A megváltásunk-váltságunk
Ez 18,21-28 - Ha azonban a gonosz bűnbánatot tart minden elkövetett vétke fölött, megtartja minden parancsomat, és jog és igazság szerint jár: biztosan életben marad és nem hal meg; egyetlen elkövetett gonoszságáról sem emlékezem meg; igazságáért, amelyet cselekedett, élni fog. Vajon a gonosznak halálát akarom-e, - mondja az Úr Isten, - és nem inkább azt, hogy megtérjen útjairól és éljen? Ha pedig az igaz elfordul igazságától, és gonoszságot cselekszik mindazon utálatosságok szerint, amiket az istentelen el szokott követni, vajon élni fog-e? Semmiféle igazsága nem lesz emlékezetben, amit cselekedett; hűtlensége miatt, amit elkövetett, és bűne miatt, mellyel vétkezett, ezek miatt meg fog halni. Ti pedig azt mondjátok: „Nem igazságos az Úr útja! „Halljátok tehát, Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos-e, és nem inkább a ti útjaitok gonoszak? Mert ha az igaz elfordul igazságától, és gonoszságot követ el és abban hal meg, igazságtalanságában hal meg, amit elkövetett. És amikor az istentelen megtér istentelenségétől, amelyet elkövetett, és jog és igazság szerint jár el, megtartja életét. Mivel magába szállt és elfordult minden gonoszságától, amit elkövetett, biztosan életben marad és nem hal meg.
Mt 5,20-26 - Mert mondom nektek: ha a ti igazságtok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába. Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: „Ne ölj; aki pedig öl, méltó az ítéletre” [Kiv 20,13]. Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre. Ha valaki azt mondja a testvérének: „Oktalan”, méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: „Bolond”, méltó a gyehenna tüzére. Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat. Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.
/:… és ez az ítélet végig súlyt az életemen; hordozni vagyok kénytelen „érdememet”, mit nem kerülhet el senki sem. Ez a kereszt, mit maga ácsol az ember magának, és melyet végül tudni kell szeretettel elviselni, csak, hogy Isten irgalma egyszer e terhet enyhítse. Mert e hit kell legalább ahhoz, hogy hordozni legyünk képesek; és már, hogy ezt felismerjük is kegyelem! Méghozzá rettenetesen nagy kegyelem, mely Isten túlcsorduló szeretetének műve rajtunk. Ki ezt nem érti, már megérdemli, hogy érte böjtöt viseljen, ki bírja Isten ezen titkát.
A hegyi beszéd fenti részletében sem azt mondja Jézus, hogy Ő, vagy az Atya fog ítélkezni, csak azt, hogy ítéletet von magára az, aki helytelenül él. De még valami fontos dolog van itt, az áldozatban csak úgy vagyok igaz, ha előtte bűnbánatot tartottam, ha beismerem, hogy vétkeztem, hogy gyenge vagyok a jóra, és áldozatomra azért készülök, hogy kérjem Isten feloldó irgalmát. Aki „megtér istentelenségétől, amelyet elkövetett”, „megtartja életét” – mondja Ezekiel! „Mivel magába szállt és elfordult minden gonoszságától, amit elkövetett, biztosan életben marad és nem hal meg”. E szavak hatására olyan élményem van, mint a gyermeknek, mikor rádöbben, hogy olyant tett, mit nem szabadott volna, mivel megsértette a szülei által elé állított törvényt, és bár nem égette meg magát, nem törte ki a nyakát, de mégis ránehezedik, hogy megtette, amit nem lett volna szabad, és éppen ezért vágyakozik rá, hogy szülei feloldozzák, azt mondják, megbocsátanak. De ahhoz merni kell azt mondani, hogy bocsánat, mert különben nem ér el a megbocsátó kegyelem, és cipelnem kell, hogy vétettem a kettőnk közötti szeretet, a szabály ellen, ami a mi titkunk, a mi kettőnk közötti kapcsolat sértetlensége, épsége, szűzies tisztasága, melyet csak egyszer lehet megszegni, és az után már az a kapcsolat nem lehet olyan, mint volt az előtt. Már ott van a bizonytalanság, a bizalmatlanság – mi van, ha kiderül, ha rájönnek, ha második esetben már nem fognak bízni bennem? Ha más nem tudja, én akkor is tudom, és él bennem minden emléke annak, amikor vétkeztem, amikor megsértettem a kettőnk közötti legszentebb érzést, amivel én távolodtam el tőle, azzal, vétkeztem ellene, és nem Ő, aki végtelen és kiábrándíthatatlan szeretetével szeret, mert magáénak tekint, még akkor is, mikor minden kiderül. Mert Isten nem a mostohám, nem az, aki maga is hibázik, vétkezik, illetve, aki a körülményektől – bármilyen körülménytől is – függne. Az Isten számára én vagyok az egyetlen, a numero1, a non plusz ultra, a legfontosabb. És mindegyikünk, Istenviszonyáról elmondhatja ezt. Isten, ezért mindvégig kész a megbocsátásra; és ez a hit az, mely Jézus húsvétjába vetett hit erejében bontakozik ki, éltet és életet sugároz, mely e földi életen túl transzcendens valósággá válik! Ez az az élmény, melyet az eljövendő húsvétban meg akarok élni, ünnepelni akarok, most böjtölök, és imádkozom, a megbocsátó kegyelem reményében, melyet érezni szeretnék ott, Húsvétomban, körtáncot lejtve Veletek, kik hasonló élményre vágytok, akikkel ebben az élményben közös lehetek, és felfedezhetem mosolyodban, hogy Te is örülsz, úgy mint én, annak aminek én is. És ki sem kell mondanunk örömünket - bár vágyunk rá, de közben tudjuk, hogy nem lehet kifejezni emberi szóval – mert a Te szemedben érzem, hogy értesz, és boldog vagyok attól is, hogy én is érthetlek téged. Mint már oly sokszor, az szokott elkedvetleníteni, mikor ezt az örömérzést nem fedezem fel azok szemében, akiket szeretek, és akikkel vágyok arra, hogy ebben az örömben közös lehessek. Hát ezért is bűnbánatot tartok, és az időben időtlenül is fordulok Istenhez, hogy végtelen és elnéző szeretetével a Húsvét örömét hozza el minden szerettem lelkébe és szemébe is.
Mennyei Atyám, köszönöm meg nem érdemelhető kegyelmeidet, melyek megtartanak, éltetnek, és melyekben örömömet lelhetem. Add, hogy kegyelmeddel soha vissza ne éljek, és, hogy hűségemmel bizonyosságot tegyek minduntalan kegyelmedbe vetett hitemről, arról, hogy tisztában vagyok szereteted értékével. Kérlek, hogy kegyelmed felismerésének örömét add meg mindannyiunknak, hogy ez az öröm erősítsen meg bennünket egymásban is, és így Egyházadként bizonyossága lehessünk jelenvalóságodnak mindazok számára, kik vágynak Rád, de még nem találtak Rád. Ámen:/
