Áldalak műveid csodálatában
Bölcs 13,1-9 - Mert balgák mindazok az emberek, akikben nincs meg Isten ismerete, akik nem tudták a látható javakból megismerni azt, aki van, s a műveket szemlélve nem ismerték föl az alkotót, hanem a tüzet, vagy a szelet, vagy az iramló levegőt, vagy a csillagok körét, vagy a víz árját, vagy a napot s a holdat tartották világot kormányzó isteneknek. Ha már ezeket isteneknek gondolták, mert szépségük elbájolta őket, tudhatták volna, mennyivel kiválóbb ezek ura, hiszen a szépség szerzője alkotta mindezeket. Ha pedig megcsodálták ezek erejét és tevékenységét, megérthették volna, hogy alkotójuk még erősebb, mert a teremtmények nagyságából, szépségéből nyilván meg lehet ismerni azok teremtőjét. De ezek ellen még csak kevesebb a kifogás, mert ők talán csak tévednek, miközben Istent keresik, és meg akarják találni. Amikor ugyanis alkotásaival foglalkoznak, s azokat vizsgálják, megejti őket azok látása, mert annyira szép, amit látni lehet! Ezeknek azonban még sincs mentségük, mert, ha tudásban annyira vitték, hogy át tudták kutatni a világot, ennek urát ugyan miért nem tudták előbb megtalálni?
/:Miért a kétség még eddig is az emberben, mikor már Krisztus születését megelőzően is tudott volt, írva van, hogy minden teremtmény Istenét dicséri! Mert teremtett voltát is vitatja az ember? Milyen dölyfös, felfuvalkodott is! Pedig tudnia kéne, hogy akarva akaratlan, mire rácsodálkozni kénytelen, mi meglepetten, merészen nyújt számára élvezetet, az már Isten dicsérete, mert bár nincsen ellene, mégis kitör belőle boldogság érzete, mi egy időre hatalom idegek is izmok felett, és olyankor Isten ragyogása kelt benne életet.
Lépteimet sem számolom, miért is hálával tartozom, mert magamtól semmi vagyok. Csak anyag, mely porba fagy, voltomban fanyar, humortalan, csupán fajom fenntartásán acsarkodó boldogtalan. Minden mi szép, és gondolat, mi örömre gyújt, vagy sírva fakaszt, csak önmagában van? Megint csak azt kell mondanom boldogtalan, ha néhány éltő évén túl vágyat bennem mind ez nem fakaszt! Isten nélkül szívem a szerelembe is beleszakad, mert bátortalan, hogy elhiggye, hogy szabad boldognak lennie a nap alatt, mi véges, és egyszer végeszakad. Elvesznem e világ dolgaiban nem szabad, mind az, csak eszköz kezeim alatt, hogy Istenem, dicsérni bírjalak! Ki vagy, és boldognak tudni akarsz, azért e bősége káprázatomnak, mit az általad teremtett világ nyújt csodálatomra. Áldalak!:/
Lk 17, 26-37 - Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak s férjhez mentek addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába [Ter 7,7]. Azután jött a vízözön, és mindenkit elpusztított. És ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: Ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek. Azon a napon pedig, amikor Lót kiment Szodomából, tűz és kénkő esett az égből és elpusztított mindenkit [Ter 19,24]. Így lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz és a holmija a házban, ne jöjjön le érte, hogy elvigye; és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza. Emlékezzetek Lót feleségére. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt. Mondom nektek: Azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony őröl együtt: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Erre megkérdezték tőle: „Hol lesz ez, Uram?” Ő azt felelte nekik: „Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.”
/:Istenem ments meg, hogy a világba annyira beletottyosodjak, hogy beérjem vele! Hogy kizsigereljem és visszaéljek mind azzal a jóságoddal, melyet számomra teremtesz. Örülni akarok az életnek, de annak az életnek, melyet Te adsz nekem, azon túl nem akarok elrabolni semmit belőle. Tisztelni akarom bőkezűségedet, hálás akarok lenni érte. Térdet hajtva nagyságod és jóságod előtt. De nem is akarlak mások ellenére szeretni, áldani, dicsérni; és azért sem, hogy azért nekem Te legyél hálás, és jobban, mint másoknak. Érdekem nem érdemem, hanem végtelen örömöm és szeretetem, mit Neked akarok adni mindenért, mit kapok tőled jelenemben. Nem tudom, mikor jön el a végórám, de nem is arra akarok készülni, mert én már itt szeretnék lenni a Te örömödre és örömödben, és a jelenlétednek szeretnék tanúja lenni a világban! Minden napot úgy szeretem, mint amivel Te ajándékozol meg. Magamra veszem Uram e napot! Enged úgy dicsérnem, mint ajándékodat! Minden napommal Hozzád akarok közelebb jutni, nem életem végéhez, mert végestelennek tartom életemet, mely Tebenned végtelen. Ámen:/
