„Kezdetben volt az Ige”
Én 2,8-14 - Csitt! A kedvesem íme, itt jön! Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül! Olyan a kedvesem, mint a gazella, mint a szarvasborjú, már itt is áll a házunk mögött, benéz az ablakon, nézdel a rácson át. Íme, a kedvesem szól nekem: „Kelj fel szaporán, szerelmem! Jöjj, galambom, szépségem! Mert a tél már elmúlt, az eső elállt, elvonult, földünkön előbújnak a virágok, eljött a szőlőmetszés ideje, s a gerle szava hallatszik a határban. A füge már kihajtja első gyümölcsét, s a virágzó szőlő illatot áraszt. Kelj fel, kedvesem! Jöjj, te szépségem! Te, galambom a sziklaüregben, a kőszál rejtekében, hadd lássam arcodat, hadd halljam hangodat! Mert a te szavad édes, és oly bájos az orcád!”
vagy
Szof 3,14-18a - Zengedezzél, Sion leánya, ujjongj Izrael; örvendezzél és vigadj teljes szívvel, Jeruzsálem leánya! Az Úr megsemmisítette ítéletedet, eltávolította ellenségeidet; Izrael királya, az Úr, közötted van, nem kell többé félned semmi bajtól. Azon a napon, majd ezt mondják Jeruzsálemnek: „Ne félj! Sion, ne lankadjon el kezed! Az Úr, a te Istened, közötted van, erős ő és megszabadít. örvendezik majd feletted örömmel, újjáéleszt szeretetével, és ujjongva vigad fölötted, mintha ünnepet ülne.” „Elfordítom felőled a balsorsot, hogy többé ne legyen gyalázatod miatta.
Lk 1,39-45 - Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.”
/:„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.”[Jn 1,1-2] Ő az, aki eljönni készül.
Oly jó volna minden pillanatát a készületnek megragadni, bene élni, a készülődés részévé válni, elidegenedetten a világi készülettől.
Két Ószövetségi idézet közül lehet ma választani. Az Énekek énekéből való rész oly szerelmes, oly kedves, amit oly jóleső érzéssel olvasok, ám most mégis Szofoniás verse az, ami jobban boldogít. Abban több van, mint érzelem, az bátorít is az ünnepre, a készület beteljesedésére. Ahogy Máriát öröme nyugtalanította, kénytelen lett felkerekedni, hogy örömét megossza Erzsébettel, aki, már tudja, hogy képes lesz arra, hogy örömében osztozzon, hiszen benne is ugyan az az öröm élhet. Ami érzés, és nyugtalanító fogantatás valami olyanra, ami még sosem volt része. Amit, éppen ezért, mert még sosem volt abban része – bár örökké vágyott rá – végtelen titok, érthetetlen; ám tudni róla, hogy olyan teljessége az életének, ami még eddig nem remélt távolságban volt számára. Egy már éltes asszony, és egy ártatlan tiszta szűz örömének azonossága Isten titkaiban, aki az Ige, aki még sosem volt olyan valóságos - számukra, számomra sem, mint Aki e napokban lehet! Az Erős és Szabadító, aki még örvendezni is képes felettem, látva, hogy újjáéledni vagyok képes szeretetében. Ő akar ünnepelni engem, miközben bennem érzem az ünnep készületét! Amiről, most magam is úgy érzem, hogy bennem lehet oly mélységesen nagy élménnyé, mely megszabadíthat az élet minden aggódásától, félelmétől.
Szofoniásnak ez a kifejeződése, hogy „az Úr, közötted van”, csak sejtésem még, de valami olyan, mint kettős énem között lévő perzselő parázs, mely fényében felemészti, ami rossz, hogy áldozatában – irgalmában, az Igében szentté lehessen, egészen Istennek tetszővé - ha engedem, hogy e kétfelem Benne áldozatommá lehessen, áldozatával egyesüljön.
Áldozatnak mondom, mert ez a szó van erre, de ami mégsem olyan áldozat, ami fájdalmas, erőszakolt, kényszeredett; de annál inkább örömmel vetem oda Neki, ami tőle való, jóleső nekem, de mégis, már értéktelen, ha az nélküle, vagy örömének ellenére lehet csak enyém. Mert, ugyan, hogy lehetne örülni annak, amiben nincsen másnak öröme, sőt, pontosan annak, akinek öröme boldogít!
Betölteni ezt az új napot a Te szereteteddel! Nekem mámoros boldogító vágyam, hogy sikerüljön, egyszer, talán. Akkor, mikor Benned meg fogom érezni e siker örömét, akkor, az lesz nekem az igazi Karácsonyom! Addig, a gyermeki álmodozásommal, emlékeimmel élem át a Karácsony titkát, de a készülődést nem adom fel, folyvást, reménnyel és hittel készülök rá. Istenem várlak és vágylak, talán gyermeki naivsággal, de a világtól eltitkoltan, ahogy csak az enyémként szerethetlek, és Benned mind azt, mit e világból bírhatok, Általad! Ámen:/
