Termő ág, kit az Isten tesz termővé
Ter 3,9-15.20 - Az Úr Isten azonban szólította az embert: „Hol vagy?” Az így válaszolt: „Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.” Erre megkérdezte tőle: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?” Az ember azt felelte: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.” Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: „Miért tetted ezt?” Ő így felelt: „A kígyó rászedett és ettem.” Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, légy átkozott minden állat és földi vad között; a hasadon járj, és port egyél életed valamennyi napján! Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.” És elnevezte az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek.
Ef 1,3-6.11-12 - Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Benne részesei is lettünk az örökségnek, mi, akik erre rendeltettünk annak végzése szerint, aki mindent akaratának végzése szerint cselekszik, hogy magasztaljuk az ő dicsőségét, mi, akik már azelőtt is reméltünk Krisztusban.
Lk 1,26-38 - Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni [Iz 7,14]. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége” [2 Sám 7,13; Iz 9,6]. Mária erre megkérdezte az angyaltól: „Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” Az angyal ezt felelte neki: „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen” [Ter 18,14; Jób 42,2]. Mária erre így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” És eltávozott tőle az angyal.
/:Termő ág, kit az Isten tesz termővé - vagy közvetlenül a maga akaratából, vagy közvetve, az ember által. De, hogy e termő ág milyen termést hoz, az egy végtelen nagy titok! De eredjünk e titok nyomába, egyedül azt szemünk elé tartva, hogy „eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon”, … „és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét”!
Mikor teremtette Isten az Embert, majd utóbb Jézust, vajon az Embert teremtő szándéka változott-e?
Bár ma, a Szeplőtelen fogantatást ünnepeljük, nem választhatjuk el attól a felismeréstől, hogy ez az ünnep, tulajdonképpen Isten cselekvő szeretetének az ünnepe is, mikor megvalósította öröktől fogant akaratát, hogy a Fiú e világra szülessen. Amit mi, ma élők, az újszövetségi ember lehet képes, és kell, hogy értsen, és így ünnepeljen! Ünneplés kapcsán kell magasztalnunk Isten dicsőségét, aki azt a személyt alkotta meg – nem közvetve, hanem közvetlen teremtő művével – Aki által lehetünk „részesei” … „az örökségnek”! Azt a fiúi teremtő művét, melyet Ádám és Éva teremtésével megkezdett, és közvetlenségével megtartani vágyott, de bűnbeesésük által az Ember elvesztett, most Jézus Krisztusban újjá teremtett. De mégis úgy – és ez bizonyítja Isten mivoltában is a bűnös ember iránti végtelen alázatot, szeretetében -, hogy az asszony fájdalommal, vajúdással történő világrahozatalát – a teremtésben közreműködését - nem vette el! Mitől az Ember megfosztotta Istent, a tudás legfönségesebb titkától, azt meghagyta az Ember birtokában (hogy is mondja Jézus? „Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is.” [Lk 6,29], igen, erre mutat Isten megengedő szeretetének tanújele is), és e bűnös mivoltára is igent mondott, magára vállalva e bűnös lététől való megváltást, úgy, hogy a bűntől Ő, még a Fiúban – emberi mivoltában is távol tartja magát!
A fogantatás pillanatának szentsége, szentségi méltósága így utólag éri el érdemét, általunk, kik ünneplésére felkerekedünk! Mert már a fogantatás pillanatától Isten vigyázta szentsége tisztaságának sértetlenségét, szeretetének hitelességét! Amire Máriában talált partnerre. Itt kell megjegyeznem azt a titkot, hogy a fogantatás tulajdonképpen nem más, mint a lélek megtestesülésének pillanata, ami Isten akarata, és már a teremtés gondolatától kezdve ez része szándékának, sőt akaratának! Istennek erre irányuló akarata már az első ember teremtésében benne van. Mert Isten, már eredendően az Embert isteni méltóságra rendelte. De az Ember e méltóságra való elrendeltetéssel mit képes kezdeni? Isten misztériumában rá kell döbbennünk a magunk misztikumára is! Mert, ha ez nem történik meg, akkor tulajdonképpen távol tartjuk magunkat megváltásunktól. Jelenthetjük ki mi, akik már élvezzük a megváltottság titkát, akik számára Isten felfedte e titkot.
E törékeny, és egyszerű, de csodálatosan tiszta asszonyban, Máriában, nekem, Istennek ennyi csodálata és titka nyílik meg, tárulkozik fel. És azért még valami következtetést le kell vonnom Isten és Mária kapcsolatán keresztül, mert hiszem, hogy Isten nem személyválogató, és amit egyben – bármelyik szentben is - elénk állít, azt azért teszi, hogy dicsőségére legyünk mi mindannyian az által, így Mária által is. Tehát nekem, és mindegyikünknek azon kell fáradoznunk, hogy hogyan kerülhetünk olyan egyedüli kapcsolatba Istennel, melyben egyedül én vagyok képes azzal a személyes módon dicsőíteni, magasztalni az Istent, amire más, rajtam kívül nem lehet alkalmas! Tehát, igen is hinnem kell abban, hogy „kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben”!
Istenem, add, hogy mind ez, ne csupán felismerésem legyen, hanem életemmé váltani bírjam a Te végtelen szereteted, és kegyelmed által! Ámen:/
