Krisztusban egység, a békesség záloga!
Ez 37,21-28 - és mondd nekik: Így szól az Úr Isten: Íme, én kiragadom Izrael fiait a nemzetek közül, amelyek közé jutottak, és összegyűjtöm őket mindenünnen, és a saját földjükre vezetem. Egy néppé teszem őket az országban, Izrael hegyein, és egy király uralkodik majd mindnyájuk fölött; és nem lesz többé két nemzet, nem oszlanak többé két országra. Nem fertőzik többé magukat bálványaikkal, utálatosságaikkal és semmiféle gonoszságukkal. Megszabadítom őket minden helyükről, ahol vétkeztek, és megtisztítom őket; akkor ők az én népem lesznek, én pedig az ő Istenük leszek. Dávid, az én szolgám lesz a király felettük, és egyetlen pásztora lesz valamennyiüknek; törvényeim útján járnak majd, és parancsaimat megtartják és megcselekszik. Azon a földön fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákobnak adtam, amelyen atyáitok laktak; rajta laknak majd ők maguk és fiaik, és fiaiknak fiai mindörökké; és Dávid, az én szolgám lesz a fejedelmük mindörökké. A béke szövetségére lépek velük örök szövetség lesz ez velük; megerősítem és megsokasítom őket, és szentélyemet köztük állítom fel mindörökre. A hajlékom köztük lesz, és én az ő Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. És megtudják majd a nemzetek, hogy én vagyok az Úr, Izrael megszentelője, amikor szentélyem köztük lesz mindörökké.”
Jn 11,45-56 - Sokan a zsidók közül, akik Máriához és Mártához jöttek, és látták, amit tett, hittek benne. De néhányan közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, hogy Jézus mi mindent cselekedett. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és azt mondták: „Mit csináljunk? Ez az ember ugyanis sok csodajelet művel. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne. Akkor eljönnek a rómaiak, és elpusztítják országunkat és nemzetünket.” Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem, főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt. Ezért Jézus már nem járt nyilvánosan a zsidók közt. Elment onnan a puszta melletti vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott tartózkodott a tanítványaival együtt. Közel volt a zsidók Pászkája, és vidékről sokan mentek föl Jeruzsálembe Húsvét előtt, hogy megszenteljék magukat. Keresték Jézust, és a templomban azt mondogatták egymásnak: „Mit gondoltok? Vajon eljön-e az ünnepre?”
/:Én is keresem Jézust, ahogy az ünnepre készülődő zsidók tették ezt akkor. Vágyakozom, és várakozom, böjtölök és imádkozom. Tudom, hogy Jézus halála már elkerülhetetlen, de azon túl a feltámadás dicsősége foglalkoztat, amelyben összegyűjt, magához szólít. A bizonyosság, hogy, bár ott vannak a sebek helyei, mégis él, elfolyt a vére, mégis szíve dobog, új vérrel táplálkozik a szív, mely már átlényegült mivoltában van, mintaként minden ember értésére adja: a szenvedéssel, a halállal nem ér véget minden! Ki testében megdermedt, e földi valóságában megmerevedett, életét ebben a töredékességében képes csak elképzelni, Benne lássa be, hogy téved! Olvadj fel, Te jéghegy, mire a szeretet, az önátadás, a teljes odaadás nélkül képtelen vagy! Ismerd fel magadat bennem, hirdeti Jézus, aki „az Atya elsődleges és legfontosabb kifejeződése”[l.:lent]. Jézus, aki személyében, személyesen engem szólít meg személyemben.
„Jézus evangéliuma éppen személyességében különbözik minden más megváltási tervtől. Jézus személy, nem jelkép vagy archetípus, és a megváltás útja számunkra is a személyes találkozás Jézussal, megváltó szeretetének megtapasztalása.
Ezért tudjuk: meghívásunk arról szól, hogy egészen önmagunkká váljunk, hogy így Jézussal való találkozásunk valóban személyes és kiforrott legyen. Nincs abban semmi rossz értelemben vett egyénieskedés, ha kiteljesítjük személyiségünket. Az emberi faj úgy van megalkotva, hogy az emberiség az egyénben éri el a teljességet, míg az egyén csak a közösség részeként tudja önmagát értelmezni. Minden személyiség titokzatosságában ott rejlik a központi igazság, hogy a kiforrott egyéniség része a közösség életének. Az egyház közösségi és testületi irányítása ebből az igazságból ered, azaz abból, hogy tagjai személyek, akik egyesével, külön-külön megtapasztalták tulajdon megváltottságukat Jézus megváltó szeretetében, amely bennük él. Mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy itt és most átéljük ezt a tapasztalatot, és kiemelkedően fontos feladatunk, hogy erre készen álljunk. Napjainkban ez azt jelenti, hogy az egyház fontosságának és hatásosságának megújulásába vetett reményünket kiterjesszük a világ más dolgaira is, a politikától az imádságig, az elmétől a szívig, a bizottságoktól a közösségekig, a tanítástól a csendig.” [John Main – Szótól a csendig részlet] Kiforrott egyéniséggé lenni, az itt lét feladata, mert csak ebben a formában lehetek képes betölteni küldetésemet. Törekedni, mindent megtenni a tökéletességem érdekében, mely nem lehet más, vagy mások ellenére! Milyen fontos jelentése van ennek így Húsvét készületében, és gyakorlati jelentősége a választások előtt, mikor a Nemzet sorsáért kell felelősséget vállalni!
Akkor mondhatjuk, hogy megértjük, megéljük személyességünkben Isten teljességét, mikor kiengesztelődünk, megbékélünk egymásban, mikor képesek leszünk elfogadni egymást; azt, hogy személyiségünk eltérő, de mégsem ellenemre, ellenünkre eltérő! A másik személyisége nem gyengíteni akar, hanem pont ellenkezőleg, erősíteni! Vagyis békességre lelek magamban, magammal, mert betölt az Istenlátás öröme, teljessége. Hiszen Ő az, ki valóságos békét képes teremteni, megbékélést tud hozni számomra, és minden emberi közösség számára. Áldj meg Uram, szentelj meg békességedben, hogy a Te békességed teremtsen közösséget bennem, és általam a világban. Ámen:/
