Kiengesztelődés Istennel
Joel 2,12-18 - „Nos tehát, - mondja az Úr, - térjetek hozzám teljes szívetekből, böjttel, sírással és jajgatással. Szaggassátok meg szíveteket, nem pedig ruhátokat, és térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos ő és irgalmas, türelmes és nagyirgalmú, és szánakozik a bajok felett.” Ki tudja, hátha ismét megtér és elfelejt, s áldást hagy hátra maga után, étel- és italáldozatot az Úr, a ti Istenetek számára? Fújjátok meg a harsonát Sionban, hirdessetek szent böjtöt, rendeljetek el ünnepet, gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet, hívjátok egybe a véneket, gyűjtsétek össze a gyermekeket és a csecsemőket; jöjjön ki hálószobájából a vőlegény, és nászházából a menyasszony. Sírjanak az előcsarnok és az oltár között a papok, az Úr szolgái, és mondják: „Könyörülj, Uram, könyörülj népeden; ne engedd, hogy gyalázzák örökrészedet, és uralkodjanak rajta a nemzetek!” Miért mondanák a népek között: „Hol van az ő Istenük?” Ekkor az Úrban féltő szeretet ébredt országa iránt, és megkegyelmezett népének.
2Kor 5,20 - 6,2 - Mi tehát Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala. Mint munkatársak pedig intünk titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét. Mert ő mondja: „A nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítlek téged” [Iz 49,8]. Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja!
Mt 6,1-6.16-18 - Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.
/:Már napok óta a hamvazkodásra készülök, a bűnbánat erejét próbálom magamon. Hogy még véletlenül se megszokás, rítus legyen számomra. Ott, közöttetek, Veletek, megélni akarom, hogy szívemet szaggatom meg bűneim miatt. Mikor az Atya megjelöli homlokomat a szent hamuval, e szavak kíséretében: „El ne feledd ember, hogy por vagy és vissza kell térned a porba”, én Hozzád könyörgök majd e szavakkal: „Könyörülj, Uram, könyörülj rajtam”. Mert szükségem van könyörületedre, nélküle megfeneklek, s a jóra képtelen vagyok. Köszönöm Pál szavait: a neked tetsző időben! Türelemre intesz, bátorítasz, hogy kitartsak a böjtben és az imádságban, mert „sem a napot, sem az órát” [Mt 25,13] nem tudhatom, hát ne is az foglaljon le; egyedül az, hogy mire eljön, én készen álljak, hogy akkor megsegíthess - ki bűneimmel megbántalak, elszomorítlak. Te tudod, hogy szeretni próbálok, tisztán, igazan, hűséggel, és azt is tudod, hogy nélküled elvesznék, és még ennyire sem lennék képes. Böjtöm, és imádságom, ez elkövetkező negyven napban, Veled legyen, érted legyen, és értem – kiengesztelődésem Veled, és Jézus Krisztussal, akinek értem vállalt szenvedését, magára vett megaláztatását – mit istenemberként vállalt, eddig kevés voltam megérteni, magamban feldolgozni. Tölts el kegyelmeddel, hogy képes legyek elfogadni végtelen gazdag, szerény, és oly sokoldalú szeretetedet, mivel engem szeretsz, segítve, hogy mindarra folyamatosan emlékezni bírjak, hogy hálám, ne csak szó legyen, hanem megélt állhatatos szeretet élmény, mit árasszak megalkuvás nélkül! Ámen:/