Szenvtelen élettelenséggel szembe menni
Sir 44,1.10-15 - Az ősatyák dicsérete Hadd dicsérjük a híres férfiakat, a mi őseinket nemzedékeik sorában. De azoknak a jámbor férfiaknak, akiknek jósága nem ért véget, a javaik megmaradnak ivadékuknál, és szent örökségük unokáiknál, a szövetségek részese marad utódjuk, és miattuk gyermekeik is mindörökre. Törzsük és hírnevük el nem enyészik, testüket békében eltemették, de nevük él nemzedékről nemzedékre. Népek emlegetik bölcsességüket, és dicséretüket hirdeti a közösség.
Mt 13,16-17 - A ti szemetek azonban boldog, mert lát, és a fületek, mert hall. Bizony, mondom nektek: Sok próféta és igaz vágyott látni, amiket ti láttok, és nem látta, hallani, amiket ti hallotok, de nem hallotta.
/:Milyen siralmas az a kor, amely jövőért féltőn már nem imádkozik! Igen, sír a lelkem, mert ma megélni vagyok kénytelen – már barátaim körében is! Igen, ilyenkor szégyenlem el magam, és döbbenek rá, hogy bűnöm milyen nagy, milyen rossz helyre tévedtem, ahol ennyire világtalan már a szem, a szív; ilyen hitetlen a hit. De, akkor az ilyen ember hitében miben hisz, ha reménytelenségben tobzódik, perverzitásban önmagáért él, jövendőben hitét vesztetten? Ki építi a jövőt, ha az ember a jelenben pusztulását éli meg?
Ki kell mondani, míg a kimondott szó legalább érthető. Ha még az. De az én reményem, hogy ki Istenben hisz, hitében meg nem fogyatkozik, az nem élhet a jövendő reménye nélkül: az múltból építi önmagát, hogy jövendőt megtartani bírjon. Mely időt az időtlen foglalja magába, s nélküle a jelen sem tartható életben! Bizony fáj látni, hogy milyen kérges, megkeményedett, elnehezedett, és szeretettől idegen a szív korunkban. „Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket.” [Mt 13,14-15]
Ideje a bűnbánatnak, az önmagunkkal való számvetésnek, a valami végzetes tévedéssel való leszámolásnak. Felismerni, hogy milyen mélységekbe jutottunk el, mi értékvesztése a személynek és nemzetnek, de ugyancsak értékvesztése, felületessége a közösségnek is, mely egyéniségeket követel, új életet, hogy ízt adjon a létnek, és értelmet a jelennek az által, hogy reményt kelt a jövőre! A demográfiai hanyatlás egyik, és talán a legnagyobb okozója az a seb, melyet az Ember önmagán ütött, hogy hitetlenségét megengedi magának, azt, hogy hátat fordít a transzcendens világnak, mely által az élet misztikumát, és egyben szentségét is elutasítja. Pedig felismerni kéne, hogy a szentségi értéke nélkül a mindenség talaját vesztetté válik, önmagát értékteleníti el így az Ember. Elveszítve ezzel múltját, megtagadva ezzel létezésének értelmét, és értelmetlenné téve, lejáratva jövőjét, az alkotás, teremtés értelmét is. Ezért van az, hogy feléljük ma önmagunkat, önmagam sikerét kergetem, tudva, hogy véges a létem, mégis a jövőre nem tervezve élem az életet.
Azt mondja XVI. Benedek pápa Deus caritas est kezdetű, első enciklikájában: „az az Eucharisztia, mely nem válik tevékeny szeretetté, önmagában töredékes.” Istenem, Atyám, ne engedd, hogy szereteted bennünk szétforgácsolódjon, elértéktelenedjen, segíts meg bennünket, embereket, hogy a Te teljességedben felismerjük maradandóságunkat, értékünket, jelenlétünk jövőbe mutató örömét. Ne szenvedésként, kényszerként, vagy önmagunk örömére éljük életünket, segíts, hogy a szeretet élményében képesek lehessünk egymás számára is tudatos örömszerzésben élni itt a földön, készülve az örök boldogság részévé lenni! Ámen:/
