Magamat adni, magamat elfogadni!
Dán 1,1-6.8-20 - Joakimnak, Júda királyának harmadik esztendejében Nebukadnezár, Babilon királya, felvonult Jeruzsálem ellen és ostrom alá vette. Az Úr a kezébe adta Joakimot, Júda királyát, és az Isten háza edényeinek egy részét, s ő elvitte ezeket Sinneár földjére, istenének házába, és bevitte az edényeket istenének kincstárába. Azután meghagyta a király Asfenáznak, az udvari tisztek főnökének, hogy vigyen be Izrael fiai közül olyan királyi és fejedelmi származású ifjakat, akikben semmi fogyatkozás nincsen, akik szép külsejűek és minden bölcsességben jártasak, tudással bírnak és ismeretekkel rendelkeznek, egyszóval alkalmasak arra, hogy a királyi palotában szolgálatot teljesítsenek, és tanítsa meg őket a káldeaiak írására és nyelvére. A király ellátást is utalt ki nekik minden egyes napra a saját ételeiből és ugyanabból a borból, amelyet ő maga ivott, hogy miután három esztendeig így nevelkedtek, a király színe előtt szolgálatot teljesítsenek. Ezek között voltak Júda fiai közül Dániel, Ananja, Misaél és Azarja is, Dániel azonban elhatározta szívében, hogy nem szennyezi be magát a király ételeivel és azzal a borral, amelyet az ivott; arra kérte tehát az udvari tisztek főnökét, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. Isten kegyelmet és irgalmat ébresztett Dániel iránt az udvari tisztek főnökében, ám az udvari tisztek főnöke ezt mondta Dánielnek: „Félek uramtól, a királytól, aki számotokra az ételt és az italt megszabta; ha azt látja, hogy arcotok soványabb a többi, veletek egykorú ifjúénál, veszedelembe sodorjátok fejemet a királynál.” Azt mondta erre Dániel a felügyelőnek, akit az udvari tisztek főnöke Dániel, Ananja, Misaél és Azarja fölé rendelt: „Tégy, kérlek, tíz napig próbát velünk, szolgáiddal, és adjanak nekünk enni növényi ételt, inni pedig vizet. Aztán nézd meg majd a mi arcunkat és azoknak az ifjaknak az arcát, akik a király ételét eszik, és tégy szolgáiddal tapasztalatod szerint.” Az hallgatott is erre a beszédre, és próbára tette őket tíz napig. Tíz nap múlva az ő külsejük szebbnek és teltebbnek látszott, mint mindazoké az ifjaké, akik a király ételét ették. Ettől fogva a felügyelő beszüntette a nekik szánt eledelt és boritalt, és növényi ételt adott nekik. Ezeknek az ifjaknak Isten tudományt és jártasságot adott minden könyvben és bölcsességben, Dánielnek pedig minden látomás és álom megértését is. Mikor pedig elmúlt az az idő, amely után a király parancsa szerint be kellett őket vinni, az udvari tisztek főnöke bevezette őket Nebukadnezár színe elé. Amikor a király beszédbe elegyedett velük, úgy találta, hogy az összes között nincs senki olyan, mint Dániel, Ananja, Misaél és Azarja. Ők aztán a király szolgálatába álltak. Minden olyan dologban, amely bölcsességet és értelmességet kívánt, és amelyet tőlük kérdezett, a király tízszerte különbeknek találta őket, mint egész országa valamennyi jósát és varázslóját.
Lk 21,1-4 - Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.”
/:A szemlélődő élet, mikor csak ülök és figyelek a másikra, másokra. Amikor nem én vagyok a fontos, hanem azt a másik embert szeretném megismerni, szeretni, megfejteni a miértjeit: befogadni azt az Istent, aki Benne nyilvánul meg nekem. Hogy én is leírhassak róluk olyanokat, mint ahogy a próféta: „Ezeknek Isten tudományt és jártasságot adott minden könyvben és bölcsességben, Dánielnek pedig minden látomás és álom megértését is.”. Vagy, ahogy Jézus felismeri a szegény özvegyasszonyban az igazat: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél.”
Félek az Isten jelenvalóságától, vagy irigységem az, mely nem engedi, hogy meglássam őt a másikban? Vagy egyszerűen isten-azonosságom olyannyira csak vágy bennem, hogy még nem vagyok képes szemlélődő csendességre? Magamat adni, magamat elfogadni! Mert nem én vagyok a fontos, hanem az a szeretet, mely kiáradni bír belőlem, mely átsüt rajtam, mely láthatóvá válik általam. Uram, nem akarok magamnak, magamból megtartani semmit, Te légy általam és bennem, ki életemet létté vagy képes változtatni! Ámen:/
