Hogy eljusson üdvössége hozzám is!
Iz 49,1-6 - Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem. Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékában rejtett el engem; olyanná tett, mint a hegyes nyíl, tegzébe dugott engem. Így szólt hozzám: „Szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni.” De én azt mondtam: „Hasztalan fáradoztam, hiába és feleslegesen fecséreltem erőmet! De igazságom az Úrnál van, és munkám jutalma Istenemnél.” Most pedig így szól az Úr, aki az anyaméhtől fogva szolgájának alkotott engem, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izrael hozzá gyűljön; mert becses vagyok az Úr szemében, és Istenem lett az én erőm; ezt mondta: „Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd; a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.”
ApCsel 13,22-26 - Ennek elvetése után Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett, mondván: „Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki megteszi majd minden akaratomat” [Zsolt 89,21; 1 Sám 13,14; Iz 44,28]. Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének [Lk 3,3]. Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: „Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.” Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetének fiai és a köztetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett.
Lk 1,57-66.80 - Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és örvendeztek vele együtt. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: „Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.” Erre azt mondták: „De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.” Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s ezen dolgoknak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: „Mi lesz ebből a gyermekből?” Mert az Úr keze volt vele. A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt addig a napig, amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben.
/:Ki kisebb annál, ki előtte megy? Jézus mondja: „asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.” [Mt 11,11] Mit kezdjünk Keresztelő Jánossal? A Máté 11, 12-13 azt mondja: „A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mind ezt jövendölték.” Mintha az emberi hangoskodásra, erőszakra utalna Jézus, ami eddig eredményesebb volt, mint a szeretet, a szelídség, a gyengédség. Talán még ma is így van, hogy jobban figyelünk oda a magamutogatókra, az erőből kommunikálókra. És, mintha, pont ezt használná ki a világ, a média, a reklám, az anyagi érdek. János eljött, és erőszakosan, harsányan – szigorú és aszkéta életével - magára vonta a tömegek figyelmét. És a végén azt mondja: „Nem az vagyok, akinek tartotok engem”. Mi van? Te bolondítasz minket?
De nekünk már itt van Jézus! Számunkra már elcsitulnak azok a hullámverések, melyek felkorbácsolták a hangulatot, és végül is Jézusra irányították a figyelmet. Nekünk, kik Jézus után vagyunk, már nincs olyan jelentősége Jánosnak, mi már Jézusra kell, hogy koncentráljunk, aki azt mondja Jánosról, hogy a mennyek országában a legkisebb is nagyobb nála! Mert János még nem birtokolta Jézus tanítását, az Új Evangéliumot, amely az üdvösségünket hordozza, amiről Jézus előtt még senki sem hallott, mert nem értett, még a próféták szavai is csak jövendölő sejtelemként irodalmi alkotásként jövendölnek. Jézus által lett jelenvalóvá az üdvösség!
Egy portálon találkozok ezzel a fogalommal, hogy radikális Krisztus követés. Tulajdonképpen, lehet-e helyes ez az értelmezés? Mikor olvastam, még helyénvalónak gondoltam, de ma reggelre, ez, mintha már másképpen látszódna. Hiszen János valóban radikálisan mást akart, mint a kora embere, hatalma, de Jézus nem akar ezzel azonosulni. Nem tagadja meg János helyes, és jó szándékát, de mégis bírálja. Fontosabbnak tartja a szeretetet, a türelmességet, a megértő szelídséget.
Thomas Merton azt mondja: „minden egyes keresztény hivatott az életszentségre és a Krisztussal való egyesülésre Isten parancsainak megtartása által”! Ez radikalizmust igényel? Talán erős ez a kifejezés, de tudatosságot, következetességet, fegyelmet, önmagammal szemben minden bizonnyal igényel. Mert „csak küzdelem árán tudjuk biztosítani, hogy Isten mindig megkapja tőlünk azt, amivel jog szerint tartozunk neki. Ha nem dolgozunk azon, hogy fölébe kerekedjünk természetes gyöngeségünknek, rendetlen és önző szenvedélyeinknek, akkor ez az isteni tulajdon visszahúzódik bennünk az Ő szeretetének megszentelő hatalma elől. Megrontja az önzés, elvakítja az oktalan vágy, megkeményíti a gőg, s bármikor belezuhanhat az erkölcsi nemlétezés szakadékába: a bűnbe”, magyarázza hitvallását Thomas Merton.
„Ha Isten életszentségre hívott bennünket, és ha az életszentség elérése természetes erőnkön túlesik (ez pedig biztosan így van), akkor hát magának Istennek kell megadnia nekünk a világosságot, az erőt és a bátorságot, hogy teljesíthessük azt a feladatot, amit kíván tőlünk. Ő bizonyára megadja nekünk a szükséges kegyelmet. Ha nem leszünk szentek, akkor azért, mert nem használtuk fel ajándékát.” Ez is Thomas Merton gondolata. De had legyen enyém is!
Két út áll előttem, Istenem, segíts, hogy mindig a helyes utat bírjam választani, minden erőszakosság és szeretetlenség ellenében a szeretetre legyek hajlandó, képes, nyitott, a Veled való közösség vágyával! Ámen:/
