Szeretve szeretni, adóssá nem lenni
1Jn 2,18-21 - Fiacskáim, itt az utolsó óra! És amint hallottátok, hogy jön az Antikrisztus, már most is sok antikrisztus támadt, amiből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk jöttek elő, de nem voltak közülünk valók. Ha közülünk valók lettek volna, bizonyára velünk maradtak volna; de ki kellett derülnie annak, hogy nem mindnyájan közülünk valók. Ti azonban fel vagytok kenve a Szent által, és mindent tudtok. Nem is azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hanem mint olyanoknak, akik ismerik, és azt is, hogy semmi hazugság nem származik az igazságból.
Jn 1,1-18 - Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tesz róla, és hirdeti: „Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
/:II. János Pál mondja a breviáriumában mára: „Az időnek azért van értelme, mert az Örökkévaló belépett a történelembe és velünk marad örökre.” Az Időtlen az időt felmagasztalja, Magához emeli azt, mi mulandó! Így érthető az a mondat, hogy „Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet”. Része lettünk a teljességnek – ha ezt elfogadjuk! Ez, a teremtett világ részére fel nem mérhető kegyelem, ajándék.
Az év utolsó napja emlékeztet az elmúlásra, az idő végére, amitől az ember retteg, fél. Talán ezért tartja úgy, hogy ezt az utolsó éjszakát mámorban kell tölteni, hogy ne kelljen a végtől tartania, arra gondolnia? Inkább, mint, hogy számot vessen az elmúlással, azzal a véggel, mely valaminek véget vet; de mi van, ha valami folytatódik?
Van Isten, aki e teremtett világnak szerető, féltő gondviselője! Aki vár, mert a test nem minden, e világi lét csak bevezetője a létezésnek, és a testi lét, csak bevezetője annak, ami elkezdődött, és ami örökké tartó létezésem lehet, ha a létezés érthető fogalom a számomra. Igen, az idő letelik, a megpróbáltatásoknak, a küzdelmeknek, a kínlódásnak, az önmagamban örvénylésnek egyszer vége szakad, mikor mind az, mi testi, mi anyagi – a gőg, a bujaság, a vágy, az irigység, az önzés, a harag, az okoskodás, a hiúság, a remény, a hit, stb. – hátrahagyok, csak az marad meg belőlem, ami a szeretet, mert a szeretet nem múlik el soha! Mert a szeretet nem megoszt, hanem összeköt. Csodálatos! Önmagában e gondolat már boldogságot terem. Miért nem sikerül még is szeretni, miért érezzük úgy, hogy a szeretet maga körül űrt hagy, hogy kizár ebből valakit? Mert nem tudunk szabadon, feltételek nélkül szeretni, ami nem valaminek, vagy valakinek a tulajdonlását jelenti, hanem akinek magamat akarom adni. Bár csak értenénk egymás odaajándékozó szeretetvágyát, bár csak el tudnánk fogadni egymás ajándékait anélkül, hogy félre értenénk, vagy félre ne magyaráznánk, és keresnénk, hogy abból mit tudnék értékesíteni. Meg kellene értenünk, hogy élet, nem valaminek az állandó éhezése, hanem az élet a szeretet: adni, érték nélkül, magamból azt, aki Isten által vagyok; elfogadni azt, aki Isten végtelen ajándékozó értéke a másik által. Dolgunk egymást kiegészíteni és nem egymást kielégíteni!
Uram, teremts bennem helyet, teret a szeretet befogadására, elfogadására, hogy éhezzem a szeretetet; és tegyél képessé arra, hogy mivel megajándékozol, azt önzetlenül legyek képes adni. Mind eközben ad meg bölcsességedet, hogy képes legyek az álnokságot, a hamisságot, a képmutatást a Te szereteted által kitisztítani magamból, hogy az, ami árad belőlem, víztiszta szereteted legyen. Ámen:/
