Bűnös életemet viszem áldozatul oltárod elé
Kiv 3,1-8a.13-15 - Mózes pedig apósának, Jetrónak, Mádián papjának a juhait legeltette. Egyszer, amikor behajtotta a nyájat a puszta belsejébe, eljutott Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ekkor megjelent neki az Úr angyala, tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor lángol, de nem ég el. Erre Mózes így szólt: „Odamegyek, megnézem ezt a különös látványt, miért nem ég el a csipkebokor!” Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, szólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és azt mondta: „Mózes, Mózes!” Ő azt felelte: „Itt vagyok!” Az Úr ekkor így szólt: „Ne közelíts ide! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!” Azután azt mondta: „Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.” Mózes erre eltakarta az arcát, mert nem mert Istenre nézni. Az Úr ezután azt mondta neki: „Láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, hallottam kiáltását a munkafelügyelők kegyetlensége miatt, és ismerem szenvedését. Leszálltam tehát, hogy megszabadítsam az egyiptomiak kezéből, és kivezessem arról a földről egy jó és tágas földre, egy tejjel és mézzel folyó földre, a kánaániak, a hetiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták lakóhelyére. Mózes azt felelte Istennek: „Íme, elmegyek Izrael fiaihoz, és azt mondom nekik: Atyáitok Istene küldött engem hozzátok! Ha ők akkor azt kérdezik tőlem: „Mi az ő neve?”„ -- mit mondjak nekik?” Isten erre azt mondta Mózesnek: „Én vagyok az, „Aki vagyok”.” Aztán azt mondta: „Ezt mondd Izrael fiainak: Az „Aki van” küldött engem hozzátok!” Azután Isten azt mondta Mózesnek: „Ezt mondd Izrael fiainak: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökké, és ez az én emlékezetem nemzedékről-nemzedékre.
1Kor 10,1-6.10-12 - Nem akarom, hogy figyelmen kívül hagyjátok, testvérek, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan átvonultak a tengeren, és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózes által a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, ittak ugyanis az őket követő lelki sziklából: a szikla pedig Krisztus volt. De legtöbbjükben nem telt kedve Istennek, hiszen elpusztultak a pusztában [Szám 14,16]. Ez pedig számunkra előképként történt, hogy mi ne kívánjuk meg a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. Zúgolódni se zúgolódjatok, mint egyesek zúgolódtak azok közül, és elvesztek a pusztító által [Szám 14,2.36]. Mindezek előképként történtek velük, és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az idők vége elközelgett. Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.
Lk 13,1-9 - Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.” Aztán ezt a példabeszédet mondta: „Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: „Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?” De az így felelt neki: „Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.””
/:Végtelen türelmes és hosszan tűrő az Isten, de mit számít, ha nem fogadjuk meg Jézus szavát? Mert, „ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan … elvesztek”! Mert egyedül az Isten az, aki állandó jelenlét, én, az ember, vagyok, egy pillanat erejéig, de lehet, hogy már a következőben nem. Ha a jelenlétemnek vége szakad, mert Isten türelme velem kapcsolatban elfogy, nem látja esélyét annak, hogy jobbá legyek, hogy érdemes még élnem; akkor elfogy, akkor vége, akkor már késő a bűnbánatra. Most, a nagyböjt kellős közepén kell belekapcsolódnom az Egyház bűnbánatába, hozzá tennem a magam bűnbánatát, hogy életem ne legyen hiábavaló, értelmetlen epizód csupán ebben a világban, és eltűnjek nyomtalanul a világ színpadáról. Ahova Isten teremtett, és ráadásul az örök élet ajándékával megajándékozva! El kell gondolkodnom azon, hogy az örök élet milyen távlatokat jelent a számomra, hogy mekkora érték az, ami még az enyém, amivel még van esélyem, hogy éljek, de ne éljek vissza, ne utasítsak vissza, ne vicceljem el. Még most van esélyem, hogy termővé legyek, hogy a gazda örömére legyek. Mert ha eddig időmet el is tékozoltam, még van rá módom, hogy belássam, hogy felálljak, és elinduljak; s ha úton vagyok meg ne áljak, vissza ne forduljak. Nekem van Istenem, a Mi Atyánk! Hálát adok Istennek, hogy ezt mondhatom, hogy ez örömmel tölt el, hogy magaménak tekinthetem, hogy van kihez imádkoznom, hogy ebben a világban nem érzem magam magányosnak, hogy, ha ebben a világban mindenből kiábrándulok, és mindenben csalódom is, de van Isten, ki tudom, hogy szeret, és ahogy engem, úgy azt a világot is, kiben én gyarlón csalódom, mert Isten nélkül nem lehetek képes reálisan szemlélni mind azt, akit, amit Isten szeretni bír, minden együgyűsége, bűnössége, önzése, gőgje ellenére. Akiért Isten érdemesnek tartotta, hogy szenvedjen, meghaljon, de végül feltámadjon - hogy megváltson! Váltságul adta értünk az Isten önmagát! Hát ennyire fontos vagyok valakinek én? A Nagyböjtben, ma egy pillanatra megállok – vasárnap van – ünnepelni fogok, Téged Istenünk, aki Atyám vagy, aki szeretsz, kiolthatatlan vággyal vágyod, hogy bűneimet megbánjam, és, hogy végre magadhoz ölelhess, mert én vagyok ki elszakadtam, eltávolodtam tőled! Köszönöm, hogy fontos vagyok a számodra, és azok is, kiket szeretni bírhatok! Add, hogy mindenkit szeretni bírjak – kit ismerhetek – a Benned forrásozó kiolthatatlan szeretettel! Ámen:/
