„Legyen nektek hitetek szerint.”
Iz 29,17-24 - Íme, még egy kevés kis idő, és Libanon gyümölcsöskertté változik, a gyümölcsöskert pedig hatalmas erdővé. Meghallják majd azon a napon a süketek a könyv igéit, s a homály és sötétség után a vakok szeme látni fog. Az alázatosak egyre jobban örvendeznek az Úrban, és a szegény emberek Izrael Szentjében ujjonganak. Mert vége lesz az erőszakosnak, és eltűnik az öntelt, kipusztulnak mind, akik gonoszságon törik fejüket; akik vétkesnek nyilvánítják szavukkal az embereket, az ítélőnek tőrt vetnek a kapuban, és hamis ürügyekkel elutasítják az igazat. Így szól Jákob házához az Úr, aki megváltotta Ábrahámot: „Most már nem szégyenkezik Jákob, és most már nem sápad el az arca, hanem, ha meglátja gyermekeit, kezem művét körében, szentnek mondják nevemet, szentnek mondják Jákob Szentjét, és Izrael Istenét félik. Akkor megismerik a tévelygő lelkűek a bölcsességet, és a zúgolódók belátást tanulnak.”
Mt 9,27-31 - Amikor Jézus továbbment onnan, két vak követte őt és így kiáltozott: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!” Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni?” Azok ezt válaszolták neki: „Igen, Uram!” Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: „Legyen nektek hitetek szerint.” Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, senki meg ne tudja!” De ők, mihelyt kimentek, szétvitték a hírét azon az egész vidéken.
/:„Legyen nektek hitetek szerint.” Ha dolgaim alakulását szemlélem, vagy másokét, tényleg úgy látom, hogy mindig az történik, amire a hitem motivál, amit a hitem inspirál. De az a hit kinek a hite? Mennyire a tudatom formálja, vagy mennyire a másé? Ha enyém a hit, az mennyire az enyém, vagy mennyire az, ami Jézust megérinti a vakok esetében? Mert ki vak, csak világtalan, azért még lelkében lehet világosság. De ez lehet akár fordítva is, mert akinek látása van a világra, még élhet lelki sötétségben is.
De, hogy e lelki sötétséget elkerüljem, szükséges a csend, és a csend szavának meghallására, melyben Isten suttogó szeretete megérinthet, hogy látóvá, érzővé, lelkemben érzületessé váljak Isten érzékenységére. Mert Isten rém finom húrokat penget, valami olyan hangokra akarja kifinomulttá tenni hallásomat, és olyan kifinomulttá akarja tenni látásomat, de minden érzékszervemet, melyeket e világ durvasága bánt, hogy elidegenítsen e világtól. Ami nem kell, hogy megijesszen, és nem baj, ha a barátságokat is megszűri, megritkítja. Képessé akar tenni Isten arra, hogy tudjam, mihez ragaszkodom, mi fontos, és mi az, ami nem. Ez nem más, mint, hogy tudatossá válni, az igazi szépség, és az ármány közötti különbségtétel, a csengő hang és a hamis hang közötti különbségtétel, a jó és a rossz közötti különbségtétel. És, ha már látóvá lettem, és hallóvá, akkor tudjam mi a számomra az ami érték. Ki az, akit csodálok, mert akit csodálni bírok, azt követni is szeretném, mert a csodálat vonz, elragad. Azzá legyek, ami vonzó, a szeretet, mi még kívülem van, vagy az önzés, ami még bennem van? Ma még téblábolhatok, de döntésemet már nem húzhatom sokáig, mindjárt itt van a Karácsony, el kell döntenem, hogy kit, vagy mit akarok akkor ünnepelni, magamat, vagy Istent, aki az én hitemre születik meg, megmentésemre, megváltásomra?
Istenem Te tisztítsd meg látásomat, hogy szememet ne bántsa fényességed, fülemet ne bántsa suttogásod, és szívemet ne zavarja, hogy magadnak akarod lefoglalni. Segíts, hogy magamat érted elengedjem, legyen nekem hitem egyedül a Te Igazságod! Ámen:/
