Az irgalmasság nem megbocsátás!
Iz 43,16-21 - Így szól az Úr, aki utat készített a tengerben, és a hatalmas vizekben ösvényt; aki kihozott kocsit és lovat, hadsereget és hőst, akik együtt fekszenek, nem kelnek fel többé, kialudtak, mint a mécsbél, és elhamvadtak: „Ne gondoljatok a régi dolgokra, és az elmúltakra ne figyeljetek! Íme, én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok? Igen, utat készítek a sivatagban, és a pusztában folyókat. Dicsőít majd engem a mező vadja, a sakálok és a struccmadarak, mert vizet adtam a sivatagban, folyókat a pusztában, hogy megitassam népemet, az én választottamat. A nép, melyet magamnak formáltam, dicséretemet hirdeti majd.
Fil 3,8-14 - Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, s hogy én őbenne legyek, nem a saját megigazulásom alapján, amely a törvényből származik, hanem az által a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely az Istentől van a hit révén. Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra. Nem mintha már kezemben tartanám, vagy már tökéletes lennék, de törekszem rá, hogy magamhoz ragadjam, mert Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem képzelem magamról, hogy már magamhoz ragadtam, de egyet igen: felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban.
Jn 8,1-11 - Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. Korán reggel ismét megjelent a templomban, ahol az egész nép köréje sereglett. Leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Középre állították, és azt mondták neki: „Mester! Ezt az asszonyt házasságtörésen kapták. Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Te ugyan mit mondasz?” Ezt természetesen azért mondták, hogy próbára tegyék, és hogy bevádolhassák. Jézus azonban lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor azok tovább faggatták őt, fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ.” Aztán újra lehajolt, és írt a földre. Azok pedig ennek hallatára egymás után elmentek, kezdve a vénektől, s ő egyedül maradt a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett, és azt mondta neki: „Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?” Az így felelt: „Senki, Uram!” Jézus ekkor azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!”
/:Isten dicséretére készülünk! Mert hisszük, hogy Isten valami újat cselekszik most, mely már sarjad! Ez a dicséret abból a nagyon emberi, érzelmektől is áttüzesedett lelkesedésből táplálkozik, amiről Pál beszél. Mert igaz szívvel, hittel úgy lehet dicsérni Istent, ha érte képes vagyok veszni hagyni mindent, „csakhogy Krisztust elnyerjem”. Bár érteném, sőt élhetném a következő gondolatot: „hogy én őbenne legyek, nem a saját megigazulásom alapján, amely a törvényből származik, hanem az által a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely az Istentől van a hit révén”. Mert értelmét még csak kibontani képes vagyok, de, hogy eljusson lelkemig, és abból életté nemesedjen, arra még, most erőtlennek érzem magam, de próbálom hitemmel képességeimet felülmúlni, melyhez nem erőm, akaratom szükséges, hanem engedelmességem, alázatom kell. Mert a törvényt, ha sikerülne is megtartanom, még akkor is fondorlatosságom nem engedi, hogy megigazulttá váljak, hiszen ott vannak vágyaim, gondolataim, mik a jóra való képességeimben visszatartanak, visszafognak. Hát marad hitem, Jézus Krisztusban, aki azt mondja „irgalmasságot akarok, nem áldozatot” [Mt 9,13], „mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon” [Jn 6,40]! Ezzel a hittel kiáltom az éj sötétjébe Pál szavait: „Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét”! Aki csodálatot kelt bennem, hogy bár tudja bűnömet, ismer engem, mégsem elítélni akar, hanem irgalmazni, ami nem megbocsátás! Hanem „elveszi” a bűnömet! Bűneimért áldozza oda magát, hogy bűneim ellenére léphessek Isten színe elé, aki előtt csak tisztán lehet megjelenni. Mind ez, azért tölt el csodálattal, mert míg korábban menekültem Isten elől, most már vonzódom Hozzá, már többé nem akarok engedetlen lenni, azt akarom tenni, amiről Ő, az Isten, azt mondja, hogy jó!
Már értem azt is, miért vágyódom arra, hogy szüntelenül áldjam, dicsérjem, és magasztaljam Istent. Talán most már képes leszek erről másoknak is beszélni, hogy általam Isten másokat is magához vonzani tudjon. Köszönöm! Ámen:/
