Egyiket, vagy másikat, de követni kell!
ApCsel 12,1-11 - Ugyanebben az időben Heródes király felemelte kezét, hogy az egyházból néhány emberre lesújtson. Így karddal kivégeztette Jakabot, János testvérét. Mivel pedig látta, hogy a zsidóknak tetszik ez, még tovább ment, és elfogatta Pétert. Éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. Miután elfogatta őt, börtönbe vetette, és őrizetbe adta négy, egyenként négyszemélyes katonai őrségnek. Az volt a szándéka, hogy Húsvét után a nép elé vezetteti. Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelenül könyörgött érte Istenhez. Amikor Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök pedig az ajtó előtt őrizték a börtönt. De íme, megjelent mellette az Úr angyala, és fény ragyogott fel a cellában. Az angyal meglökte Péter oldalát, fölkeltette, és így szólt: „Kelj fel gyorsan!” Erre a láncok lehullottak a kezéről. Az angyal pedig azt mondta neki: „Övezd fel magad és vedd fel saruidat!” Ő megtette, az angyal pedig azt mondta neki: „Vedd magadra a ruhádat, és kövess engem!” Péter az angyal nyomában kiment, és nem tudta, hogy valóság-e az, ami az angyal által történik. Azt hitte, látomása van. Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától kinyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. Péter pedig magához térve azt mondta: „Most már igazán tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amire a zsidó nép számított.”
2Tim 4,6-8.17-18 - Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét. De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából [Zsolt 22,22]. Az Úr megszabadít minden gonosz ármánytól, és meg fog menteni mennyei országa számára. Dicsőség neki mindörökkön örökké! Ámen!
Mt 16,13-19 - Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ők ezt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: „És ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus azt felelte neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.”
/:Az Egyház alappillérei, két kimagasló és meghatározó egyéniségének neve forr egybe ezen a napon, mit az Egyház ünnepként tisztel. Amúgy, a mai nap a nyári napforduló, amitől kezdődően kezd hanyatlani a nap, kezd csökkenni a nappalok hossza, de, egyben ez a nap az aratatás kezdete is. Talán ezért van az, hogy ezen az ünnepen az Egyházban nincsenek túl nagy ünneplések, hiszen a figyelem a munkára kell, hogy összpontosuljon. De, ahogy a hét végén egy szentmise prédikációjában hallottam, igen érdekes elgondolkodtató gondolat volt, hogy korábban az év megfelelő időszakaihoz kapcsolódtak a dologidők, amik az évszaknak megfelelően változtak, mi mára elszürkült, a hétköznapok mindennapjai függetlenül az évszaktól teljesen egyformák, egyhangúak, színtelenekké váltak.
Hát, hogy mégse legyen oly egyhangú, szenteljük meg e napot a mai nap szentségével, mire Isten hív meg, a maga lendületes öröktől fogva szerető teremtő akaratával. Mert a mai napot is úgy veszem, mint ajándékomat, melyet Isten akaratának kell szentelnem, beteljesíteni benne az Ő küldetését, mire engem, személy szerint hív, ahogy mindannyiunknak személyre szóló üzenete van erre a napra.
Különös, de a mai napon nincs Ószövetségi olvasmány. Ellenben Péter csodálatos szabadulásáról szól az ApCsel részlet. Majd a Szentleckében Pál apostol áldozatvállalásáról olvasunk, ki számot vet, aki az ítéletet úgy fogadja, mint dicséretet Istentől, és minden bűnének kiengesztelésére, amire felkészült. Péter apostolt, mint tudjuk, végül fejjel lefelé feszítették keresztre, mert magát nem tartotta méltónak, hogy úgy haljon meg, mint Jézus. Ő az a Péter, aki végül is kijelenti számunkra, az Egyház számára, a világ számára is, meghatározza Jézus szerepét, aki nem próféta, azok közül az egyik, hanem a Krisztus, aki az élő Isten fia! Talán e meghatározás, e kinyilatkoztatás tette őt fejedelemmé. Amely méltóság nem e világi méltóság csupán, hanem Isten országában meghatározó helyet is jelent. Mert a lélek szól belőle, melyet Jézus sietve nyugtáz, és méltóságára emel: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.” Amiben nem Péter emberi méltósága a fontos, hanem az a szerep, amit e személyben megtestesít Isten. Isten Péterre rábízza minden tervét, teremtői szándékát, mit a világgal elképzel. De Péter, aki kijelenti, hogy Jézus a Krisztus, ezzel arról tesz bizonyságot, hogy mint minden fölötti hatalmat fogadja el azt, mit neki Jézus kinyilatkoztatott. Elrendelés, akarat, és cselekvés. Az Isten után az első, aki a földön kiválasztott, hogy Isten szándékát, akaratát véghezvigye. Kit Isten választott, azt az ember magára veszi, arra az ember igent mond! Aki többé már nem önmaga, hanem szolgálója, szeretetében alárendelt Isten minden akaratának! Ebben a szolgálatban nem volt kevesebb Pál sem, aki emberi képességeit felülmúlóan engedelmes volt Istennek, apostoli küldetése által térített, és ráadásul a pogányok között!
Ahogy az említett prédikációban hallottam, lezárul ma egy szakasza az évnek. Eddig, Karácsonytól kezdődően, a Húsvéton és Pünkösdön keresztül valami hatalmas erő kiáradásában részesültünk Isten kegyelméből, kaptunk, töltődtünk, építkezhettünk, de most elkezdődik a betakarítás, mikor nekünk kell adni termésünket, amit megérleltünk a kegyelemben.
Mi az, mit adhatok, mi az mivé lettem? Ez a hónap a papszentelések ideje is, amikor szárnyra kapnak az új hivatások, kibontakoztatják azt, amire Isten felszenteli, meghívja őket. Hányan vannak? Kevesen. Talán, mert magam sem vagyok eléggé ajándékozó, nem tudok mit nyújtani magamból az Egyházamnak, bizonyosságot, biztonságot másoknak, ami éltetne, megszentelne, ami hivatásokat teremtene? Hol tartok, és mivé lehetnék? Mi minden kegyelem az, ami munkálhatna bennem? Isten meghívását, mit a keresztségben kaptam, mennyire veszem magamra, mennyire vagyok képes arra igent mondani? Vagy, mert kicsinyhitű vagyok, mert lefojtom magam gyengeségeim miatt, nem vagyok képes bő termésre? Élek, Krisztus által, Krisztusban, és Krisztussal, vagy …?
Cselekvő életté lenni, éltetővé! Szent Péter és Pál apostolok, mint teljesen elégő áldozatok, példámmá kell, hogy váljanak. Magam erejét, hitét kell Istennek odaajánlanom!
Istenem, szereteteddel törd meg gyengeségemet! Ámen:/
