Ahogyan az eszünk nyílik, fokozatosan megértjük
Tit 1,1-9 - Pál, Isten szolgája, és Jézus Krisztus meghívott apostola, hogy Isten választottjait hitre és az igazi istentisztelet ismeretére vezesse, az örök élet reményében, amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik, s aki a meghatározott időben ki is nyilvánította szavát az igehirdetés által, amelyet Üdvözítő Istenünk rendelete rám bízott: Títusznak, a közös hit révén szeretett fiának. Kegyelem és békesség az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől! Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy ami hátramaradt, elvégezd, és városról-városra presbitereket rendelj, amint meghagytam neked: feddhetetlent, egyszer nősültet, akinek a fiai hívők, nem kicsapongók vagy engedetlenek. A püspöknek ugyanis, mint Isten intézőjének, feddhetetlennek kell lennie, nem kevélynek, nem haragosnak, nem iszákosnak, nem verekedőnek, nem rút haszonlesőnek, inkább vendégszeretőnek, jóakaratúnak, józannak, igaznak, szentnek, önmegtartóztatónak, aki helytáll a hiteles tanítás megmegbízható végzésében, hogy az egészséges tanítás alapján képes legyen inteni is, és azokat, akik ellentmondanak, megcáfolni.
Lk 17,1-6 - Azután így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, figyelmeztesd; és ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: „Bánom!” - bocsáss meg neki.” Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: „Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!”, engedelmeskedni fog nektek.
/:„Ahogyan az eszünk nyílik, fokozatosan megértjük, hogy hová tartozunk az emberi társadalomban. Fogalmunk lesz a társadalmi rangokról és osztályokról, a nemzetekről és országokról. Látni kezdjük másokhoz való viszonyunkat. Így különbözik a férfi a gyermektől; áttekintése van a dolgokról, látja őket kölcsönös viszonyukban, látja a saját helyzetet, látja, mivé készül lenni, mit várnak tőle, mi a kötelessége a közösségben és mik a jogai. Meglátja a helyét a világban, vagyis egyszóval: otthon van benne.” (John Henry Newman breviáriuma)
Vagyis, az különbözteti meg a férfit a gyermektől, hogy tudatosan viszonyul környezetéhez. Ismeri azt, tudomásul veszi, és értékítélete szerinti rendet képez belőle önmaga számára, melyben a helyes az, ha „feddhetetlent, egyszer nősültet, akinek a fiai hívők, nem kicsapongók vagy engedetlenek”; ugyanakkor „vendégszerető, jóakaratú, józan, igaz, szent, önmegtartóztató, helytáll a hiteles tanítás megbízható végzésében. Mert a férfi az, aki Krisztust tekinti példának, életét hozzá méri, és alakítja, hogy méltó legyen a jövő nemzedékének példaként szolgálni. Mert a gyermek felnézni akar a férfire, aki a gyermek életében bármilyen módon helyben van. Ez az a felelősség, amit oly egyszerűen, és könnyedén vetünk le magunkról, mint inget. Mert már sérültek vagyunk a magunk erkölcsében, mely sérülést szenvedünk a világtól. Mert a világhoz mérjük magunkat, a hit kegyelméről tudomást sem véve! Mert a világi hangoskodásainak engedek, arra hivatkozva, hogy még fiatal vagyok, szükségem van rá, jogom van hozzá – hiszen a világ ezt sugallja, erről akar meggyőzni, és én engedem, hogy a világ hasson rám, sőt, ezzel elnyomom, vagy meg sem hallom, amit a lelkiismeretem sugall. Pedig, ha hagynám, talán elérné tudatomat, hogy mi volna számomra üdvös. Így jut el az ifjú férfi olyan állapotába, amikor azt követően már csak katarzis segíti ahhoz, hogy visszataláljon a helyes útra. De még ekkor is azt mondja Jézus, hogy ha visszatalál, meg kell tudni neki bocsátani, elfogadni, örülni kell, hogy visszatalált. Ezért kell értük mindvégig imádkozni, hinni, hogy eljön az idő, amikor a kegyelem megtalálja, a világossága felgyullad benne.
De a már megélt, megtért férfiaknak az a felelősségük, hogy olyan példát állítsanak a fiaik elé, hogy ha elég bölcsek, akkor még időben képessé váljanak felismerni, hogy rossz úton járnak, hogy a maguk próbálkozásai tévesek, és elhibázottak – nem megalázva őket, de alázatot ébresztve bennük! Mert egy család kötelékében már ők is férfiak, amit tudatni kel velük, akik kell, hogy tiszteletet mutassanak az idősebb férfiak iránt – azok iránt, akik már kivívták maguknak a tiszteletet – miközben ráébrednek maguk felelősségére, helyükre, melyet elfogadva, alázattal, be is akarják azt tölteni! Nem színlelve, belenőve, magukénak tekintve, nem elfutva előle, nem érdemtelennek tekintve magukat a feladatra, mely vár rájuk, melyet a család elvár tőlük. De minden elváráson felül a társadalom rendjéért is Isten előtt kell felelni mindegyikünknek. Ez a minden felelősségünk felett álló legfőbb felelősségünk – mindegyikünknek!
Lehet hibázni, de baj, ha hibázok, és bűnöm, ha hibázok a rend ellen, melyet Isten alakított, és melyet magara kell venni, ez az élet törvénye, mely az élet után lesz ítéletemmé.
Istenem, kérlek, segíts, hogy hibáimnak, bűneimnek súlya a Te kegyelmedből ne nyomjon agyon, képes legyek, és képesek legyünk mindannyian a szeretetedben újra és újra talpra állni, és bűntudatomat gyakorolva egymásnak megbocsátani is, mígnem irgalmadból talpon lehetünk majd mindörökre! Ámen:/
