Isten „viszonya a világhoz nem természeti, hanem személyes.
Iz 7,10-14 - Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!” De Ácház azt mondta: „Nem kérek, és nem kísértem az Urat.” Erre a próféta így szólt: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.
Róm 1,1-7 - Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára - amelyet Isten előre megígért a szent iratokban prófétái által Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról, aki testileg Dávid nemzetségéből született, de akit a szentség Lelke szerint, a halálból való föltámadás által Isten hatalmas Fiául rendelt; s aki által kegyelmet és apostoli megbízást kaptunk minden néphez, hogy engedelmeskedjenek a hit által az ő nevének dicsőségére - ezek közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus meghívottjai -, Isten összes szeretteinek, akik Rómában vannak, a meghívott szenteknek. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!
Mt 1,18-24 - Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: „Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni” [Iz 7,14]. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.
/:Isten „viszonya a világhoz nem természeti, hanem személyes. Sőt, maga a világ sincs a természetibe belezárva, annak is személyes rendeltetése van, mert az élő Isten szeretetből hozta létre. Ezért lehet benne „történelem”. Az ember történelme, de az Istené is; szent történelem, az üdvösség történelme. És ha Isten a természetet az üdvösség történetébe belevonja, ha Ő „cselekszik”, a természet engedelmeskedik. Ekkor történik a csoda, és abban a természeti törvény nincs „felfüggesztve”, hanem magasabb szándékot szolgál.”/Romano Guardini Az Úr Krisztus c. könyv – Márton Áron fordításában, Szt. István társulat 2006 - 122.o./
Ebbe a személyes természeti környezetbe állít bele – személyemben engem, és minden egyes embert – Isten! Hogy megéljem történetemet, történelmemet, miközben bennem és általam éli meg Isten a maga személyes történelmét. Eklatáns példája, Isten legszemélyesebb jelenvalóságának Jézus Krisztus, akiben Ő a legszemélyesebb e természeti környezetben. Aki pontosan azért vált Isten „cselekvésévé”, hogy az ember számára kinyilvánítsa, hogy minden természet és természeti törvény felett álló, ami az embertől hitet igényel, hogy legyőzhesse a természetességét, valóságát, a létezésért; ami egyedül Istenben válhat személyessé.
Karácsony szent ünnepét megközelítve – otromba bakancsomat levéve, lábujjhegyen, hogy észrevétlen maradjak, és megérteni bírjam Isten végtelen szeretetének lényegét – Isten személyes szeretetére próbálok ráérezni, megérteni belőle valamit, amit magamnak is élnem, értenem, és művelnem kellene. Csodatévővé kéne lennem Isten bennem táplált személyes szeretete által, nem csak mímelni a szeretetet. Mert keresztényként értjük a szeretet értelmét, de megélni oly keservesen nehézkes vagyok; természetes, de nem személyes; valóságos, de nem létező. A csoda még mindig kívülem van, és nem bennem, nem merek, nem bírok, és félek Krisztus szeretetével szeretni. Félve a félreértéstől, a meg- és az el- ítéléstől, a visszautasítástól, a csalódástól. Ami félelem míg bennem van – a hit hiányosságát szenvedve -, addig nem tudok szeretni; és az, ami vagy aki ettől visszatart, az a természet igája, mely személyességemet köti gúzsba, szabadságomban korlátoz, melyet Isten adott nekem, Istentől való, vagyis személyességem korlátai a szeretet hiánya, mi körül vesz. Ennek ellenére is kell személyes szeretet élményemet megélni Istennel. Felidézve magamban azt a képet, amit a paradicsomban Ádám megélhetett még a bűnbeesés előtt. Mikor még fel sem merült benne a bűnre hajlandóság gondolata sem, mert a szeretet tisztaságának állapotában létezett! Nem visszasírni akarom, de megpróbálni megélni azt a személyes szeretet kapcsolatot Istennel. És Istenben emberrel! Bár csak sikerülhetne! Tudom, ott leselkedik a gonosz, hogy megrontsa e vágyat, és mikor megpróbálom megélni, ösztöneimen keresztül is ott vicsorog. De, ahogy ő nem törődik azzal, hogy én a kegyelem szentségének megélésére törekszem, úgy nem szabad nekem sem törődnöm az ő fondorlatával sem. Egyetlen esélyem erre, ha életem minden szeretet élményét Istennek szentelem, imádásában élem meg. Az ártatlan tiszta szeretet megnyilvánulásába nem szabad engednem, hogy Isten imádott szeretete nélkül legyek jelen!
„A Mennyei Gyermek kedvessége meghódítja szívemet, szeretete rabul ejt. Engedd, hogy lelkem fölengedjen szereteted tüzénél, hogy eléghessek ebben a tűzben, égess hamuvá itt, lábad előtt, hogy egészen szeretetté váljak és magasztaljam jóságodat és szeretetedet!” /Pio atya breviáriuma – dec. 19./ Ámen:/
