Légy állhatatos!
ApCsel 22,30; 23,6-11 - Másnap aztán tüzetesebben meg akarta tudakolni, hogy a zsidók mivel vádolják. Eloldoztatta őt, összehívta a papokat és az egész főtanácsot, azután elővezette Pált, és eléjük állította.
Mivel Pál tudta, hogy egy részük a szaddúceusok közül, a többi pedig a farizeusok közül való, felkiáltott a főtanácsban: „Férfiak, testvérek! Farizeus vagyok, és farizeusok fia! A reménység és a holtak feltámadása miatt állok törvény előtt.” Mihelyt kimondta ezt, nézeteltérés támadt a farizeusok és a szaddúceusok között, és a sokaság megoszlott. A szaddúceusok ugyanis azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig mindkettőt vallják. Lett erre nagy lárma. A farizeusok közül ugyanis néhányan felálltak, és harciasan kijelentették: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben! Lehet, hogy lélek, vagy angyal szólt hozzá.” Mivel a vita elfajult, az ezredes attól tartott, hogy szétszaggatják Pált. Kiadta tehát a parancsot, hogy a katonák jöjjenek le, ragadják ki közülük, és vigyék a várba. A következő éjszakán pedig megállt mellette az Úr, és azt mondta neki: „Légy állhatatos, mert amint tanúságot tettél rólam Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.”
Jn 17,20-26 - De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek, hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük.”
/:Igen, „Légy állhatatos”, a hitben és a tanúságban! Mondja Isten, mert Jézus az aki imádkozik a világ hitéért, akinek kérését Isten meghallgatja. Jézus, szenvedésében már szinte rimánkodik Istenhez, hogy szenvedése ne legyen hiábavaló. Vágyakozza, hogy lássa értelmét szenvedésének, mert csak az enyhítheti fájdalmát, és tudja, hogy ahogy rajta is beteljesül Isten akarata, úgy a világon is beteljesülhet. Ez a hit kell, hogy könyörgőre fogja szavainkat, hogy Jézussal együtt Istenhez tudjunk fordulni esdeklő kérésünkkel a világért. De ahhoz kell, hogy az az elszánt szeretet legyen bennünk is a világ iránt, ahogy megvolt Jézusban is! Az a szeretet legyen mindannyiunkban, amellyel Isten szereti Jézust, és ami Jézus által van bennünk is! Felfogni képtelenség, de érzés lehet, hogy érzelmeink fogékonyak lehessenek rá! Hiszem, hogy minden szeretet, ami bennem volt, van és lesz ember iránt, az mind Isten szeretetének töredékessége, csökevényessége, melyet Istennek próbálok odaajánlani, hogy általa váljon szentté, még akkor is, ha magam szentsége csak vágy, csak érzelem. De több akar lenni. De azt is tudom, hogy csak, és egyedül Isten által lehet többé értékelhetővé, értékessé; ha magam Istenben megtisztulni vagyok képes. „Légy állhatatos”! Mondta az Úr Pálnak a várbörtönben, és nekem is mondja, az én magam börtönében. Hogy állhatatos legyek a hitben és a tanúságban. Még ha százszor is gyengének érzem magam, az csak azért van, hogy próbára tegyen, mert szeret, és bizonyos akar lenni az én szeretetemben, amiről hűségemmel adhatok tanúságot. Állhatatosnak lenni, a halálig! Nem magamhoz, Istenhez, akit ismerhetek, magaménak tarthatok, mert minden értem van általa, hogy üdvözülni legyek képes! Uram légy erősségem, mindenkor menedékem! Ámen:/
