„Boldogok mind, akik benne reménykednek!”
Iz 30,18-21.23-26 - Az Úr azonban arra vár, hogy kegyelmezzen nektek, és ezért fölkel, hogy irgalmazzon nektek. Mert az ítéletnek Istene az Úr; boldogok mind, akik benne reménykednek! Bizony, Sion népe, aki Jeruzsálemben laksz, többé nem fogsz sírni; biztosan megkegyelmez neked kiáltásod hangjára, amint meghallja, válaszol neked. Bár az ínség kenyerét adja nektek az Úr, és a nyomorúság vizét, de nem rejtőzik el többé tanítód, hanem szemed látni fogja tanítódat, és füled meghallja az igét, mely mögötted szól: „Ez az út, ezen járjatok!”, amikor jobbra vagy balra letérnétek. Akkor esőt fog adni magodra, mellyel beveted a földet, és a föld termésének kenyere bőséges és tápláló lesz. Jószágod azon a napon tágas legelőn legel majd, és a tehenek meg szamárcsikók, melyek a földön dolgoznak, sózott takarmányt esznek, amelyet rostával és szórólapáttal tisztítottak meg. Minden magas hegyen és minden kiemelkedő dombon patakok és vízfolyások erednek a nagy öldöklés napján, amikor ledőlnek a tornyok. Olyan lesz a hold fénye, mint a napnak fénye, és a nap fénye hétszeres lesz, mint hét nappalnak a fénye, azon a napon, amelyen bekötözi az Úr népe sérülését, és verésének sebhelyét meggyógyítja.
Mt 9,35 - 10,1.6-8 - Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok [Ez 34,5]. Erre így szólt tanítványaihoz: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” Ezután magához hívta a tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: „Elközelgett a mennyek országa!” Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!
/:„Boldogok mind, akik benne reménykednek!” Csupán attól, hogy Izajás ezt kimondja, már boldog lehetek a reményben? Persze, hogy nem. Nekem magamban, hitemben kell Istenben reményemet megszülnöm, érlelnem, és megélnem, hogy boldoggá tegyen a remény bizonyossága.
De ugyan így vagyok most Jézus szavaival is: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” Miért szólna e felszólítás csupán arra, hogy papokat, hivatásokat teremjen nekünk az ég? Mi, kik a tudás fájáról is ettünk, ahogy már erről elmélkedtem, kötelességünk, hogy tudásunkat Isten dicsőségére használjuk. Ki keresztény, az mind szolgálattevő egyben, munkása Istennek, aki e földet aratásra készíti elő, mert tanítását arra veti el belénk, hogy bennünk bő termés teremjen, és a föld általunk hasonlóvá váljon az éghez. Nekünk e világi angyalokká kell lenni, a jót cselekedni, a rosszat messze űzni, életünk imádsággá, imádságunk életté kell legyen. Persze, nem azt kell folyvást hajtogatnunk, hogy Uram, Uram! Hanem úgy kell beszélnünk, mint a világi nyelvezet, de mégis, szavainkkal áldani, megszentelni kell a világot. Úgy, hogy szavainkból tisztaság, erő, őszinteség, megbocsátás, felszabadító szeretet – hatalom áradjon. És nem úgy, ahogy azt a világ tanítja, hogy csak akkor, és csak annyi jót teszek, amennyit megfizetnek, hiszen a kegyelem, minek részesei vagyunk ingyenes ajándékunk! Hiszem-e? No lám, itt kezdődik az én bajom, mi ingyen, sőt, érdemtelenül száll rám, abban hinni sem tudok! Ezért nincs hatalmam a megtisztító szeretetre! Pedig arra valók lennénk, hogy minden szavunkkal és tettünkkel egymásnak megbocsátást, megtisztulást hirdessünk. Az a másik iránti szeretet, ha tudomására juttatom, hogy nem adósom, nem vagyok méltó, hogy meg-, sőt elítéljem, csak arra vagyok, hogy közvetítsem számára Isten szeretetét, aki e világi gondokon, bajokon túl is szereti őt, és azért jön, hogy kegyelmet osszon, hogy irgalmazzon, hogy felszabadítson minden olyan gyötrelemtől, mely képtelenné tesz arra, hogy Érte, Neki, jó munkát végezzek, hogy mire tanít, abból megteremjem a jót, megszenteljem szavait. Általunk, és értünk akar Isten áldást, kegyelmet, irgalmat osztani, és ezzel megszentelni a világot, hogy e világ minél jobban hasonlatossá váljon az éghez, Isten országához.
Istenem, ki rám teríted kegyelmed, irgalmad palástját, add meg nekem, hogy jó szolgádként e palást alá bírjak másokat is vonni. Magamhoz ölelni, mintha Te ölelnél, Hozzád hűséggel, állhatatosan mindörökre. Had legyek magam is aratómunkásod, aki a Te csűrödbe gyűjti a termést. Add, hogy boldoggá lehessek e reményben, hogy a Te szolgálatodban téged megdicsőíthetlek. Ámen:/
