Velünk az Isten!
Mik 5,1-5a - De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért átadja őket annyi ideig, amíg a vajúdó asszony szül, és testvéreiknek maradékai visszatérnek Izrael fiaihoz. És ő majd odaáll, és legeltet az Úr erejével, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében, és ők biztonságban lakoznak, mert ő akkor nagy lesz a föld széléig. És ő lesz a béke. Ha majd eljön az asszír a mi földünkre és behatol házainkba, kiállítunk ellene hét pásztort és nyolc főembert; és azok lelegeltetik Asszúr földjét karddal, és Nimród földjét lándzsával, és Ő megszabadít minket Asszúrtól, amikor az majd országunkba jön és tiporja határainkat.
vagy
Róm 8,28-30 - Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette.
Mt 1,1-16.18-23 - Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia. Ábrahám nemzette Izsákot; Izsák nemzette Jákobot; Jákob pedig nemzette Júdát és ennek testvéreit; Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól; Fáresz nemzette Ezront; Ezron nemzette Arámot; Arám nemzette Aminádábot; Aminádáb nemzette Nahsont; Nahson nemzette Szálmont; Szálmon nemzette Boózt Ráhábtól; Boóz nemzette Obedet Rúttól; Obed nemzette Jesszét; Jessze pedig nemzette Dávid királyt. Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől; Salamon nemzette Roboámot; Roboám nemzette Ábiát; Ábia nemzette Ászát. Ásza nemzette Jozafátot; Jozafát nemzette Jórámot; Jórám nemzette Oziját; Ozija nemzette Jótámot; Jótám nemzette Ácházt; Ácház nemzette Hiszkiját; Hiszkija nemzette Manasszét; Manassze nemzette Ámont; Ámon nemzette Joziját; Jozija pedig nemzette Joakimot és ennek testvéreit a Babilonba való áttelepítéskor. A Babilonba való áttelepítés után Joakin nemzette Salátielt; Salátiel nemzette Zerubbábelt; Zerubbábel nemzette Ábiudot; Ábiud nemzette Eljakimot; Eljakim nemzette Ázort; Ázor nemzette Szádokot; Szádok nemzette Ákimot; Ákim nemzette Eliúdot; Eliúd nemzette Eleazárt; Eleazár nemzette Mattánt; Mattán nemzette Jákobot. Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: „Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni” [Iz 7,14]. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.
/:Az Istent szeretőkről, és a szentekről gondolkodik Pál a mai olvasmányban, hát mellé szegődök, hogy erről tűnődjek magam is. Ahogy írja, e sors Isten végzése szerinti. De, akkor, ki kirekesztett, az érezze magát vesztesnek, vagy Isten kegyétől megfosztottnak, alárendeltebb sorsúnak? Ki ismeri Isten végzését? János mélységes hittel válaszol e kérdésemre: „Mi az Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem ismeri Istent, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság lelkét és a tévedés lelkét.” [1Jn 4,6] Vagyis, hogy nem a kérdésemnek van helye, hanem a döntésemnek! Mert ki többet kap, többet várnak tőle, ahogy a szolgákra bízott talentumokról szóló példabeszédben olvashatjuk (Mt 25,14-30). Nem azt mondja Pál sem, hogy akiket Isten szeret, azoknak minden a javukra válik, hanem azt mondja, hogy akik szeretik Istent, azoknak minden a javukra válik! Mert akiket Isten eleve ismert, azok megkapták az Istenfiúhoz való hasonlatosság kegyelmét, akik mi vagyunk, akik keresztényekké lehettünk, ami kiválasztás, kiválasztottság. Ezt el kell ismerni, el kell fogadni, magamra kell tudnom venni! Az vagyok, aki Isten rendeléséből vagyok! Nem csupán a szülő akaratáról van itt szó, sőt, inkább kell úgy érteni, hogy a szülő akár öntudatlan engedelmességén keresztül is teljesíti Isten az akaratát. Az Istennek nincs szüksége az Ember tudatára, de az Embernek szüksége van a tudatára, hogy önmagáról ki bírja jelenteni, hogy Istenhez tartozom, az Övé vagyok! Elfogadom a hit kegyelmét, az Isten végzését! Én vagyok, aki önmagamat megismerni akarom, de elfogadom, hogy magamat sem ismerhetem meg úgy, ha nem törekszem arra, hogy Istent megismerjem. Lám ebben a gondolatban van elrejtve az egyetlen parancs értelmezése: Szeresd Uradat, Istenedet, mint önmagadat (Lk 10,27).
Erre igen jó példa Mária, aki pontosan ezért lehetett az Istenfiú édesanyja, mert felismerte, hogy egyetlen feladata, hogy Isten minden akaratát szeresse, amit Benne akart beteljesedve látni! Az Istennek egészen alázatos szolgáló leányává tudott lenni. Nem az önmegvalósítására törekedett, és erre fordította minden energiáját, hanem minden képességét, adottságát alárendelte Isten önmegvalósításának! A szentek csodálatos képessége ez.
Istenem, tudom, hogy hitem kevés ahhoz, hogy szenté lehessek. Valamit, sőt mindent magamból akarsz a magadénak tudni, hogy amit elrendeltél, és amire meghívtál, abban megigazulttá legyek, hogy a Te dicsőítésedre, sőt dicsőségedre legyek. Kész vagyok, de kevés rá, hogy mindenemet Neked tudjam adni, de a Te szereteted képessé tehet rá, ezért kérlek, tölts be egészen, ragadj el, formálj a magad szándéka szerint, nem hagyva, hogy a világ utálatában megragadjak! Ámen:/
