Bemenni, az élet kapuján!
2Kir 19,9b-11.14-21.31-35a.36 - Amikor az meghallotta, hogy Tirhaka, Etiópia királya felől azt beszélik: „Íme, hadba vonult ellened” -- s elindult ellene, követeket küldött Hiszkijához ezzel az üzenettel: „Ezt mondjátok Hiszkijának, Júda királyának: Meg ne csaljon téged Istened, akiben bizakodsz s ne mondd: Nem kerül Jeruzsálem az asszírok királyának kezébe! Hiszen magad hallottad, mit cselekedtek az asszírok királyai minden országgal, miként pusztították el azokat. Hát éppen te tudsz majd megmenekülni? Amikor aztán Hiszkija átvette a levelet a követek kezéből és elolvasta, felment az Úr házába és az Úr elé tárta és így imádkozott az ő színe előtt: „Uram, Izrael Istene, aki a kerubok felett ülsz, te vagy egyedül a föld minden királyának Istene, te alkottad az eget és a földet. Hajtsd ide füledet s halld: nyisd meg, Uram, szemedet és lásd, halld meg Szanherib minden szavát, aki ideküldött, hogy gyalázza előttünk az élő Istent. Igaz, Uram, Asszíria királyai elpusztították azon nemzeteket s mindazok földjét s tűzbe vetették azok isteneit, hiszen azok nem voltak istenek, hanem emberi kéz fából s kőből való alkotásai s így megsemmisíthették őket. Nos tehát, te, Urunk, Istenünk, ments meg minket kezükből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te, az Úr, vagy egyedül Isten!” Elküldött erre Izajás, Ámosz fia, Hiszkijához és üzente: „Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Meghallgattam, amit tőlem Szanherib, az asszírok királya felől kértél. Ez az, amit az Úr felőle szólt: „Megvet téged s csúfot űz belőled Sion szűzi lánya, hátad mögött fejét rázza, Jeruzsálem lánya. mert a megmaradtak fognak kivonulni Jeruzsálemből és a megszabadultak Sionnak hegyéről. A Seregek Urának buzgalma fogja véghezvinni ezt. Éppen azért ezt mondja az Úr Asszíria királya felől: nem jön be e városba, nyilat sem lő belé, pajzzsal sem támadja meg, sánccal sem veszi körül: az úton, amelyen jött, visszatér, s e városba be nem jön, -- úgymond az Úr --, mert megoltalmazom s megmentem e várost önmagamért és szolgámért, Dávidért.” Csakugyan, még azon az éjjelen az történt, hogy eljött az Úr angyala s megölt az asszírok táborában száznyolcvanötezer embert. Amikor aztán reggel felkelt s látta a megannyi holttestet, felkerekedett, elment és visszatért Szanherib, az asszírok királya és Ninivében maradt.
Mt 7,6.12-14 - Ne adjátok a szent dolgokat kutyáknak, és gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé, nehogy eltapossák azokat lábukkal, és megfordulva széttépjenek titeket. Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták. A szűk kapun át menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik bemennek rajta. S milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják!
/:A szűk kapu visz az életre! De mitől szűk? Isten törvényei szűkítik le, amelyek parancsaiként, szabályaként, előírásaként, utasításaiként mozgásterünket behatárolják. De Isten minden előírása egyetlen törvénybe csúcsosodik ki, a szeretetet parancsában: „szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket.” [Jn 15,12]. Ezért mondja Pál, hogy „tudatában kell lennünk, hogy a törvényt nem az igaz emberért hozták” [1Tim 1,9]. Mert, ha a lélek parancsát követjük, amelybe bele van égetve a szeretet parancsa, akkor nincs szükség a törvényre! Én úgy értem ezt, hogy, Jézus megfogalmazásában elhangzó szűk kapu az igaz ember számára nem is szűk; hiszen a szeretet szabadsága számára nem tűnik szűknek, csak annak, aki Jézus tanítását törvénynek tekinti. Ha engem a lélek hajt, irányít, mely Isten felé törekszik, akkor nem érzem szűknek azt a kaput, ellenben olyannak, amelyen át kell jutnom, át szeretnék jutni, be szeretnék lépni! Ezért szól a vágyam, a tervem az életszentségről, a megigazulásról, mikor a bűn többé nem uralkodik rajtam, mert nem a törvény alá vetve élek, hanem a kegyelemben (Róm 6,14).
Életszentség
Fölsejlik az élet tükre, mi mélységétől átlátszó, tiszta.
Zavartalan homály sem töri ketté, kétséget nem enged,
bársonyos ragyogásával vonzásba kényszerít, lüktet.
Mint az élet, mi nem fáj, és nem sajog, de ragyog.
Melegít, és melegségében ápolón ölel magába féltőn,
ahogy ember óhajtja a biztost, az egészen elragadót,
mi váratlan, és várakozás nélkül zsibongja körül.
Ahogy benne a feltörő szerelem, mi ugyan - csak érzelem,
de mégis hasonulni bír a tökéleteshez, mit csak remél.
Megtartva a reménytelenségben is, földtől magasan,
mint léggömb, ki súlytalannak érzi terheit mindörökre.
Távol attól, mi eltávolít, megragadva a szentet, a távolit,
kinek bölcsessége a homálytalan vakságon át is vakít,
létezni az élhetetlennek tanít, úgy, hogy nem nagyít.
Oly természetes, hogy a gazdag rá hiába kacsint.
Istenem, irgalmas szeretetedre bízom magam a mai napon is, hogy mit ajándékodként bírhatok, azt a nap végére, ajándékomként nyújthassam át Neked. Szolgálatommal akarlak dicsérni, áldani, felmagasztalni. Fogadj el, tegyél engem állhatatos szolgálatodra alkalmassá! Ámen:/
