Életállapotom pillanatnyi állapotom
1Kir 11,29-32; 12,19 - Történt már most ebben az időben, hogy Jeroboám kiment Jeruzsálemből, s az úton találkozott vele a Silóból való Ahiás próféta, akin új palást volt és csak ők ketten voltak a mezőn. Ekkor Ahiás megragadta rajta levő új palástját és tizenkét darabra szakította és azt mondta Jeroboámnak: „Vegyél magadnak tíz darabot, mert ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Íme, én elszakítom a királyságot Salamon kezétől, s neked adok tíz törzset - egy törzs azonban maradjon meg neki szolgám, Dávid miatt és Jeruzsálem városa miatt, amelyet kiválasztottam Izrael minden törzse közül -.
Így pártolt el Izrael Dávid házától mind a mai napig.
Mk 7,31-37 - Ezután ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai tengerhez ment, a Tízváros határába. Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: „Effeta!”, azaz „Nyílj meg!” Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak és mondták: „Mindent jól cselekedett; a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!”
/:Vágyom Isten, hogy halljalak: kérésedet, rám parancsoló szavaidat, hogy nyíltan, egyértelműen mondhassak igent Neked! Veled való személyes kapcsolatom élményét óhajtom! Ki lélek vagy, de jelenvaló lélek, ki bennem kell, hogy megtestesülj, bennem kell, hogy emberi alakot ölts a jelenben. Én, most magam jövök eléd, kérve, nyisd meg fülemet, hogy halljalak, nyisd meg számat, hogy hirdethesselek, és nyisd meg szívemet, hogy befogadjalak – úgy igazságodat, mint törvényedet; úgy szeretetedet, mint velem való terveidet. Hiszem, hogy királynak kentél fel engem, mit oly gyakran nem értékeltem, mit oly gyakran megcsúfoltam. Nem maradt más mára, mint, hogy irgalmadban reménykedjem, hogy egyszer lesz valaki, ki elvissz Hozzád, hogy feloldozz, hogy felszabadíts. Mert mint minden embernek, úgy nekem leginkább szükségem van Krisztusra, aki kikönyörgi számunkra a bocsánatot, a kegyelmet, a feloldozást. Mert kit örvénye fojtogat, csak a csoda segítheti meg. A csoda, a szeretet ajándékozó jósága, és mert azt egyedül Isten birtokolja, egyedül Isten az, ki rendelkezik vele. Uram, csodádra várok! Ámen:/
A siketnéma története
A hajó fenekén, süketen, némán és vakon,
én árvultan, alázatomban, ott vagyok.
Nincs ritmusa a szélnek a hullámokon,
a hajó csak dülöngél, mint hányattatott.
A természet erőiben Isten ott van valahol,
hogy én fel nem fedezem, fájlalom!
A hajógerincek ütnek sebet rajtam
- hogy csapdosnak jobbomon, és balomon.
Hangtalan, néma, szánalmas állapotom,
a vaksötéten át remény sem ragyog.
Mégis lennem kell, mert fájhatok;
vajon látja-e valaki e szenvedő alakot?
Sorvadt érzékeim helyett gondolkodom,
míg e nyirkos, hideg éjjel rajtam fanyalog.
Magamban cselekvőn színeket kutatok,
s e színekből vidám rímeket faragok.
Csak én hallom, hogy kacagok!
Kínomban sírva fakadok.
Közben egy kéz megragadja karom,
felállít e labilis talapzaton.
Dülöngélve újra járni tanulok,
balkezemmel a levegőbe kapaszkodom,
míg jobbomat a kézzel vontatom.
Hova és miért? Nem tudhatom,
engedem. Nem mindegy, hogy hol vagyok?
Majd megállít, álltunkban tanakodom,
mire valaki szelíden hozzám hajol.
-A hajó már nem kergetődzik a habokon,
egyszerre állok, és nem támaszkodom!-
Két ujjával békésen érinti hallójáratom,
mire átvillan rajtam zsibongó fájdalom,
zúgás támad, majd hangokat hallgatok.
Tenyerének melegét érzem arcomon,
szemem pilláin egyszerre a fény átragyog,
rádöbbenek, hogy hangommal barátkozom!
Saját szememmel egy alakot láthatok,
ki megszólít, és én hallhatom: szabad vagy!
Állhatok, de akkor le is borulhatok,
hogy áldjam, és ezt magam elmondhatom!
