Vágyódni minduntalan az életre!
ApCsel 3,11-26 - Mivel nem tágított Péter és János mellől, az egész nép csodálkozva futott hozzájuk az úgynevezett Salamon-csarnokba. Amikor Péter látta ezt, így szólt a néphez: „Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen és miért ámultok rajtunk, mintha a magunk erejéből vagy hatalmából tettük volna, hogy ez jár? Ábrahám Istene és Izsák Istene, Jákob Istene [Kiv 3,6] és a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok ugyan és megtagadtatok Pilátus színe előtt, bár az úgy döntött, hogy szabadon bocsátja őt. Ti azonban megtagadtátok a Szentet és Igazat, s azt kívántátok, hogy a gyilkost adják nektek ajándékul az élet szerzőjét pedig megöltétek, de Isten feltámasztotta őt halottaiból. Ennek mi tanúi vagyunk. Az ő neve adott erőt a nevében való hit által ennek az embernek, akit ti láttok és ismertek, s a tőle származó hit adta meg neki ezt az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára. Tudom azonban, testvérek, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint ahogy a ti elöljáróitok is. Isten azonban ily módon teljesítette, amit minden prófétájának ajka által előre hirdetett, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog. Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröljék bűneiteket, s hogy az enyhülés idői eljöjjenek az Úr színétől, és elküldje azt, akit hirdettek nektek, Jézus Krisztust. Őt ugyan az égnek kell befogadnia minden dolog helyreállításának az idejéig, amelyről Isten szólt századok óta szent prófétáinak ajka által. Mózes ugyanis megmondta, hogy „Uratok, Istenetek hozzám hasonló prófétát támaszt majd nektek testvéreitek közül, őt hallgassátok mindenben, amit mond majd nektek [MTörv 18,15.18]. Az történik ugyanis, hogy mindenkit, aki nem hallgatja ezt a prófétát, kiirtanak a nép közül” [Lev 23,29; MTörv 18,19]. A próféták, akik szóltak Sámueltől kezdve és azután, mind hirdették ezeket a napokat. Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor Ábrahámnak azt mondta: „Utódaidban nyer áldást a föld minden nemzetsége” [Ter 12,3; 22,18]. Isten elsősorban számotokra támasztotta s küldte el Fiát, hogy megáldjon titeket, és így mindenki megtérjen gonoszságából.”
Lk 24,35-48 - Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor. Amíg ezekről beszéltek, Jézus maga állt meg közöttük, és azt mondta nekik: „Békesség nektek!” Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: „Miért rémültetek meg, és miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát. Mivel örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak, azt mondta nekik: „Van itt valami ennivalótok?” Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára evett belőle. Azután így szólt hozzájuk: „Ezek azok az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.” Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: „Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.
/:„Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat.” E mondat elhangzott Lukácsnál, már az Emmauszi tanítványok esetében is (l.: Lk 24,31). Isten szándéka szerint való az, hogy ki értse meg Isten akaratát és ki nem! De az, aki megérti, az azért érti meg, hogy nevében megtérést hirdessen a bűnök bocsánatára! Mert nem a bűnért vagyunk, hanem a bűnös a megtérésért van, vagyis Istenért! Amit Isten végtelen könyörülete garantál, biztosít a bűnösnek, ha akarja megmentését, és azt Isten szeretetéből elfogadja! Ez a feltámadás titka, hirdetése, mit maga Jézus nyújt át nekünk, az Atya akaratából! Ez Isten legnagyobb adománya az Ember számára, az után, hogy teremtésének részévé tette. Nem hagy magunkra teremtésében, mondva, hogy kezdjünk vele azt, amit tudunk. Itt munkálkodik, szorgoskodik azon, hogy minden pillanata életünknek javunkra váljon, érdemünkké legyen, boldogságunkra legyen! Csak ne akarjuk aprópénzre váltani boldogság vágyunkat, ne akarjuk magunk előrehozni az örömöt, ne akarjunk önmagunknak örömét sürgetni, világi vágyakká silányítani és így elveszíteni azt a csodálatot (l.: 2Jn 1,8), mit készít, miután felmagasztalhatna! Pedig lázong a természetem, bizserget, hogy engedjek a csábításnak, elvegyem, mit szemem, szívem, ajkam, kezem, orrom, vagy/és fülem megkíván. De Isten türelemre int: vágyakozzál, de várjál, ne higgyél az érzéki csalódásoknak, mert ami valóság, az még nem igaz! Az igazat az Atya, a Fiú és a Szentlélek őrzi, de a Te lelkedbe is beléoltottam, csak ne hallgattasd el a lélek hangját, mit gyermekként őrizel, de ahogy a világgal eltelsz, úgy elcsendesíted azt, amit ne hagyj! Én megnyitottam értelmedet, hogy értéseddé legyek, Te tested minden rezdülését igazítsad értelmedhez! Lelkembe égette Isten az Ő igazságát! Amit a világképemmel és világra nyitottságommal nem szabad elsorvasztanom; ápolnom, Isten ajándékaként és zálogaként óvnom, gondoznom, és érlelnem kell, míg élek; hogy mire a test elporlad, összetöpörödik, élettelenné válik, addigra életem lélekké legyen, mely örökéletet hordoz magában! Meg kell halnom az életre, hogy éljek! E gondolat mind a négy evangéliumban egybehangzóan felhangzik (Mt 10,39. 16,25; Mk 8,35; Lk 9,24. 17,33; Jn 12,25)! Meg kell érteni Jézus szelíd magyarázatát is: „mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?” [Mt 16,26] Isten, mennyei Atyám, aki elküldted és feláldoztad értem is a Fiút, vedd pártfogásodba életem, hogy életeddé legyen! Ámen:/
