Jézus készületre szólít fel!
Szám 21,4-9 - Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.
Jn 8,21-30 - Majd ismét szólt hozzájuk: „Elmegyek, és keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre azt mondták: „Csak nem öli meg magát, s azért mondja: „Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”?” Ő azt felelte nekik: „Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” Erre azt kérdezték: „Ki vagy te?” Jézus azt felelte: „Ugyanaz, amit mondok nektek. Sokat kellene még rólatok mondanom és ítélkeznem, de aki küldött engem, igaz, és én azt mondom el a világnak, amit tőle hallottam.” Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt nekik. Ezért Jézus így szólt: „Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte.” Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.
/:Azt mondja Jézus, hogy Ő nem innen lentről való, hanem felülről. Mintha lerázná magáról, megtagadná, hogy asszony szülte, mint minden más embert. Sőt, utána még azt is mondja – mint ki megveti az embert, ki földi teremtmény – hogy nem tölti idejét azzal, hogy minősítse az embert, hogy értékelje, kritizálja, mert magát érdemesebbnek tartja ara, hogy azt mondja el, amit az Atyáról tud, amit Tőle hallott, amivel Neki tartozik. Talán felsőbb rendűnek tekinti magát az embernél, többre tartja magát, mint sem az emberrel törődjön, vesződjön? Ne felejtsem, hogy mind ez színeváltozása után történik! Mikor megerősítette már az Atya Őt isteni mivoltában, aki Istenségében szerető és aggódó a halálig az emberért, aki vesződik az ember sorstalanságával, sorsot szánva neki! Aki ember, az Isten méltóságára van teremtve, tehát pont nem az a helyzet, hogy semmibe veszi Jézus az embert, hanem érte és neki akarja megmutatni, hogy mi Istennek a szándéka, terve vele, az emberrel, az emberért. Jézus már tudja és ismeri sorsát, és ebben a bizonyosságban mondja már amit mond, már elfogadva, de még, mint ember küzdve a feladatával. Van benne indulat, mert úgy látja, nem akarja érteni a keményszívű nép Isten szándékát, az érte vállalt áldozatot, mit Jézusnak kell megélni Istenként és emberként is, az Atya akaratát beteljesítendő, egymagaként, a mindeneknek adva magát! De, hogy vállalja, tudatosan, Istent szolgáló alázattal, azzal fejezi ki, hogy kimondja: „mindenkor azt teszem, ami kedves előtte”! Tudatosság, elszántság, elkötelezettség a legvégsőket is ismerve előre.
Ha csak, szenvedések nélkül is, de tudnám halálom idejét mi nem áldozat, csak, és természetesen az élet végét jelentené, nem tiltakoznék? Mit tennék, mi lenne a legfontosabb számomra? A magam sorsa, vagy, megtenni azt, amivel tartozom még másoknak, és Istennek? Nem a magam üdvösségéért, csupán azért, mert tartozásom van, mi nem anyagi, de sokkalta inkább, mert számítana rám, tőlem, arra mit magamnak tartottam meg magamból, önzésből, mert önmagamat jobban szeretem mint a másikat, mint Istent. Eljutottam akár arra a szintre, hogy ezt tételesen tudjam, mi az, amivel tartozom, és konkrétan kinek? Hát nem, még magamban tipródok. Hát Atyám, mielőtt még elszólítanál, feltekintek Rád, kérve, jöjj Te le hozzám, tölts el a Szentlélek bölcsességével, szelídségével, igazságával, tisztaságával, hogy őszinte lélekkel elszámolni bírjak magammal – színed előtt, hogy készületlenül ne siessek eléd, meg ne kelljen halnom bűneimben! Te az életemet kéred azért, hogy örök élettel ajándékozhassál meg; add, hogy számomra se legyen ennél fontosabb a magam akarata! Ámen:/
