A hívő ember életét végigkísérik e világi csalódások
Bölcs 11,23 - 12,2 - Mert az egész világ olyan előtted, mint a mérleg mutatója, mint a földre hulló hajnali harmatcsepp, mégis könyörülsz mindenen, mert módodban áll minden, s elnézed az emberek bűneit a bűnbánatért, mert szereted mindazt, ami van, semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Mert ha gyűlöltél volna bármit is, meg sem teremtetted, s meg sem alkottad volna. Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, amit nem hívtál létre? Kímélsz mindent, mivel a tiéd, Uram, s az élőben leled örömedet! De jó, de kegyes a szellemed, Uram, mindenben! Ezért a tévelygőket megfedded egy keveset, vétkeikért megdorgálod őket, és lelkükre kötöd, hogy a gonoszságtól elfordulva benned higgyenek, Uram!
2Tessz 1,11 - 2,2 - Ezért imádkozunk is mindig értetek, hogy Istenünk méltónak találjon titeket meghívására. Adjon beteljesedést a jóra irányuló minden készségnek és a hit erőteljes munkájának, hogy Urunk, Jézus Krisztus neve megdicsőüljön bennetek, és ti is őbenne, Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből. Urunk, Jézus Krisztus eljövetele és a hozzá való gyülekezésünk dolgában kérünk titeket, testvérek, ne tántorodjatok el egyhamar józan felfogásotoktól, és ne riasszon meg titeket semmiféle lélek, sem beszéd, sem állítólag tőlünk küldött levél, mintha az Úr napja már közel volna.
Lk 19,1-10 - Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: „Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: „Bűnös embernél száll meg!” Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Jézus azt mondta neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.”
/:A hívő ember életét végigkísérik e világi csalódások, mert mindenben azt az igazat, azt az igazságot keresi, kutatja, amire felkenték, de, ami a világban naivságnak tűnik. Ráébred arra, hogy életében olyan dolgokat szeretett, olyan tárgyakhoz, eseményekhez, és személyekhez ragaszkodott, akik eltorzították Istenképét, miközben maga törekszik arra, hogy mindenben felismerje Teremtőjét, aki számára mind azt előkészítette, miközben megteremtette, és vágyott arra, hogy teremtménye e környezetben boldoggá lehessen, és felismerje környezetében teremtőjét.
A hívő ember azért csalódik mindenben, mert megérez valamit abból, amit az e világi dolgok, tárgyak, és személyek, természeten túli személyiségből hordoznak magukkal, de amiről önmaguk sem vesznek tudomást, és a környezet sem, amit a hívő ember érzékel, és zavarba hozza. Mert mit tisztelne, imádna, felmagasztalna, a teremtett környezetéből, azt úgy éli meg, hogy nem hagyják neki, kiábrándítják.
„Kezd bennünk lassanként tudatossá válni, hogy csak két igazi valóság van az egész világmindenségben: a tulajdon lelkünk, és Isten, aki teremtette.” … E világ „semmi - semmi több, mint látszat: „Elmúlik e világ és az ő kívánsága”. (1Jn 2,17) És ami azokat a másokat illeti, kik közelebb állnak hozzánk, kiket nem számíthatunk e hiú világhoz, gondolok barátainkra és rokonainkra, kiket joggal szeretünk: végül ők is semmik itt e földön nekünk. Nem tudnak valóban segíteni vagy használni. Csak távolból, az érzékek közvetítésével látjuk őket és így hatnak ránk; nem tudnak lelkünkbe férkőzni, nem tudnak behatolni gondolatainkba, nem tudnak valóban a társaink lenni. A másvilágon Isten kegyelméből másként lesz. Itt azonban nem élvezzük a jelenlétüket, hanem csak sejtelmét annak, ami egy nap majd beteljesedik; úgyhogy végül eltűnnek a tiszta kép előtt, mely először tulajdon létünkről, azután a nagy Istennek, urunknak és bíránknak bennünk és fölöttünk való jelenlétéről kialakul, bennünk lakozó helyettese, a lelkiismeret által.” (Boldog Newman – A lélek vágya Isten után)
Isten tökéletessége abban is megnyilvánul, hogy feltétel nélkül szeret mindent, ami van. „Az élőben leled örömedet! De jó, de kegyes a szellemed, Uram, mindenben!” Bennem, hívő emberben ez is csodálatot kelt Isten iránt, hogy nincs benne csalódás. Ki még magamban is csalódok, sőt, már kiábrándulok, Ő még akkor is utánam jön, kiemel a mocsárból, és magához emel! Akinek ez az élménye még nem volt meg az életében, az mind ezt nem értheti. De bizonyos vagyok, hogy bár ki, aki eltévelyedik a nyájából, az remélhet, ne adja fel hitét abban, hogy a jó pásztor megkeresi, és megtalálja, és vállára veszi, és visszaviszi nyájához. Mert „az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett”!
Mikor mi, hívő emberek csalódásinkra ráébredünk, akkor sem szabad, hogy hitünkben csalatkozzunk, mert egyedül Isten az, akiben nem csalódhatunk, mert Ő az, aki már a teremtést megelőzően tudta a célt, és amihez tudatosan – a szeretet tudatosságával – teremtette meg az eszközöket. Amiben mi magunk, Emberek, egyszerre vagyunk célszemélyek és eszközök is. Vagyis, egyetlen csalódásunk sem lehet olyan mély csalódás, hogy akár személy, akár dolog, vagy tárgy, ne kapcsoljuk Istenhez; imádság, törődés azzal, akiben ember énünk csalódik, mert Isten énünk nem csalódhat, sőt, kell, hogy megerősödjön bennünk, hogy csak az az igaz, és csak az a biztos, ami e világi léten túl örök tényező mindenben, mi számunkra engedi magát megismerni!
Szent Pál tanítja azt számomra, hogy az életben, minden viszonyomat a Krisztus iránti szeretetnek kell alárendelni (Ef 5,21). „Hogy Urunk, Jézus Krisztus neve megdicsőüljön” bennem, így én „is őbenne, Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből”!
Istenem, míg ezen az elmélkedésen végig futok, ráébredek arra, hogy Veled, erre a teljességre, már itt az életben eljuthatok, ami végtelen örömmel tölt el, mert vágyom rá, minden földi vágyon túl. De megélni, valóságában! … Add meg, hogy közösségre találjak ebben az örömben; ha mégsem, hát engedd, hogy másokban felébresszem e közösség vágyát, annak kifejezése által, hogy téged szerethetlek, és e szeretetről tehetek bizonyosságot! Ámen:/
