Sorsfordító megszólítás
MTörv 30,10-14 - feltéve, hogy hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, s megtartod parancsait és szertartásait, amelyek ebben a törvényben meg vannak írva, s teljes szívedből és teljes lelkedből visszatérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. Ez a parancs, amelyet ma meghagyok neked, nem elérhetetlen számodra, és nincs messze tőled. Nincs az égben, hogy azt mondhatnád: „Ki szállhatna fel közülünk az égbe, ki hozhatná le azt nekünk, hogy hallhassuk és tetteinkkel követhessük?” Nincs a tengeren túl sem, hogy kifogásul azt mondhatnád: „Ki kelhetne át közülünk a tengeren, ki hozhatná el azt nekünk, hogy hallhassuk és megtehessük, amit Isten parancsol?” Egészen közel van hozzád a törvény: a szádban és a szívedben, hogy hozzá szabhasd tetteidet.
Zs 68,14-37 - Az én imám pedig szálljon hozzád, Uram, a kegyelem idején, ó Isten! Nagy irgalmasságodban hallgass meg engem szabadító hűséged szerint. Ragadj ki az iszapból, hogy el ne merüljek, szabadíts meg azoktól, akik gyűlölnek, és a vizek mélységéből. Ne merítsen el a víz vihara, a mélység el ne nyeljen, s az örvény be ne zárja száját fölöttem. Hallgass meg, Uram, hisz irgalmad kegyes; Tekints rám nagy könyörületedben. Ne fordítsd el szolgádtól arcodat, szorongatás gyötör, siess, hallgass meg engem! Légy közel lelkemhez, szabadíts meg engem, ments meg ellenségeimtől. Hiszen te ismered gyalázatomat, szégyenemet, pironkodásomat. Előtted van mind, aki szorongat engem; A gyalázat megtörte a szívemet és elernyedtem. Kerestem, aki szánakozzék rajtam, de nem akadt senki sem, nem találtam senkit sem, aki vigasztalt volna engem. Sőt epét adtak nekem enni, szomjúságomban ecettel itattak. Asztaluk legyen előttük tőrré, visszafizetéssé, kelepcévé! Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, ágyékukat tedd örökre erőtlenné! Öntsd ki rájuk haragodat, haragod heve érje utol őket! Lakóhelyük legyen pusztasággá, hajlékaikban senki se lakozzék! Mert üldözik, akit te sújtottál, s növelik annak fájdalmát, akit megsebeztél. Hagyd, hogy gonoszságot gonoszságra halmozzanak, s ne jussanak igazságodra! Töröld ki őket az élők könyvéből, s ne írd őket az igazak közé! Én szegény vagyok és szenvedek, de fölemel, Istenem, a te segítséged. Énekszóval áldom Isten nevét és hálával magasztalom. Ez kedvesebb lesz Isten előtt, mint a borjú, amelynek éppen ered a szarva és patája. Látják majd a szegények és örvendeznek; Keressétek Istent és élni fog szívetek. Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és nem veti meg foglyait. Dicsérje őt az ég és a föld, a tenger és minden, ami bennük nyüzsög. Mert Isten megmenti Siont, s felépíti Júda városait; Ott fognak lakni, birtokba veszik. Szolgáinak utódai öröklik, s ott laknak majd, akik szeretik az ő nevét.
Kol 1,15-20 - Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az egyháznak a feje; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben. Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.
Lk 10,25-37 - Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: „Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő ezt válaszolta neki: „Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?” Az így felelt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből [MTörv 6,5]; felebarátodat pedig, mint önmagadat” [Lev 19,18]. Erre ő így szólt: „Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.” De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: „De ki az én felebarátom?” Jézus akkor így kezdett beszélni: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: „Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.” „Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Az így felelt: „Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus erre azt mondta neki: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
/:Thomas Merton írja az Élet és életszentség című tanulmányában, hogy „a kegyelem lényünknek az a minősége, amelyet Istennek életünkben dinamikusan működő megszentelő ereje hoz létre. Ezért a kezdeti keresztény irodalomban és főleg az Újszövetségben nem annyira arról olvasunk, hogy az emberek kegyelmet kapnak, inkább arról, hogy megkapják a Szentlelket - magát Istent.
Jól tennénk, ha a teremtetlen kegyelmet hangsúlyoznánk. A bennünk jelenlevő Szentlelket, a „dulcis hospes animae”-t, a „lelkünkben lakozó édes vendég”-et. Maga az ő bennünk való jelenléte testiből szellemi lénnyé változtat át (Róm 8,9). Milyen kár, hogy olyan kevéssé eszmélünk rá erre! Ha felismernénk, mit jelent és milyen jelentős nekünk az Ő bensőséges közelsége, állandó örömöt, erőt és békét találnánk őbenne. Jobban rá lennénk hangolva a Lélek e belső, titkos „vágyódására, amely élet és béke” (Róm 8,5). Jobban tudnánk ízlelni és élvezni a Lélek gyümölcseit (Gal 5). Bizalmunk volna abban a rejtett Valakiben, aki imádkozik bennünk akkor is, amikor mi magunk képtelenek vagyunk jól imádkozni, olyasmiket kér számunkra, amiről nem is tudjuk, hogy rászorulunk, és olyan örömöket próbál adni nekünk, amilyeneket mi nem merészelnénk keresni magunknak.
„Tökéletesnek lenni” tehát nem annyira azon múlik, hogy hévvel és nagylelkűen keressük Istent, hanem inkább azon, hogy Isten találjon meg, szeressen és vegyen birtokba bennünket, az ő bennünk való működése tegyen teljesen nagylelkűvé, segítsen túlhaladni korlátainkon és legyűrni gyöngeségünket. Nem úgy leszünk szentek, hogy erőszakkal győzzük le gyöngeségünket, hanem úgy, hogy engedjük: adja meg nekünk az Úr az ő Lelkének erejét és tisztaságát a mi gyengeségünk és nyomorúságunk helyett. Ne bonyolítsuk hát életünket, ne juttassuk zátonyra önmagunkat azzal, hogy túl nagy figyelmet fordítunk magunkra, közben pedig elfeledkezünk Isten hatalmáról és megszomorítjuk a Szentlelket.
Lelki magatartásunk, utunk a béke és tökéletesség keresésére teljes egészében istenfogalmunktól függ.”
Ma, a Szentírás szavait megkülönböztetett módon magaménak érzem, hozzám szólónak. Mikor felütöttem a Szentírást, ma reggel, hogy meghallgassam Isten hozzám szóló üzenetét, azonnal MTörv 30,10-re irányította Istenem a figyelmemet, szinte minden szavát kínzón érzem magamon. De e kín nem fájdalmas, de sajog, ahogy talán a marhabélyeg égetőn zsibong, és mindörökre emlékezetessé lesz. Legalább is, így vágyom, hogy e szavak örökéletűvé, és meghatározókká legyenek bennem.
Nem az a fontos, hogy én keressem az Istent, hanem az, „hogy Isten találjon meg”! A parancs, „amelyet ma hagyok neked”, ezen a napon, azt mondja Isten, hogy nincs távol tőlem, a számban és szívemben, hogy hozzá szabhassam tetteimet. A dolgom az, hogy meghalljam és megtartsam, s teljes szívemből és teljes lelkemből visszatérjek az Úrhoz, az Istenemhez! És Pál utat mutat, hogy e mai napra hozzám szóló törvény Jézus szájából hangzik el, akiben egyesül minden teremtés, és akiben van a teljesség titka, tehát az én tökéletességem titka is; általa, rá figyelve érhetem el teljességemet, vagyis, hogy Isten rám találhasson, és birtokba vehessen – teljesen, jelen valós jelenlétemmel együtt! Bizony, erre vágyom; de engedem magam Neki, birtokául, vagy vannak még bennem ragaszkodásaim ehhez a világhoz?
Magam ellenére is szeretetre kell bírni magam! Teljes szívemből és teljes lelkemből visszatérni az Úrhoz, az én Istenemhez! Éberen figyelni, hogy hol lehetek mások segítségére, miben lehetek, és miben nyilatkoztathatom ki magamról, hogy „Hozzád tartozom”, „Belőled vagyok”, „Neked akarok megfelelővé lenni”. Mert a szeretet nyitottság Istenre, készenlét arra, hogy mikor és hogyan akar, Neki tudjam adni magam. Ez a világ – meg kellene már értenem, hogy - nem arról szól, hogy én jól érezzem magam benne, hanem arról, hogy én vállalom magam keresztjét, csak azért, hogy Isten jelenvalóságát hirdessem, aki megváltásunkra közénk jött, kiengesztelődni kész velem, bűnös emberrel, ha én akarom. Amit úgy tehetek meg, hogy átjárhatóvá teszem magamat Isten számára; ez a szolgálat, a szeretet szolgálata, Isten szolgálatára lenni!
Itt vagyok Uram, ajtóm nyitva áll, térj be, használj, had legyek én Általad! Ámen:/
