A hit szabadsága
2Tim 3,10-17 - Te követted tanításomat, életmódomat, elhatározásomat, hitemet, béketűrésemet, szeretetemet, türelmemet, üldöztetéseimet, szenvedéseimet. Mi minden történt velem Antióchiában, Ikóniumban és Lisztrában, milyen üldözéseket álltam ki! És mindezekből kiszabadított engem az Úr! De hiszen mindazok, akik buzgón akarnak élni Krisztus Jézusban, üldözést fognak szenvedni! A gonosz emberek és a csalók viszont a gonoszságban haladnak előre: tévelyegnek, és tévelygésbe vezetnek. Te azonban tarts ki abban, amit tanultál, és amiről meggyőződtél! Hiszen tudod, kitől tanultad, és gyermekkorod óta ismered a szent Írásokat, amelyek a Krisztus Jézusban való hit révén üdvösségre szolgáló bölcsességet adhatnak neked. Minden Istentől sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igazságban való oktatásra, hogy Isten embere tökéletes és minden jótettre kész legyen.
Mk 12,35-37 - Jézus azonban, amikor a templomban tanított, megkérdezte: „Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid Fia? Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: „Így szól az Úr az én Uramhoz: Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet” [Zsolt 110,1]. Ha maga Dávid Urának nevezi őt, akkor hogyan lehet a fia?” S a hatalmas tömeg szívesen hallgatta őt.
/:Nem de, az ács fia? Nem de, egy azok közül, kik üldözik őt?
És ma, mikor, kezembe veszek egy kortárs szerző könyvét, vagy hallgatok tanúságtevőt, én ugyan így kételkedem: ’ki vagy Te, hogy így mersz nyilatkozni?’. Kétségeimmel elűzöm magamtól a kegyelmet, távol tartom, hogy ne bírjon hatni rám, pedig, „minden Istentől sugalmazott írás hasznos … hogy Isten embere tökéletes és minden jótettre kész legyen”! Bezárkózom magamba, vagy ajtót sem nyitok Istennek, ki zörget?
„Ne légy hitetlen, hanem hívő!” mondja Jézus Tamásnak (Jn 20,27). De a hitetlen is hisz valamiben, önmagában, mert a hitetlen ember bezárkózva önmagába elutasítja a hitet; valójában a magába zárkózott hit, gőg, önteltség, kóros egoizmus, és azért nevezi másképpen nyelvünk, mert a hit az szabadságból ered, a kitekintésből, a befogadásból, elfogadok valakit, akitől vágyom, hogy elfogadjon. Optimizmus, hogy van valaki számomra, aki rám jó hatással lehet, és van, aki engem szeret! De, ha azt hiszem, hogy azért szeret, mert én olyan jó, vagy szép vagyok – vagyis szerethető, akkor csak önmagamat szeretem, melyet mással igazoltatni akarok, ami balgaság, együgyűség, butaság, és így nem jobb a gőgnél, az önteltségnél. Azonban, ha felismerem, hogy a felém irányuló szeretet gyengeségeim ellenére – érdemtelenül ér engem, nem mert szerethető vagyok, akkor rádöbbent arra, hogy mi az igazi szeretet, az érdektelen, önérdek nélküli, önmagát ajándékozó, aki gazdagítani akar, és nem gazdagodni. Valakiről tanúságot tenni a szeretve levés élményéről megnyilatkozni, mely szeretetre indít. Valami ilyesmi lehet Isten terve az Emberrel; hogy az Ember Isten hatványozódása legyen. Aki Ő – a szeretet, személyesedjen meg bennem, én Őt személyesítsem meg azokban, kik bennem felismerik a hozzájuk szóló Istent, és így tovább. A szeretet lavinájának eszközeivé legyünk! Egyszerűbben mondva: a szeretet teremtő erejének munkatársaivá lenni. Azzal közösségre lenni, ki előbb volt, mint bármi lett volna, és aki ezért Úr a Fiúban is! Több mint Atya, mert minden hatalom az övé!
Istenem, Uram, Teremtőm! Add meg nekem, hogy akaratodnak ne torlaszává legyek, hanem görgetegévé, ki szereteted éltető zuhatagaként árasztom szeretetedet, mit tőled én kapok. S azokkal, kikkel lelki közösségben lehetek, összeölelkezve – egymást lelkesítve, vígan és örömmel lehessünk tanúiddá. Ámen:/
