Ki ajándékot kap, felelősséget is kap
Iz 7,1-9 - Történt pedig Ácháznak, Júda királyának napjaiban, aki Jótámnak, Uzija fiának volt a fia, hogy felvonult Rászin, Szíria királya, és Pekach, Remalja fia, Izrael királya Jeruzsálem ellen, hogy ostrom alá fogja; de nem tudták bevenni. Amikor eljutott a hír Dávid házához: „Szíria Efraimban táborozik”, megremegett a király szíve és népének szíve, mint ahogy megremegnek az erdő fái a széltől. Akkor azt mondta az Úr Izajásnak: „Menj ki Ácház elé, te és fiad, Seár-Jasúb, a Felső-tó vízvezetékének végéhez, a Ruhamosók mezejéhez vezető útra, és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton! Ne félj, szíved ne szorongjon ettől a két füstölgő, üszkös fadarabtól, Rászintól és Szíriától, Remalja fiának heves haragja miatt, mert gonosz tervet szőtt ellened Szíria, Efraim és Remalja fia, mondván: „Vonuljunk fel Júda ellen, félemlítsük meg, hódítsuk meg magunknak, és tegyük királlyá benne Tábeél fiát!” Így szól az Úristen: „Ez nem következik be, és nem történik meg! Mert Damaszkusz csak Szíriának a feje, Rászin pedig Damaszkusznak a feje! Még hatvanöt esztendő, és összeomlik Efraim, s nem lesz többé nép! Szamaria csak Efraimnak a feje, Remalja fia pedig Szamariának a feje! Ha nem hisztek, bizony, nem maradtok fenn!”
Mt 11,20-24 - Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte, mert nem tértek meg: „Jaj neked, Korozain! Jaj neked Betszaida! Mert ha a csodák, amelyek bennetek történtek, Tíruszban és Szidonban történtek volna, már régen bűnbánatot tartottak volna, zsákruhában és hamuban. De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! [Iz 14,13.15] Mert ha a csodák, amelyek benned történtek, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig. De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.”
/:„Ha nem hisztek, bizony, nem maradtok fenn!” Elgondolkodtató kijelentés. De mond-e a szó bármit is annak, aki önmagában tekinti értékét, fel nem érve annak származását, és adomány, ajándék értékét, tekintve azt, akitől származik? A mi nap, számomra igen fontos – fontossága Istenben rejtező titokként van előttem – személytől kaptam áldást, új életerőt, bizalmat, lelkesítést, hatalmat. És még sorolhatnám a jelzőket, mert mind ez igaz rá. De attól lettek súlyosak a szavak, hogy attól származnak, akitől értést szenvedtek el azok, akitől értékké váltak. Aki akkor szól, mikor van mondanivalója. Pedig csupán ember, mint magam; igaz Benne felismerem Isten jelenlétét! Így vagyok – még inkább - a Szentírás szavaival is, ahonnan több ezer év távlatából az ember az, aki elhozza hozzám Isten üzenetét, vagy pontosabban, akin keresztül megszólít Isten. Mindegy, hogy ki ő emberi valóságában, az a fontos, hogy Benne Isten vett számomra lakóhelyet. Mese ízű e kijelentésem, túl intellektuális, vagy elvont? Az Istentől eredő, akár próféta, akár Jézus csodái legyenek is azok, magamban kell, hogy érvényt szerezzenek Istennek. És így van ez ma is, mert fel kell ismernem Isten jelenlétét az életemben, aki hozzám lép, rám mosolyog, megérint, figyelmeztet. Érzelmeim mögött, érzéseim mögött, a legmélyebb valóságomban jelenik meg, ha engedem, teret nyitok magamban Neki, és nem foglalom el helyét kicsinyes, önző, azonnal mindent magának megszerezni akaró vágyaimmal. Így van ez egyénnel, várossal, nemzettel, és országgal is. Teret nyitni Isten számára, ahol képtelen és zsarnok döntéseim helyett, hagyom az Ő akaratát érvényesülni, engedem magamnak hangját követni. Isten végtelen szeretetének szelídsége, alázatossága kell legyen bennem! El kell távolodnom önmagamtól, hogy Istent észrevegyem, aki szembe jön velem, rám találni akar. Engednem kell, hogy közelembe kerüljön, nem az emberi vonzalom, hanem az azon túl rejtőzködő Isten. Hiszem, sőt tudom, hogy ott van Ő, akit nem is én akarok megszerezni, hanem akit Ő akar csodálatával felrázni, megtéríteni. Mert Ő az, aki mindennél és mindenkinél jobban képes, és akar szeretni engem. És mindannyiunkat is, amit ne próbáljak, ne is akarjak – mert úgy sem tudok – felülmúlni. De az Ő szeretetének eszköze, közvetítője lehetek!
Szeretni! Szeretve lenni!
Dicsérve, dicséretben lenni!
Mindezért hálát, örömet teremni,
annak, kihez érzéseink hasonlítanak!
Ki érzelemszegény, mert lélek!
Tőle tanulom, míg e világon élek,
hogy a birtoklás ne legyen erényem,
mit elértéktelenít élménye!
Istenem, köszönöm, hogy szeretsz, hogy fontos Neked az én mindennapi megtérésem. Igen, tudom, és soha ne felejtsem, hogy „aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak” [Lk 12,48]. Sokkal nagyobb a felelősségem másokénál – ahogy Kafarnaumnak, aminek megfelelni akarok, és amire nem kell egy várost megtérítenem, csak magamat megszelídíteni, de magam kevés vagyok hozzá. Veled akarok alkalmassá lenni, jöjj segítségemre! Ámen:/
