Az áldozat vétele javunkra váljon!
1Kor 11,17-26.33 - A következő intézkedéssel kapcsolatban nem dicsérhetem, hogy nem javatokra, hanem károtokra gyűltök össze. Mert először is úgy hallom, hogy amikor közösségbe gyűltök, szakadások vannak köztetek, és ezt részben el is hiszem. Mert szükséges, hogy megosztottság is legyen köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek. Mikor azonban egybegyűltök, az már nem az Úr vacsorájának elköltése, mert étkezés közben mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig dőzsöl. Vajon nincsen házatok az evésre és ivásra? Vagy megvetitek Isten egyházát, és megszégyenítitek azokat, akiknek semmijük nincsen? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek titeket? Ebben nem dicsérlek! Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség [Jer 31,31] az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!” Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, testvéreim, amikor egybegyűltök az étkezésre, várjátok meg egymást.
Lk 7,1-10 - Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: „Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építette nekünk.” Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: „Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: „Menj”, elmegy; vagy a másiknak: „Gyere”, odajön; és a szolgámnak: „Tedd ezt”, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és az őt követő sokaságnak ezt mondta: „Bizony, mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!” A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.
/:Amikor Krisztus nevében egybe gyűlünk, akkor azért jövünk össze, hogy mind az, miért Krisztus szenvedett és meghalt, mindannyiunk javára váljon! Ezért kell megvárni egymást, hogy mindenki ott legyen, aki oda szeretne érni erre az eseményre, mely nem egyszerűen megünneplése Krisztus áldozatának, hanem, ahogy tanítja katekizmusunk, a pap cselekménye által minden alkalommal megjelenítődik az áldozat. Belekapcsolódunk Krisztus mindenkor jelenidejű áldozatába, mely addig tart, míg el nem jön megítélni a világot. De a családban való étkezés sem csupán a testi éhség kielégítésének az eseménye, annál többnek kell lennie, hogy a lélek táplálékává is legyen. Magában kell hordoznia azt az emlékezést, élményt, melyet a Szentmise áldozásában, a közösségben szétosztott, magát odaajándékozó Krisztus vételével megéltünk. A közösség élménye, ahol Krisztus a kenyérben, a föld termésében a csodálatos kenyérszaporítás élményével ajándékozza meg a családot. Nektek legfontosabb legyen a lélek, a többi megadatik hozzá – mondja Máté (6,33)- nál. Mert bár tudjuk, hogy verejtékes munkával termeli meg a kenyérre valót az ember, de mégis, ha az nem párosul Isten kegyelmével, bizony elpocsékolódik, nem válik a család javára. Mert nélküle semmi az ember, csupán anyag, ha a lélek azt nem járja át, és így haszontalan. Ha ezt emberként, bölcsességgel képes vagyok érteni, akkor meg kell vallanom, hogy semmi sem az enyém, mert minden, mi érdemem, az Isten végtelen kegyelmének ajándékaként az enyém, vagyis, semmi sem az enyém, hanem Istené, ahogy magam is. Így, akinek semmije sincs, mi sajátja, annak mindene, amije van Istené; „ami pedig Istené, az nem lehet tisztátalan.” Mondja Szent Bernát. Ami tiszta, az szent, Isten szentségi léte által.
De, ha tökéletességemben hiányt szenvedek, mert bűnös életemet felismerem, akkor hittel, alázattal, szelídséggel kell tudnom mondani a századossal: „Uram, nem vagyok méltó”! - hogy hozzám jöjj, csak szólíts, csak irgalmadat ne vond meg tőlem, ami nélkül elveszett vagyok! Jézus nem marad érzéketlen az alázat láttán, csak legyen őszinte, valóban alázatos.
Istenem, ki hitemet, és alázatosságomat jól ismered, ki minden napon új élettel ajándékozol meg, és minden nap táplálsz, hogy életem Benned legyen, köszönöm, hogy szeretsz, hogy gondoskodó jó Atyám vagy, és szeretteimnek. Mert, bár méltatlanok vagyunk szeretetedre, de bizalmadat élvezhetem minden ajándékodban. Add meg, hogy igyekezetemmel csak legalább törleszteni bírjak valamennyit, mi bizonysága legyen annak, hogy mennyire értem, hogy megajándékozottá teszel. Ámen:/
