Hinnem kell kiválasztottságomban!
Jer 1,1.4-10 - Jeremiásnak, Helkija fiának az igéi, aki az Anatótban, Benjamin földjén élő papok közül való volt. Így hangzott az Úr igéje hozzám: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek; prófétául rendeltelek a nemzetek számára.” Erre így szóltam: „Jaj, Uram, Isten! Íme, nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok!” De ezt mondta nekem az Úr: „Ne mondd azt: „Gyermek vagyok”„, hanem menj el, ahová csak küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok neked! Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megmentselek!” - mondta az Úr. Majd kinyújtotta kezét az Úr, hozzáérintette a számhoz, és így szólt hozzám az Úr: „Íme, szádba adtam igéimet! Nézd, a mai napon a nemzetek és a királyságok fölé rendeltelek, hogy gyomlálj és irts, hogy pusztíts és rombolj, hogy építs és ültess!”
Mt 13,1-9 - Azon a napon Jézus kiment a házból és leült a tenger mellett. Nagy tömeg gyűlt össze körülötte. Beszállt egy bárkába, leült, az egész tömeg pedig a parton állt. Sok mindent elmondott nekik példabeszédekben: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetette a magot, némelyik mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és fölszedegették. Más magok köves helyre estek, ahol nem volt sok földjük. Hamar kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, s mivel nem volt gyökerük, elszáradtak. Néhány másik a tövisek közé esett. A tövisek felnőttek és elfojtották őket. Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!”
/:„Mielőtt a világra jöttél, magamnak választottalak”! Ez a mai írás emlékeztető gondolata. Erre emlékezni és emlékeztetni, a dolgom. És ez az evangelizálásunknak a lényege, ebben a mára oly mértékben szekularizálódott világban. Mert kell lenni mondanivalónknak a világ számára, és legelsősorban a magunk világa számára.
Az a világ most idejét múltnak látszik, amikor elég az, hogy a heti egyszeri szentmisével képesek lehessünk ellenni – mi világiak – egy egész hétre, és annak erejéből meríteni a mindennapokra. Mert világunk számára annyira idegen a misztika, a szentség, a létezés méltósága, hogy nekünk, keresztényeknek – magunkat is – állandóan trenírozni kell, és egymásban is erősíteni, hogy gondolatink el ne távolodjanak attól a legfontosabb kérdéstől, mely életutunkat kell, hogy meghatározza, és minden élethelyzetünkben a döntéseinket kell, hogy motiválják; ez pedig nem más, mint az üdvösség, amire meghívásunk van, és amire együtt kell eljutnunk! Bizony nem könnyű nekünk, hogy gyermeki lélekkel, de a farkasok között, igenis tudatos felnőtt bizonyossággal tartsuk meg mindig hitünket. Mit megtartani, megélni! A kísértések tárháza, rafináltsága olyan kifinomult, hogy állandó éberség kell ahhoz, hogy el ne térítsen utunkról. Meghallani az Istent, aki ahogy Jeremiást, úgy bennünket is bíztat: „Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megmentselek!” Ezt a hitet kell erősítenünk - minden lehetőséget felhasználva – egymásban, hogy a világ el ne hatalmasodjon rajtunk. Mert nekünk mindig emlékeznünk kell arra – derűsen, hittel, reménnyel és szeretettel – hogy mi nem e világra vagyunk, csak e világban, most éppen. Úton vagyunk, és tartunk valahova, Valakihez! Bizonyosságot, és biztonságot kell sugároznunk, hogy átsüssön rajtunk Isten végtelen szeretete és jósága, tudva, hogy nem a bűneinkért élünk, hanem a kegyelemnek, Isten irgalmából!
Nekünk, egymás kiegészítőivé kell legyünk, ahogy Pál apostol magára vonatkoztatva mondja: „testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” [Kol 1,24]. Nekünk, mindegyikünknek, Krisztus szenvedésének, feltámadásának, üdvösségszerző munkájának kiegészítőivé kell lennünk – Pálhoz csatlakozva, Péter utódjához csatlakozva, papjainkhoz csatlakozva, mint világi papság, szent nemzet – tudva, hogy amit nem mondok ki, az nincs, de az a jó, amire vágyok, hogy bennem megteremjen, és eljutok odáig, hogy megfogalmazzam, akkor már meg is teremhet, és életté lehet, sőt éltető erővé, csak engednem kell, hogy a szeretet működjön bennem.
Istenem, Uram, a Te erőd munkáljon bennem, had legyek munkatársaddá, szolgálatodra! Áldj meg, és szentelj meg, mint jó földbe hullott magot. Ámen:/
