Szeretve szeretni, többet nem tenni
ApCsel 1,15-17.20-26 - Azokban a napokban felállt Péter a testvérek között -- mintegy százhúsz emberből álló sokaság volt együtt --, és így szólt: „Férfiak, testvérek! Be kell teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek megjövendölt Dávid szája által Júdásról, azoknak vezetőjéről, akik elfogták Jézust. Ő közénk tartozott és részes volt ebben a szolgálatban. Meg van ugyanis írva a Zsoltárok könyvében: „Lakóhelyük váljék pusztasággá, s ne legyen, aki benne lakik”” [Zsolt 69,26], és: „Elöjárói tisztségét kapja meg más” [Zsolt 109,8]. Ennélfogva szükséges, hogy azok közül a férfiak közül, akik együtt voltak velünk minden időben, amikor az Úr Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől addig a napig, amelyen felvétetett tőlünk, ezek közül valaki velünk együtt az ő feltámadásának tanúja legyen.” Kijelöltek tehát kettőt: Józsefet, akit Barzabásnak, melléknevén Jusztusznak hívtak, és Mátyást. Majd így imádkoztak: „Urunk, aki mindenkinek a szívét ismered, mutasd meg a kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál, hogy átvegye ennek a szolgálatnak és apostoli hivatásnak a helyét, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, és eltávozott az őt illető helyre.” Azután sorsot vetettek rájuk, és a sors Mátyásra esett, akit a tizenegy apostol közé soroltak.
Jn 15,9-17 - Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!
/:„Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket.” „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” És: „Maradjatok meg szeretetemben.” A szeretet elköteleződés, meg nem másítható – mert nem akarom megmásítani, és ez az akaratom egyezik Isten akaratával – döntés! A tudatos ember önmagában végleges döntésre úgy, hogy azt meg ne másítsa, felül ne írja, át ne értelmezze, vagy, hogy egy élete során át ne értékelje, Isten nélkül képtelenségnek tűnik. Mégis, Jézus parancsba adja: „szeressétek egymást!”. Akkor hogy van ez? Jézus, azért még mond itt, egy nagyon fontosat, melyre alapozva parancsol: „ha megteszitek, amiket parancsolok nektek”! Mert a parancsai mellett ott áll az alázat, az elfogadás; a tisztelet -, az iránt, akit Úrnak ismerünk, mégsem tart sötétségben, nyíltan feltárja magát előttünk, pont azért, hogy értsük, hogy szeretet parancsának ne erőből engedelmeskedjünk, hanem alázatból, tiszteletből, engedelmességből, tudatos igenlés által, aki a méltóságra kiválasztott! Melyet kiérdemelni nem lehet, csak alázattal elfogadni, és ráfelelni: szeretlek, mert a Te szeretetednél nincs nagyobb, melyet magamnak tudhatok. Megfelelni Istennek, és a megfeleltetésben hűségesnek maradni. Ide tartozik, hogy élethelyzeteimet mennyire fogadom el Isten akaratának. Mennyire tudom döntésemben felfedezni Isten döntését, akaratát, hogy abban, mit egyszer meghoztam, kitartsak, meg ne változtassam önzésem, kényelmem, kishitűségem, önmagam elfogadásának hiányából, vagy egyszerűen csak, mert kedvem ellenére van, mi tisztelet hiánya is egyben. A szeretet kötelez, kötelezettség. E szavaktól is félünk, idegenkedünk, legszívesebben kitörölnénk a szótárunkból, ahogy a szeretetről is beszélni olyan idejét múlt, érzelgős dolog. Igen, meg kell tanulni magamat szeretni, döntéseimet szeretni, Isten-énemet részemnek elfogadni, és szentnek tartani; ami ott legbensőm titka, és érdeme, méltóságom, és ereklyém, tabernákulumom; a szentély, ahova csak Isten és én léphetek; de én is csak azután, mikor már levetettem poros ruhám, kint hagytam, magamon kívül a világot, és vele mindenemet mihez ragaszkodom önzőn bitorolva. Az Istennel való legszemélyesebb együttlétemben, mikor nem marad más belőlem, csak a remény és a hit, hogy képes vagyok szeretni! Ahol Istennel úgy vagyok szeretetben, hogy Istenből kiáradó szeretetbe a reményem és a hitem kapcsol bele, mit úgy élek meg, hogy nem bírom nem viszonozni a szeretetét. Ez a csend misztériuma, amelyből erőt meríthetek az egymás szeretetére. Az erőt merítés nem más, mint Isten szeretetének megtapasztalása. Ez történt meg Mátyás apostoli kiválasztásánál is. Krisztusból merített – megtapasztalt – Istenélményt, mely a szeretet, megosztása Isten akarata szerint és abban egyesülve. Ha ezt megértem, akkor minden felkenést, szentséget, legyen az keresztség, elsőáldozás, bérmálás, házasság, papszentelés, fogadalom, betegség szentsége, gyónás, a szeretet ajándékaként leszek képes tisztelni, mely meg nem másítható, általam felül nem bírálható. Uram, add, hogy életemben képes legyek rá, és soha, egy pillanatra meg ne feledkezzek erről, mit most, e pillanatban felismertem, kegyelmedből megérthettem. Nagyon szeretlek Uram, és e szeretet ellen add, hogy soha tudatosan, vagy közönnyel, szándékkal, vagy önzéssel ne vétkezzek. Ámen:/
