Szolgálni az Urat!
Róm 12
,5-16a - ugyanúgy vagyunk sokan egy test Krisztusban; egyenként pedig egymásnak tagjai. Különböző adományaink vannak a nekünk adott kegyelemnek megfelelően: ha prófétaság, akkor gyakoroljuk a hit mértéke szerint; ha szolgálat, akkor fáradozzunk a szolgálatban; ha valaki tanít, tanítson; aki buzdít, buzdítson; aki adakozik, tegye egyszerűségben; aki elöljáró, buzgóságban, aki irgalmasságot gyakorol, vidámságban. A szeretet legyen tettetés nélkül. Utáljátok a rosszat, s ragaszkodjatok a jóhoz. Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők, az igyekezetben nem lusták, lélekben buzgók: az Úrnak szolgáltok! Legyetek örvendezők a reménységben, béketűrők a nyomorúságban, állhatatosak az imádságban, résztvevők a szentek bajaiban; gyakoroljátok a vendégszeretetet! Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok, és ne átkozzátok! Örüljetek az örvendezőkkel, és sírjatok a sírókkal! Ugyanazzal az érzéssel legyetek egymás iránt: nem nagyravágyók, hanem együttérzők az alacsonyrendűekkel. Ne legyetek bölcsek a magatok szemében [Péld 3,7]!
/:„A szeretet legyen tettetés nélkül.” „Ugyanazzal az érzéssel legyetek egymás iránt”. Érzésről beszél Pál, ráhangolódva élni a másikra, figyelni a másikra. Nem alakoskodni, nem színpadiaskodni, nem azért és nem úgy kell szeretni, hogy magamat szeretve, a magam érdemeire. Milyen nehéz a mai korban, amikor minden csak a látszat, eladni magam. A krisztusi szeretet nem erről szól, nem eladni magam, hanem odaadni magam. Magamból adni a másiknak, a másikért. Annak tudatában, hogy „sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai”. Milyen csodálatos Pál felrajzolt képe: nem arról beszél, hogy tartsuk tiszteletben a másik személyiségi jogait, hanem arról, hogy mikor a másik emberrel kapcsolatot teremtek, akkor azt úgy tegyem, hogy „az Úrnak szolgálok”! Benned meglátni az Istent! Úgy szólítsalak meg, úgy érintselek meg, mint akit Isten küldött hozzám; olyan szeretettel szólítsalak, érintselek, mint akit Isten küldött hozzád! Nyitottság a befogadásra, és az átadásra, a szeretetben. Nem szentimentalizmus ez, hanem Istenülés!
Uram! Úgy érzem kevés vagyok ehhez, nélküled. Te tegyél engem szeretet hordozóvá, a szeretet tanúságtevőjévé. Te tegyél képessé arra, mire én magam képtelen vagyok! Ámen:/
Lk 14,15-24 - Az egyik vendég ennek hallatára így szólt hozzá: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában!” Ő pedig ezt válaszolta: „Egy ember nagy vendégséget rendezett és sokakat meghívott. A vacsora órájában elküldte szolgáját, hogy szóljon a meghívottaknak: „Jöjjetek, mert már minden el van készítve!” De azok közül sorra mindegyik kezdte magát kimenteni. Az első azt mondta neki: „Földet vettem, el kell mennem megnézni; kérlek, ments ki engem!” A másik meg azt mondta: „Öt pár ökröt vettem, megyek kipróbálni őket; kérlek, ments ki engem!” Egy másik azt mondta: „Most nősültem, azért nem mehetek!” Amikor a szolga visszatért, jelentette mindezt urának. Erre a házigazda megharagudott, és ezt mondta szolgájának: „Menj ki gyorsan a város tereire és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat!” A szolga jelentette: „Uram! Megtörtént, amit parancsoltál, de még mindig van hely.” Akkor az Úr ezt mondta a szolgájának: „Menj ki az utakra és a sövényekhez! Kényszeríts mindenkit bejönni, hogy megteljék a házam.” Mondom azonban nektek, hogy azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli meg a lakomámat.”
/:„Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában!” Magam is ismételgetem e mondatot, sóhajtozva, vágyakozva, álmodozva, félhomályban imádkozva róla. Ki lehet bizonyos abban, hogy helyhez jut az asztalnál, Isten országában? A szűk kapun, egyáltalán bejutni is? Nem kerüli el lelkemet a hang: nem mindenki jut be, aki azt mondogatja, Uram, Uram! Többet kell tennem, bizonyosságot kell tennem róla, hogy vágyamnál többre vagyok képes érte! Mert „Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak" (Mt 22,14). Igen Atyám, úgy akarom érteni és élni Jézus tanítását, hogy választásod rám is essen, és készen álljak lámpásommal, mikor hívsz, mert abban bizonyosságom van, hogy hívsz engem. Uram, nem moralizálni akarok - ahogy figyelmeztet erre Sík Sándor, Igazságban imádkozni című elmélkedésében -, nem akarok megragadni elméleti síkon. A Veled való beszélgetésekben keresem igazságod értelmét, melyet magamra kell vennem, mely szerint kell élnem. Te vezess, Te uralj, hogy életemmel méltóvá válhassak vágyott ítéletedre. Ámen:/
