünk legyen az Írásokból származó béketűrés és vigasztalás által. A béketűrés és a vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy Jézus akarata szerint egyetértés legyen köztetek, hogy egy lélekkel és egy szájjal dicsőítsétek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját. Fogadjátok el tehát egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére. Azt mondom ugyanis, hogy Krisztus Jézus a zsidók szolgája lett, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, megvalósítva az atyáknak tett ígéreteket; a pogányok azonban irgalmasságáért dicsőítik Istent, amint meg van írva: „Ezért magasztallak, Uram, a pogányok között, és zengek dalt nevednek” [Zsolt 18,50].

Mt 3,1-12 - Azokban a napokban eljött Keresztelő János, és hirdette Júdea pusztájában: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” Ő az, akiről Izajás próféta beszél: „A pusztában kiáltónak szava: „Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” [Iz 40,3]. Jánosnak teveszőrből volt az öltözete és bőröv a csípője körül, az étele pedig sáska volt és vadméz. Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, az egész Júdea és a Jordán egész környéke. Megkeresztelte őket a Jordán folyóban, és megvallották bűneiket. Amikor pedig látta, hogy a farizeusok és a szaddúceusok közül sokan jönnek, hogy felvegyék a keresztségét, ezt mondta nekik: „Viperák fajzata! Ki tanított titeket menekülni a jövendő haragtól? Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcsét. És ne gondoljátok, hogy azt mondhatjátok magatokban: „Ábrahám a mi atyánk”. Mert mondom nektek, hogy ezekből a kövekből is képes az Isten fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát ugyanis, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek. Én vízzel keresztellek titeket a megtérésre, de aki utánam jön, erősebb nálam: a saruit sem vagyok méltó hordozni. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. Szórólapátja a kezében van már, és meg fogja tisztítani szérűjét: összegyűjti búzáját a magtárba, a pelyvát pedig olthatatlan tűzzel elégeti.”

/:Mit valóságnak hiszünk, mert annak látjuk, annak halljuk, annak érezzük, nem több mint csalódás! Hiába, hogy ezt kürtöli a média, a világ minden szegletéből a hírek erről harsognak, hogy kenjem magam mindenfélével, hogy szebb legyek, hogy illatosabb legyek, hogy kívánatosabb legyek, csak azért, hogy magamban biztonságot leljek, magamra büszke lehessek, hitetve, hogy el kell adni magamat a világnak. Ez csupa káprázat, ha közben énemet, lelkemet veszni hagyom.

Ki a világ, és ki az Úr, kinek félelmében lelem kedvemet? Mikor és mi által lesz, hogy „tele lesz a föld az Úr ismeretével”? Megbénult lélek, ki azt hiszi, hogy eljön az a kor, mikor az Ember ellenére, az Ember nélkül valósulna meg mind ez! Vegyük észre, hogy Isten a szeretet, aki a jövendölésekben sem azt a hírt küldi el, hogy hatalma félelemben teljesedik ki, hanem, a szeretet félelmében, annak, aki a szeretetét nem ölti magára! Szeretetre buzdít, tanít, oktat, és nevel, hogy e szeretetben leljük meg közösségünket, egyetértőkként, egy lélekkel és egy szájjal zengjük Isten dicséretét, aki a szeretetében vigasztalást és békességet akar teremteni bennünk és közöttünk! Elfogadókká kell lenni, az által hogy befogadókká válunk. Mert előbb kell befogadni Isten szeretetét, hogy ha betölt bennünket elfogadni bírjuk egymást, a nélkül, hogy saját képünkre akarnánk formálni a másikat, képmutatás, és erőltetés nélkül. Amiben társakká kell lennünk, még pedig az által, hogy ebben egyeznünk kell: mindegyikünknek befogadókká és elfogadókká kell válni. Akkor nem lesz széthúzás, nem kell félteni a másiktól üdvösségemet, nem kell félni a másik alakoskodásától, mert egymás szabadságát biztosítani szándékunk, akik nem magunknak akarjuk megszerezni Isten szeretetét, és a másik ember szeretetét, hanem a magamat ajándékozom Istennek és embertáramnak! Nem szerezni, vagy kapni akarok, hanem adni! Itt az ideje, Keresztények! „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” „Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcsét.” Mi azok közül valók vagyunk, akiket az Úr, „Szentlélekkel és tűzzel” keresztelt meg, foglalt le, jelölt meg, választott ki, magáénak ismer el! Én hiszem a lélek megtisztító tüzét, mely nem az ismert természet tapasztalásával éget, és foglal le, hanem belülről akar átjárni, nemesíteni, megtisztítani. Hogy mondja Jézus: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy ami kívülről kerül be az emberbe, nem szennyezheti be”? [Mk 7,18]

Hát magamnak kell magamból kivetni a rosszat, még mi előtt mi bennem van, a szerint rossznak ítélnének és kivetnének! Mert bennem lakozik a rosszra hajlandóság, a csábítás ereje által, de bennem lakozik Isten lelke is, aki a jót akarja kihozni belőlem, de ehhez meg kell engednem, hogy szeretetével betöltsön, és erre mi, keresztények, kik Jézusban vagyunk egyek, kell segítségre lennünk, Jézus Krisztus lelke, az Isten szeretete egymás által lesz látható, érezhető, ami közösségre hív bennünket! Egymásba kapaszkodva, ölelkezve kell szeretnünk a világot, hogy a világ megismerje Isten szeretetét!

Istenem, ki közénk jössz, aki a Karácsony szent élményével megajándékozol, miközben újjászületésre esélyt teremtesz a mindennapokban számunkra, ne engedj nekem időt arra elpazarolni, elpocsékolni, eltékozolni, hogy nem sürgős, ráérek, van még időm, majd holnap. Adj hitet, erőt, a szereteted megtisztító kegyelmét, hogy ma, már most, elkezdődjön bennem, elkezdeni bírjam szeretetedet megélni, életemmel hirdetni. Bizalmat szavazzak Benned a másiknak, akiről tudom, hogy keres téged, Hozzád akar jutni, a világi környezete ellenére is. Soha ne mondjak le senkiről, soha ne ítéljek el senkit, csak azért, mert szavaid még élettelenül csengnek számára. Add, hogy szereteted által békességedet, vigasztalásodat vegyem magamra, és keressem egyetértésünket Tebenned! Ámen:/

„Boldogok mind, akik benne reménykednek!”

Iz 30,18-21.23-26 - Az Úr azonban arra vár, hogy kegyelmezzen nektek, és ezért fölkel, hogy irgalmazzon nektek. Mert az ítéletnek Istene az Úr; boldogok mind, akik benne reménykednek! Bizony, Sion népe, aki Jeruzsálemben laksz, többé nem fogsz sírni; biztosan megkegyelmez neked kiáltásod hangjára, amint meghallja, válaszol neked. Bár az ínség kenyerét adja nektek az Úr, és a nyomorúság vizét, de nem rejtőzik el többé tanítód, hanem szemed látni fogja tanítódat, és füled meghallja az igét, mely mögötted szól: „Ez az út, ezen járjatok!”, amikor jobbra vagy balra letérnétek. Akkor esőt fog adni magodra, mellyel beveted a földet, és a föld termésének kenyere bőséges és tápláló lesz. Jószágod azon a napon tágas legelőn legel majd, és a tehenek meg szamárcsikók, melyek a földön dolgoznak, sózott takarmányt esznek, amelyet rostával és szórólapáttal tisztítottak meg. Minden magas hegyen és minden kiemelkedő dombon patakok és vízfolyások erednek a nagy öldöklés napján, amikor ledőlnek a tornyok. Olyan lesz a hold fénye, mint a napnak fénye, és a nap fénye hétszeres lesz, mint hét nappalnak a fénye, azon a napon, amelyen bekötözi az Úr népe sérülését, és verésének sebhelyét meggyógyítja.

Mt 9,35 - 10,1.6-8 - Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok [Ez 34,5]. Erre így szólt tanítványaihoz: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” Ezután magához hívta a tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: „Elközelgett a mennyek országa!” Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!

/:„Boldogok mind, akik benne reménykednek!” Csupán attól, hogy Izajás ezt kimondja, már boldog lehetek a reményben? Persze, hogy nem. Nekem magamban, hitemben kell Istenben reményemet megszülnöm, érlelnem, és megélnem, hogy boldoggá tegyen a remény bizonyossága.

De ugyan így vagyok most Jézus szavaival is: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” Miért szólna e felszólítás csupán arra, hogy papokat, hivatásokat teremjen nekünk az ég? Mi, kik a tudás fájáról is ettünk, ahogy már erről elmélkedtem, kötelességünk, hogy tudásunkat Isten dicsőségére használjuk. Ki keresztény, az mind szolgálattevő egyben, munkása Istennek, aki e földet aratásra készíti elő, mert tanítását arra veti el belénk, hogy bennünk bő termés teremjen, és a föld általunk hasonlóvá váljon az éghez. Nekünk e világi angyalokká kell lenni, a jót cselekedni, a rosszat messze űzni, életünk imádsággá, imádságunk életté kell legyen. Persze, nem azt kell folyvást hajtogatnunk, hogy Uram, Uram! Hanem úgy kell beszélnünk, mint a világi nyelvezet, de mégis, szavainkkal áldani, megszentelni kell a világot. Úgy, hogy szavainkból tisztaság, erő, őszinteség, megbocsátás, felszabadító szeretet – hatalom áradjon. És nem úgy, ahogy azt a világ tanítja, hogy csak akkor, és csak annyi jót teszek, amennyit megfizetnek, hiszen a kegyelem, minek részesei vagyunk ingyenes ajándékunk! Hiszem-e? No lám, itt kezdődik az én bajom, mi ingyen, sőt, érdemtelenül száll rám, abban hinni sem tudok! Ezért nincs hatalmam a megtisztító szeretetre! Pedig arra valók lennénk, hogy minden szavunkkal és tettünkkel egymásnak megbocsátást, megtisztulást hirdessünk. Az a másik iránti szeretet, ha tudomására juttatom, hogy nem adósom, nem vagyok méltó, hogy meg-, sőt elítéljem, csak arra vagyok, hogy közvetítsem számára Isten szeretetét, aki e világi gondokon, bajokon túl is szereti őt, és azért jön, hogy kegyelmet osszon, hogy irgalmazzon, hogy felszabadítson minden olyan gyötrelemtől, mely képtelenné tesz arra, hogy Érte, Neki, jó munkát végezzek, hogy mire tanít, abból megteremjem a jót, megszenteljem szavait. Általunk, és értünk akar Isten áldást, kegyelmet, irgalmat osztani, és ezzel megszentelni a világot, hogy e világ minél jobban hasonlatossá váljon az éghez, Isten országához.

Istenem, ki rám teríted kegyelmed, irgalmad palástját, add meg nekem, hogy jó szolgádként e palást alá bírjak másokat is vonni. Magamhoz ölelni, mintha Te ölelnél, Hozzád hűséggel, állhatatosan mindörökre. Had legyek magam is aratómunkásod, aki a Te csűrödbe gyűjti a termést. Add, hogy boldoggá lehessek e reményben, hogy a Te szolgálatodban téged megdicsőíthetlek. Ámen:/

„Legyen nektek hitetek szerint.”

Iz 29,17-24 - Íme, még egy kevés kis idő, és Libanon gyümölcsöskertté változik, a gyümölcsöskert pedig hatalmas erdővé. Meghallják majd azon a napon a süketek a könyv igéit, s a homály és sötétség után a vakok szeme látni fog. Az alázatosak egyre jobban örvendeznek az Úrban, és a szegény emberek Izrael Szentjében ujjonganak. Mert vége lesz az erőszakosnak, és eltűnik az öntelt, kipusztulnak mind, akik gonoszságon törik fejüket; akik vétkesnek nyilvánítják szavukkal az embereket, az ítélőnek tőrt vetnek a kapuban, és hamis ürügyekkel elutasítják az igazat. Így szól Jákob házához az Úr, aki megváltotta Ábrahámot: „Most már nem szégyenkezik Jákob, és most már nem sápad el az arca, hanem, ha meglátja gyermekeit, kezem művét körében, szentnek mondják nevemet, szentnek mondják Jákob Szentjét, és Izrael Istenét félik. Akkor megismerik a tévelygő lelkűek a bölcsességet, és a zúgolódók belátást tanulnak.”

Mt 9,27-31 - Amikor Jézus továbbment onnan, két vak követte őt és így kiáltozott: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!” Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni?” Azok ezt válaszolták neki: „Igen, Uram!” Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: „Legyen nektek hitetek szerint.” Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, senki meg ne tudja!” De ők, mihelyt kimentek, szétvitték a hírét azon az egész vidéken.

/:„Legyen nektek hitetek szerint.” Ha dolgaim alakulását szemlélem, vagy másokét, tényleg úgy látom, hogy mindig az történik, amire a hitem motivál, amit a hitem inspirál. De az a hit kinek a hite? Mennyire a tudatom formálja, vagy mennyire a másé? Ha enyém a hit, az mennyire az enyém, vagy mennyire az, ami Jézust megérinti a vakok esetében? Mert ki vak, csak világtalan, azért még lelkében lehet világosság. De ez lehet akár fordítva is, mert akinek látása van a világra, még élhet lelki sötétségben is.

De, hogy e lelki sötétséget elkerüljem, szükséges a csend, és a csend szavának meghallására, melyben Isten suttogó szeretete megérinthet, hogy látóvá, érzővé, lelkemben érzületessé váljak Isten érzékenységére. Mert Isten rém finom húrokat penget, valami olyan hangokra akarja kifinomulttá tenni hallásomat, és olyan kifinomulttá akarja tenni látásomat, de minden érzékszervemet, melyeket e világ durvasága bánt, hogy elidegenítsen e világtól. Ami nem kell, hogy megijesszen, és nem baj, ha a barátságokat is megszűri, megritkítja. Képessé akar tenni Isten arra, hogy tudjam, mihez ragaszkodom, mi fontos, és mi az, ami nem. Ez nem más, mint, hogy tudatossá válni, az igazi szépség, és az ármány közötti különbségtétel, a csengő hang és a hamis hang közötti különbségtétel, a jó és a rossz közötti különbségtétel. És, ha már látóvá lettem, és hallóvá, akkor tudjam mi a számomra az ami érték. Ki az, akit csodálok, mert akit csodálni bírok, azt követni is szeretném, mert a csodálat vonz, elragad. Azzá legyek, ami vonzó, a szeretet, mi még kívülem van, vagy az önzés, ami még bennem van? Ma még téblábolhatok, de döntésemet már nem húzhatom sokáig, mindjárt itt van a Karácsony, el kell döntenem, hogy kit, vagy mit akarok akkor ünnepelni, magamat, vagy Istent, aki az én hitemre születik meg, megmentésemre, megváltásomra?

Istenem Te tisztítsd meg látásomat, hogy szememet ne bántsa fényességed, fülemet ne bántsa suttogásod, és szívemet ne zavarja, hogy magadnak akarod lefoglalni. Segíts, hogy magamat érted elengedjem, legyen nekem hitem egyedül a Te Igazságod! Ámen:/

Ne távolodjunk el a Szentírástól

Iz 26,1-6 - Azon a napon majd ezt az éneket éneklik Júda földjén: „Erős városunk van nekünk, oltalmul szolgál kőfal és bástya. Nyissátok ki a kapukat, hadd vonuljon be az igaz nemzet, mely megtartja a hűséget! Szándéka szilárd: megőrzöd a békét, a békét, mert benned bízik. Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örök Kőszikla! Mert ledönti a hegyen lakókat, a kérkedő várost megalázza, földig alázza, porba sújtja. Láb tapossa, szegények lába, szűkölködők léptei.

Mt 7,21.24-27 - Nem mindenki, aki azt mondja nekem: „Uram, Uram!”, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van. Mert mindenki, aki hallgatja ezeket a szavaimat és követi azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták. Mindaz pedig, aki hallgatja ezeket a szavaimat, de nem cselekszi meg azokat, hasonlít majd a balga emberhez, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy lett a romlása.

/:Ne távolodjunk el a Szentírástól, a fenti sorok elmélkedése során. Mert, hogy mi az Atya akarata, aminek teljesítése a mennyekbe vezet bennünket, az is ott található meg.

„Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” [Jn 6,40] Isten, „eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által - akarata és tetszése szerint - fogadott gyermekeivé legyünk” [Ef 1,5] „Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek” [1Tessz 4,3].

Hogy magam is szent legyek! Amitől nem kell megijedni, és nem kell valami különlegesre gondolni, ami egyszerű földi halandótól oly idegen lenne. Teljesíthető, Isten nem vár el olyat tőlem sem, ami nekem ne volna teljesíthető. Bele állít ebbe a napba, melyet magamra kell vállalni, a nélkül, hogy tudnám mi fog történni e napon, vagy a nélkül, hogy e nap teljesítésére, a magam képességében kételkednék; egyszerűen el kell fogadnom, hogy Istené ez a nap, Ő az aki megáldja, megszenteli, de amihez engem is fel kíván használni. Amit megszentel, megáld, ami a szeretete, és a megtisztító ereje, úgy teszi, kéri hozzá az én szeretetemet, és az én erőmet is. Legyek kiegészítője, megtestesítője, végrehajtója. Vagyis társa a szentségi cselekvésben. És ez sem oly nagy dolog, csupán arról van szó, hogy engedjem megtörténni cselekvő akaratát, én magam mit teszek, az Ő nevében tegyem, semmit ne gondoljak, mondjak, és tegyek nélküle, és a közben semmivel ne csúfoljam, ne haragítsam, ne ellenkezzek, ne háborgassam, és ne éljek vissza Vele! Persze, mind erre csak úgy lehetek képes, ha akarom Őt ismerni, Vele egységében eggyé lenni, meg- és felismerésére törekedjek, miközben cselekvőképességemet nem bénítom meg.

Tisztában kell lennem az Ő mindenfölöttiségével, mit e földi képességem bírhat. Tehát alázatom, és szelídségem nélkül nem sikerülhet mind ez. És tudnom kell, hogy mégis sérülékeny leszek így, mert a világ sötétségben van, ahova eljött a világosság, de a sötétség nem fogadja be. Mégis „világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben” [Jn 12,46], amiben hinnem kell, ami nekem szól, megvilágosodásom a szeretet befogadása, és megengedése, hogy rajtam átsugározzon másokra is!

Igen Uram, békességedet akarom, a Te békédet, bízom Benned, és megengedővé lenni akarok, próbálok, hogy a Te életed legyen életemmé, és életem legyen azokért, kik a világosságot kutatják. Áldásodat és megszentelő kegyelmedet veszem magamra a mai nappal is, hogy szolgálatom a tiéd lehessen, és a szolgálatban téged megszentelni bírjalak! Ámen:/

Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált

Iz 25,6-10a - Készít majd a Seregek Ura minden népnek ezen a hegyen zsíros lakomát, lakomát színborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult színborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, a leplet, amely minden népre ráborult, és a takarót, amely minden nemzetre ráterült. Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról, népe gyalázatát elveszi az egész földről. Bizony, az Úr szólott! Ezt mondják majd azon a napon: „Íme, a mi Istenünk ő, benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, benne reméltünk, ujjongjunk és örvendezzünk szabadításán! Mert az Úr keze nyugszik ezen a hegyen.” Eltapossák Moábot a lakóhelyén, mint ahogy eltapossák a szalmát a trágyalében;

Mt 15,29-37 - Jézus ezután eltávozott onnan, és elment a Galileai tenger mellé. Fölment a hegyre és ott leült. Nagy tömeg jött oda hozzá, velük együtt sánták, vakok, nyomorékok, némák és sok másféle beteg. Letették őket a lábaihoz, ő pedig meggyógyította őket. A tömeg csodálkozott, amikor látta a némákat beszélni, a bénákat meggyógyulni, a sántákat járni, a vakokat látni, és magasztalták Izrael Istenét. Ezután Jézus magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: „Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton.” A tanítványok ezt felelték neki: „Honnan lenne a pusztaságban annyi kenyerünk, hogy jóltartsunk ekkora tömeget?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét, és néhány apró halunk.” Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjék le a földre. Azután fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megszegte, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Ettek mindannyian, és jóllaktak. A megmaradt darabokat felszedték, hét tele kosárral.

/:„Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról, népe gyalázatát elveszi az egész földről.” Az Ószövetségi nép egyetlen reménye a prófétákban lehetett, akik megjövendölték, akik hitet adtak a népnek, hogy Ádám vétke „elévülhet”. Az Isten gondoskodó szeretetét megtapasztalhatták, de csak akkor, ha hittek, ha a jelekben hinni bírtak, hogy majd egyszer minden másképen lesz.

Az újkori emberben, kétezer évvel Krisztus földi életét követően pedig, már kezd elhalványulni, hogy mekkora ordító élményben lett gazdagabb, az Ószövetségi nép ellenében, hiszen megtörtént, beteljesedett minden jövendölés! Bizonyosság már, hogy van megváltás, hogy van feltámadás, azzal, hogy az Ige testté lett! A világnak van egy, egyetlen egy Istene, aki nem csak megteremtette, de fel is szabadítja, meg is váltja, tehát, folyamatában küzd érte, az Ember önmaga kudarcai ellenében, vagy úgy is mondhatjuk, hogy e kudarcokat magában elnyeli, leírja.

Kitakarni a valóságot, az élőből a hazugságot – mi gonosz? Már nem lehet, csak egyszer lehetett volna. De ez a történelmi tény okozta, hogy az Ember oly végtelen gazdagságra juthat, mi Isten határtalan szeretetének bizonysága; mert nem marad reménytelenségében, nem lett mégsem az Ember reménye vesztett, elértéktelenedett eszköz, pedig lehetne akár az is, ha magára hagyta volna az Isten! De Isten meglépi azt, amire talán az Ember nem is érdemes, de ez nem számít, nem mérlegel, nem vacillál, és nem válogat, mindenkinek egyöntetűen felkínálja az esélyt, hogy a rátelepedő, öröklött bűneitől megváltja, megszabadítja, feltételezve azt, hogy az Ember ezt igényli, akarja. Mert ebben különbözik az Ember jelen állapota az eredeti állapotától – mit Ádám és Éva birtokolt, ismert csak -, hogy csak arra érvényes a megváltás, aki ezzel a lehetőséggel élni akar! Ez az Ember szabadságának az esélye. Tudást akart, mit megkapott, de e tudás birtokában maga döntheti el, választhat, a jó és a rossz, az ég és a föld, a türelem – szelídség - alázat, vagy önállóság – önkény – önzés, között.

De miért teszi ezt meg Isten? Mert hisz az Ember jóravalóságában, vagyis, mert Ö, a Teremtő, igaznak, jónak teremtette az Embert! Vagyis azokért lépte meg ezt a lépést Isten, hogy aki akar az igazságnak élni, az ne bűnhődjön Ádám vétkéért. Hogy a gyermeknek ne keljen szenvedni atyja bűnéért! A megváltás által minden ember önálló felelősséggel áll Isten előtt! Nincs halmazati bűnhődés, nincs kollektív bűnösség, az utolsó ítéletkor csak és kizárólagosan én állok szemtől szemben Istennel, magamról kell számot vetnem! Hát, gondold meg ember, amíg élsz, mit élsz! Mert jelen életeden múlik, hogy mi válik életedből, mivé lesz, mire jutsz!

Tulajdonképpen a Karácsony ünnepében nem kevesebbet ünnepelünk meg, mi keresztények, mint azt, hogy az Isten segítségünkre sietett, hogy megélhetjük azt a végtelen teljességéből felénk kiáradó szeretetet, amivel a megmentésünkre siet, amit mi örömmel fogadunk, felismerve, hogy mekkora ajándék ez számunkra. Nem egy egyszeri csodás jóllakatásunk, ami erre az életre, amíg élünk jó szívvel emlékezhetünk, hanem egy örök életre szóló magába szeretési vágyát fejezi ki: akarlak, még akkor is, ha te nem, Ember. Bár mit képes vagyok megtenni érted, csak, hogy megtapasztald, hogy mi az az igazi boldogság, amit testedben meg nem tapasztalhatsz, csak a lelked, az egészen, általam megtisztított lelked élménye lehet az!

Köszönöm Istenem! Éltető szeretetedet, amit ha akarok, minden nap újra, meg újra megtapasztalhatok, megízlelhetek, mert ébren tartani akarod bennem a vágyat arra, hogy akarjak a Te szeretetedben Veled eggyé lenni. Vágyom, hogy Karácsonykor erre az ünnepre, magamban, a Veled való közösségben rátaláljak, hogy mi, kik remélünk Benned, ebben az élményben megerősödjünk! Kérlek ebben az Adventben maradj velünk, légy velünk, hogy eljussunk erre a csodára, az ünnep örömére! Ámen:/

Minden ember emberhalász, ki követi Jézust!

Róm 10,9-18 - Ha tehát a száddal vallod, hogy „Jézus az Úr!”, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt halottaiból, üdvözülsz. A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: „Mindaz, aki hisz benne, meg nem szégyenül” [Iz 28,16]. Nincsen ugyanis különbség zsidó és görög között, mert mindnyájuknak ugyanaz az egy Ura van, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt. Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül [Jo 3,5]. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse? S hogyan hirdessék, ha nem küldték őket? Amint meg van írva: „Milyen gyönyörűségesek azok lábai, akik a jó hírt hirdetik!” [Iz 52,7] De nem mindnyájan fogadták engedelmességgel az evangéliumot. Azért mondja Izajás: „Uram, ki hitt annak, amit hallott tőlünk?” [Iz 53,1] Eszerint a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus szava által. De kérdem én: Talán nem hallották? Sőt, ellenkezőleg: „Hangjuk elhatott az egész földre, s beszédük a földkerekség határaira” [Zsolt 19,5].

Mt 4,18-22 - Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. Azt mondta nekik: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!” Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt. Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.

/:Minden ember emberhalász, ki követi Jézust! Mentőövek vagyunk mi mind! Ebben a zajos világot, ha Krisztus szeretete „túlharsogná” talán lecsendesedne. Mert a „a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus szava által.” Ami, ha bennünk a szív gazdagságává lesz, akkor hitvallókká válhatunk. „A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.” Nekem kell üdvösség szerzővé válnom – mások számára is! Ez a felelősségünk egymásért. Had cibáljam ide Boldog Newmant már megint: „a keresztényeknek, amennyire lehetséges, nem rendezetlen, összefüggéstelen sokaság gyanánt, hanem megállapított rend által egymással egyesülten és szervezetten egy látható társaságban együtt kell élniök itt e földön is, úgy, hogy nyilvánvalóan annak is látszódjanak és egyként cselekedjenek”. Egy tudatos közösségként kell közösségre találnunk, ami így válik Krisztus élő Egyházává. Ez mindegyikünk felelőssége, ahogy a papoké, úgy a világiaké is! Mert nem a papok egyháza vagyunk, hanem Krisztusé, amelyben mindegyikünk feladattal, szolgálatra van meghívva, Krisztus szolgálatára, egymásban. Erre a Krisztussal való közösségre mindegyikünket Krisztus hív meg, minden nap újra és újra megújítva meghívását, hogy el ne feledkezzünk erről, ezért van Krisztus egyházában minden nap a világ minden táján szentmise, akár jelen vagyunk ott, akár nem, részesei vagyunk, meghívásunk van rá, de ha nem vagyunk jelen, akkor is a lélekben testvéreink bennünket is jelenvalóvá tesznek, képviselnek. Bátram mehetünk el – egy keresztvetéssel – a templom előtt, hogy dolgunkat intézzük, azzal a tudattal, hogy az a szentmise, ami éppen történik az velünk és értünk történő cselekvés, melyben jelenlétünk jelenidejű, és bennünket is megszentelni akaró! Minden pillanatunkat úgy kell megélni, hogy Krisztus Egyházának vagyok a tagja, élő sejtje, küldetéssel, feladattal, tanúságtétellel, aki Krisztus szolgálatában állok. De ahhoz el kell hagyni korábbi énemet, a világi gondolkodásomat, megélhetésemért való folytonos erőlködésemet. Megengedve, hogy Isten irányítsa sorsomat, családom sorsát, szeretteim sorsát. Azt is elfogadva, hogy e sors formálásban Isten rám is számít, rám is épít, nekem is szerepet szán: hitemmel szóljak, legyek cselekvő része! Bátorítani a hitben egymást, megerősíteni. Életem van, mely minden nap ajándéka Istennek, mely élettel éltetnem kell, éltemmel életet kell adni, amit nem is magamból adok, hanem abból, ami nekem is ajándékom, csak tovább adni. Nem kell a világ szemérmességét követni, hogy személyiségi jogok, intimitás, meg mindenkinek ez a maga felelőssége, identitása. Krisztus szolgálata, Krisztus közössége soha nem lehet magánügy, aki ezt mondja, félreismeri, vagy nem ismeri a szó értelmét, hogy Szeretet - Isten, Atya, Krisztus, Katolikus, Keresztény, a szeretet egysége. Ami nem tolakodó, erőszakos, de szelíd, alázatos, ajándékozó, mi Krisztusból táplálkozik!

Istenem, Benned, és belőled élni vágyom. Lenni, és létezésemben meghívásodra igent mondani, követni, üdvözülni! A mai napot is magamra veszem, mint ajándékodat, áldó és megszentelő kegyelmeddel, de segíts, hogy ajándékodhoz méltón tudjam e napot szolgálni, szolgálatommal téged dicsőíteni! Ámen:/

Szent idő.

Iz 4,2-6 - Azon a napon az Úr sarjadéka ékesség és dicsőség lesz, s a föld gyümölcse büszkeség és dísz azoknak, akik megmenekülnek Izraelből. Ez történik majd: mindazt, aki megmarad Sionban, és életben marad Jeruzsálemben, szentnek hívják majd; mindazt, aki az élők közé van felírva Jeruzsálemben. Az Úr pedig lemossa majd Sion leányainak szennyét, és Jeruzsálem vérét kiöblíti belőle, az ítélet lelkével és a megtisztítás lelkével. Akkor az Úr a Sion hegyének egész helye fölé és közössége fölé felhőt teremt nappal, füstöt és lángoló tűz fényét éjjel. Minden dicsőség felett oltalom lesz számára, és sátor, árnyékul nappal a forróság ellen, menedékül és rejtekhelyül a zápor és eső ellen.

Mt 8,5-11 - Amikor pedig bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: „Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.” Azt mondta neki: „Megyek és meggyógyítom.” De a százados így válaszolt: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: „Menj!”, elmegy, vagy a másiknak: „Gyere!”, odajön, a szolgámnak pedig: „Tedd ezt!”, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: „Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél. Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában.

/:Szent idő. Mitől lehet szent? Egyedül attól, hogy mit Isten nekem ajándékoz, azt én, az ajándékához méltó tisztelettel élem meg, megszentelem azzal, hogy Hozzá igazítom. Mert méltó nem vagyok, hogy hajlékomba jöjjön, de mégis arra hitem lehet elég bátor, hogy az Ő kegyelmébe ajánljam magamat, bűnös életemet. Ennek bizonyságaként megnyújtom az időt, a szent csendet, a reggelt, egy rorátéval. „Ébredj ember”! Éneklem, halkan, bennem elsuttogva, hogy Isten csendjére ébredjek, amiben meglelhetem tisztulásomat, hogy mikorra az ünnep ideje elérkezik, megtisztultan tudjam megélni, a megszentelt tisztulás élményével ragadjam meg az időt. Ámulatba ejteni az Urat, hogy képes legyen azt mondani, engem látva: „nem találtam ekkora hitet senkinél”! De miért tenném ezt meg, miért akarjak több időt együtt tölteni Vele? Azon túl, hogy örömömet lelem benne; hogy több időm legyen arra, hogy megértsem szándékát, hogy megtapasztalja, nem üres szó az, hogy ’tegyél velem, amit Te akarsz; hogy legyek az, akivé akarsz tenni’. Itt vagyok Uram, szólj, hallja a Te szolgád! Mit adhatok mást én az Istennek, mint az időmet, az életemet, ami van az Ő kegyelméből nekem, azt nem haszontalanra pazarlom, hanem Rá, aki a szeretet, hogy képes lehessek szabadságomban a legteljesebb szabadság megélésére. Azonosulni Istenazonosságommal, hogy képessé lehessek az üdvösségre. Átdimenzionálva az életemet, többet akarok tenni a világért Istennel, hogy általam több legyen a világ, vagyis, hogy e világ jobban hasonlítson az éghez. Jézus ezért jön el, hogy e világot hasonlatossá tegye Isten országához, de „egy fecske nem csinál nyarat”, Jézus velem, velünk akarja ezt elérni, és értem, értünk. Itt vagyok Uram, akaratod legyen akaratommá, szereteted legyen szeretetemmé, akarom, hogy Te legyél minden, mindenben, még általam is! Ámen:/