Kísértés idején a szeretet hitében állni
1Kir 12,26-32; 13,33-34 - Jeroboám már most azt gondolta magában: „Még majd visszaszáll a királyság Dávid házára, ha e nép feljár, hogy az Úr házában, Jeruzsálemben áldozzon; így urához, Roboámhoz, Júda királyához fordul e nép szíve, s engem megölnek, s visszatérnek hozzá.” Gondolkodott, s tanakodott tehát, s két aranyborjút készíttetett, s azt mondta a népnek: „Ne járjatok fel többé Jeruzsálembe: íme, itt vannak isteneid, Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földjéről.” Egyiket Bételben állíttatta fel, a másikat pedig Dánban; lett is bűn ebből a dologból, mert a nép egészen Dánig, a borjút járt imádni. Majd magaslati templomokat építtetett, s papokat szerzett a köznépből, olyanokat, akik nem voltak Lévi fiai közül valók. Aztán ünnepet rendezett a nyolcadik hónapban, a hó tizenötödik napján, annak az ünnepnek a mintájára, amelyet Júdában szoktak ünnepelni és felment az oltárra - hasonlóképpen cselekedett Bételben -, hogy áldozzon a borjúknak, amelyeket készíttetett, s beiktatta Bételben azoknak a magaslatoknak a papjait, amelyeket alkottatott.
Jeroboám azonban ezen dolgok után sem fordult vissza nagyon gonosz útjáról, sőt ellenkezőleg, papokat rendelt a magaslatokra a köznépből: aki csak akarta, felavattatta kezét, s a magaslatok papjává lett. Ez lett az oka annak, hogy Jeroboám háza vétket vont magára, s összedűlt és elpusztult a föld színéről.
Mk 8,1-10 - Azokban a napokban, amikor ismét nagy tömeg volt együtt és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: „Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Ha étlen bocsátom haza őket, elgyöngülnek az úton, mert egyesek messziről jöttek közülük.” Tanítványai azt felelték neki: „Hogyan tarthatná jól az ember ezeket kenyérrel itt a pusztában?” Ő pedig megkérdezte őket: „Hány kenyeretek van?” Azok azt felelték: „Hét.” Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjen le a földre. Fogta a hét kenyeret, hálát adott, megszegte és odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék; és azok a tömeg elé tették. Egy kevés haluk is volt; azokat is megáldotta, és szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Aztán ettek és jóllaktak. Végül a megmaradt darabokból hét kosárral szedtek össze. Akik ettek, mintegy négyezren voltak. Majd elbocsátotta őket. Ő pedig azonnal beszállt a hajóba tanítványaival és Dalmanuta vidékére ment.
/:Az emberi együgyűség, hiúság, gőg, hatalomféltés. Tévedés, kihívás a hatalom, mely Istentől való! Isten nem azért ken föl, hív meg egy feladatra, mert méltóbb az ember a másiknál, vagy azért mert ezt jobban szereti, mint azt. Isten szándéka nem emberi, de vágyakozik rá, hogy az ember azonosuljon, megértse szándékát, és a szerint cselekedjen. Terve szerint, az Ember méltóságát és szabadságát akarja Isten őrizni, védelmezni, ezért a rá osztott feladat sosem a másik ember ellenére valónak, de még inkább nem Isten ellenére valónak szánja. Azt szeretné, hogy az Ember döntésében Istenközpontúan határozzon; Isten igazságát tekintve mércének, igazodási pontnak, nem féltve attól saját hatalmát, hiszen az amúgy is Isten kezében van! „Minden ember arcán tükröződik valami Isten dicsőségéből”, melyet eltakarni, elhazudni lehet, de letörölni nem. A hatalom, mely Istentől emberre száll, arra szolgál, hogy tükröződések erejét egybe gyűjtse, hogy ez által fényesség legyen, Isten világossága az emberekben, az emberek között, vagyis Isten szolgálata kell legyen a hatalom gyakorlása – legyen az bármilyen szinten hatalom -, ami uralkodást jelent az igazság fényében. Semmi esetre sem a hatalom szolgaságába nyomorítani a másikat. Igen, a felkínált szabadságot úgy is tekinthetem – kihívással ellentétben –, mint kísértés, ami nem bűn! Azonban, ha a kísértésnek nem tudok ellenállni – mert képtelen vagyok Isten szeretetét megélni -, önzésből, gőgből, hatalomvágyból, hiúságból, stb., már bűnt követek el, bűnbe esem. „Az Úr vezérelje szíveteket Isten szeretetére” [2Tessz 3,5]mondja Pál a Tesszalonikai híveknek. A szív kell legyen a gondolkodásnak a helye, mert a szeretet kell, hogy gondolatainkat vezérelje, ezt hallottam ki Páter Palkó Julián prédikációjából. Már Mózes figyelmeztet: „Mert az Úr, a te Istened próbára fog tenni, hogy megtudja: csakugyan szívetek, lelketek mélyéből szeretitek-e az Urat, a ti Isteneteket.” [MTörv 13,4]. De akkor, ott ólálkodik a Sátán is a kísértésével, amit tudnom kell, értenem kell, Isten szeretetében, mely hitem által részem, hogy eszembe jusson idejében Pál szava: „mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik a kísértéssel küzdenek” [Zsid 2,18]. Jézus Krisztus, a Szentlélek erejével légy társam kísértésemben! Ámen:/
