Elfogadni gyengeségemet, és Isten irgalmát
ApCsel 4,1-12 - Amíg ők a néphez beszéltek, odajöttek a papok, a templomőrség parancsnoka és a szaddúceusok. Ezek bosszankodtak, hogy tanítják a népet, és hirdetik a halálból való feltámadást Jézusban. Kezet emeltek tehát rájuk, és őrizetbe vették őket másnapig, mert már esteledett. De azok közül sokan, akik az igét hallgatták, hittek, úgyhogy a férfiak száma elérte az ötezret. Történt pedig másnap, hogy a vezetőembereik, a vének és az írástudók összegyűltek Jeruzsálemben, velük Annás főpap és Kaifás is, valamint János és Alexander, és ahányan csak voltak a főpapi nemzetségből. Miután középre állították őket, megkérdezték: „Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ezt?” Ekkor Péter Szentlélekkel eltelve így szólt hozzájuk: „Népünk vezetői és ti vének, halljátok! Ti ma felelősségre vontok minket, mert jót tettünk egy beteg emberrel, hogy megtudjátok, hogyan lett újra egészséges. Vegyétek hát tudomásul mindnyájan, ti és Izrael egész népe, hogy a mi Urunknak, a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti keresztre feszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból: őáltala áll ez itt előttetek egészségesen. Ez az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, s amely szegletkő lett [Zsolt 118,22]; és nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell.”
Jn 21,1-14 - Ezek után Jézus ismét megjelent a tanítványoknak a Tibériási tengernél. Így jelent meg: Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: „Megyek halászni.” Azok azt felelték: „Megyünk veled mi is.” Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” Azt felelték: „Nincsen!” Ő ekkor azt mondta nekik: „Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!” Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt. Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig tovább hajózott, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és vonták magukkal a halakkal telt hálót. Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. Jézus azt mondta nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!” Erre Simon Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely meg volt tömve százötvenhárom nagy hallal. És bár ennyi volt, nem szakadozott a háló. Jézus azt mondta nekik: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: „Ki vagy te?” Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus odament, fogta a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanígy a halat is. Jézus ekkor már harmadszor jelent meg a tanítványainak azóta, hogy föltámadt halottaiból.
/:Két különböző Péter alakot látunk a mai olvasmányokban, és mind a kettő életszerű, sőt, Benne vagyok! Az olvasmányban egy meggyőző, hitében tökéletesen elszánt ember, akiről el sem hinném, hogy Krisztus elítélésekor milyen gyáva volt. Ha ott lettem volna abban a tömegben, a templom előtt, ahol a bénát lábra állítja Jézus Krisztus nevében, magam is eltűnődnék: valóban Isten nevében cselekszi? Mind a két esetben ott találjuk Jánost is. Akit Jézus nagyon szeretett, aki még nagyon ifjú volt, míg Péter már éltebb korú. Talán az Ő lelkesedése volt az, ami Pétert cselekvővé tette? Egy biztos, hogy itt, mikor őket vonják kérdőre, nem inog meg egyik sem, már nem ijednek meg a számonkéréstől, bátran kiállnak a feltámadott Jézus mellett. Vajon mi történt ott, mikor először megjelent Jézus Péternek? Arról nem őriz emléket az Írás!
Az olvasmányban szereplő történetnél – mely már Jézus menybemenetele, sőt Pünkösd után történt – jóval korábbi az Evangéliumi olvasmány ideje, ez Jézus feltámadását követően történik. Itt még Pétert talán nyomassza, hogy elárulta, hogy megcsalta, hogy megtagadta Jézust – mi előtt még a kakas megszólalt. Péter, aki szerette Jézust, aki elszánt volt követésében, hitte a tanítását, mégis gyengének bizonyult. Péter férfiúi büszkeségén is csorba esett: én voltam, aki megtagadtam, aki azt állítottam, hogy bennem biztos lehet Jézus, hogy én sosem hagyom el, sosem botránkozom meg Benne (Mt 14,29). De maga Péter sem gondolta volna, hogy ennyire erőtlen, gyenge. - Hányszor voltam már én is így! Mikor magamat többre tartottam képesnek. – Talán önbecsülésének kellett, hogy újra nekimenjen a tengernek és teljesítsen, eredményes lehessen. Amiben biztos volt, mert a halászat mestersége volt, mi már életében annyi, de annyi örömet, bizonyítékot adott, hogy ért hozzá, hogy jó szakember. És lám, most ez sem sikerül, eredménytelenül térnek vissza, belefáradva, beleizzadva, de bűneire nem talál enyhülést, feloldódást. És akkor az ismeretlen tanácsára kivetik a hálót, és lám, van eredménye. Valaki tanácsa eredményt hoz, nem Péter a sikeres, ő már feladta. Ki ez az idegen? És akkor János ismeri fel, Péter hisz a barátjának, mert hinni akar, mert vágyakozik Jézus közelségére, szeretné jóvátenni bűnét, fáj a bűne! Már is ott hagyja a csónakot és belegázol a vízbe, csak, hogy Jézus közelébe érjen minél előbb. Vajon, hogy köszöntötte, vajon milyen lelki állapotban volt, mikor a parazsat meglátta, amiről megint bevillant neki az a tűz, ami körül megtagadta Jézust. Talán szólni sem bírt. De Jézus feloldja a görcsös csendet: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!”. És Péter már is fordul, jóvá akar tenni mindent, mivel ellökte magától Jézust, az csak valami véletlen volt, nem akartam, már bánom, van irgalom? És vágyakozza Jézus megbocsátó szeretetét, az irgalmat. – Én így vagyok, de hányszor. Későn jövök rá mit tettem, de már bánom! És Jézus irgalmas szeretete megint feloldoz: „Gyertek, egyetek!” Nem említi, nem veti szemükre bűnüket! A végtelen jóság, még mielőtt kiejtenénk, hogy bocsánat, vétkeztem! Már megbocsát, már kezét nyújtja, már elénk siet!
Igen, ha igaz vagyok, akkor be kell ismernem, hogy magamban gyenge vagyok, de Isten irgalmas szeretete az, ami erőmmé lesz. Uram, add, hogy mindig érezni bírjam felém nyújtott kezedet; add, hogy soha ne utasítsalak vissza; sőt add, hogy embertársaimmal is mindig hitetni tudjam megbocsátásra kész, irgalmas szeretetedet, mellyel hívsz, és megtartasz gyengeségünk idején is. Ámen:/
