„Egy test vagyunk sokan”, kik „mindnyájan egy kenyérből részesülünk”!
1Kor 10,10-22 - Zúgolódni se zúgolódjatok, mint egyesek zúgolódtak azok közül, és elvesztek a pusztító által [Szám 14,2.36]. Mindezek előképként történtek velük, és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az idők vége elközelgett. Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék. Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten hűséges, és nem engedni meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja, hogy elviselhessétek. Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást. Úgy szólok hozzátok, mint értelmes emberekhez; ítéljétek meg ti magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérében való részesedés? És a kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testében való részesedés? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk. Tekintsétek a test szerint való Izraelt: akik az áldozatokat eszik, ugye közösségben vannak az oltárral? Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy a bálványoknak áldozott hús vagy a bálvány ér valamit? Dehogy! De amit a pogányok áldoznak, azt a démonoknak áldozzák és nem Istennek [Zsolt 106,37]. Nem akarom, hogy démonokkal legyetek közösségben. Nem ihatjátok az Úr kelyhét és az démonok kelyhét. Nem lehettek részesei az Úr asztalának és a démonok asztalának. Ingereljük talán féltékenységre az Urat? [Mal 1,7; MTörv 32,21] Talán erősebbek vagyunk nála?
Lk 6,43-49 - Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj. Miért mondjátok nekem: „Uram! Uram!”, ha nem cselekszitek, amiket mondok? Megmutatom nektek, kihez hasonló mindaz, aki hozzám jön, hallgatja szavaimat és megcselekszi azokat. Hasonló a házépítő emberhez, aki mélyre leásott és az alapot kősziklára rakta. Amikor aztán jött az árvíz, nekiesett a háznak a folyó árja, de nem tudta megingatni, mert kősziklára volt építve. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a házát alap nélkül, a földre építette. Amikor nekirontott az ár, mindjárt összeomlott, és nagy lett annak a háznak romlása.”
/:Az Úr megint ad gondolkodni valót. De jó az Úr! Mert Isten nevelni akar bennünket; aki szeretettel nevel, az növel! Értéket teremt, mert az érték bennem van, de engednem kell, hogy megteremjen. Ez a megengedés nem más, mint az alázatos engedelmesség a nevelőnek, akiben felismerhetem a szeretetet, mi nem más, mint az önzetlen odaajándékozás. A testté lett ige, ki táplálékká lett, az ember táplálékává, hogy ez által növekedni bírjon az Ember a teljességbe, a teljességre. Ebben a hitben nekem kell megerősödnöm, nekem kell belenőnöm, a tudat erejét kell a hit szolgálatába állítanom, mely megengedi, hogy e világ szűk kereti fölé magasodjon az Ember, és ez által a korlátait – mi önös, kicsinyes, pazarló, a pillanat szükségére orientált – felszakítsa, és a korlátlan szabadság gazdagságára engedje képzeletét, melyet már uralni képtelen, de ott van az Isten, ki magára vállalja annak a szabadságnak az uralmát; vigyázza az Embert! Övének ismerve, és önmagában, titkaiban megengedi osztozni. Ez Isten bőkezű szeretete, mi nem ígéret, hiszen már itt, az Igazság megismerhetőségében is teljesül: mert a betű többé nem korlátozza be gondolataimat, hanem feltárja azokat a rejtelmeket, mit e világ Krisztus nélkül meg nem ismerhetett. Hiszen nélküle hogy érthetnénk a megigazulást, a megdicsőülést, a megváltást, az üdvösséget, és a szenvedést, mely nélkül nincs szeretet!
Termékennyé tette az embert az Isten, nem csak test szerinti termékenységgé, de hogy a szív jóságából is teremni bírjon! Cselekedeteimben is hasonló lehetek Istenhez, képes lehetek arra a jóra, mire Isten! Ami nem kell, hogy azt jelentse, és nem szabad, hogy az megtévesszen, ha az ember nem ismeri fel a bennem termékeny Isten jóságát, mit cselekszem. Csak Isten az ki megítélni bírja mi jó! Mert nem biztos, hogy Isten szemében az jó, amit a világ jónak ítél!
Jézus elküldi tanítványait azzal, hogy „tegyétek tanítványommá mind a népeket!” [Mt 28,19]. Felmerül a kérdés: miért, mást tanít, mint amire a világ tanítói tanítanak? Bizony, megmondja a világ fiainak: „az Igaz küldött, akit ti nem ismertek.” [Jn 7,28]. Akiben nincs meg az igazság, hogy ismerhetné az Igazat? A világ tehát az igazságtalanságoktól terhes. Még tanítványainak is többször mondja, hogy ahova Ő megy (Jézus), „oda ti nem jöhettek” [Jn 7,34; 8,21]
De meghívásunk van oda, ahova Jézus megy, hiszen minek kéne megtanulnunk az Ő igazságát, ha az nem lenne hasznunkra. „Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek.” [Jn 14,2]. És eljön az idő, mikor elhangzik majd: „Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” [Mt 25,34]. Az igazság országát, ahova az igazságtalanság nem férkőzhet!
Éreznem kell a büszkeséget, és engednem, hogy a meghívás büszkesége, az Istent félő félelemmel párosuljon, ami hitet fakaszt a szeretetre, az igazság befogadására és megélésére! Add meg nekem Istenem! Ámen:/
