Szolgálni jóságát

Az imádság igazolja, hogy érzem magamon Isten kegyelmét

Gal 2,1-2.7-14 - Tizennégy esztendő múlva azután ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással, s magammal vittem Títuszt is. Kinyilatkoztatástól indítva mentem föl, és megtárgyaltam velük az evangéliumot, amelyet a pogányok közt hirdetek, azokkal külön is, akik tekintélyesek voltak, nehogy hiábavaló legyen, ahogy futok vagy ahogy futottam. Sőt inkább, amikor látták, hogy rám van bízva a körülmetéletlenek evangéliuma, mint ahogy Péterre a körülmetélteké -- mert aki erőt adott Péternek a körülmetéltek apostolságára, nekem is erőt adott a pogányok között --, és amikor megismerték a nekem adott kegyelmet, Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, az egység jeléül jobbot nyújtottak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között apostolkodjunk, ők pedig a körülmetéltek között. Csak legyen gondunk a szegényekre, amit én törekedtem is megtenni. Amikor azonban Kéfás Antióchiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert méltó volt a feddésre. Mielőtt ugyanis Jakabtól odaérkeztek volna néhányan, mindig együtt étkezett a pogányokkal; de amikor azok odaérkeztek, visszavonult, és különvált tőlük, mert félt azoktól, akik a körülmetélésből valók voltak. Képmutatását követte a többi zsidó is, úgyhogy Barnabást is belevitték a színlelésbe. De amikor láttam, hogy nem járnak egyenesen az evangélium igazsága szerint, mindnyájuk előtt azt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módon élsz és nem zsidó módon, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó módon éljenek?”

Lk 11,1-4 - Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: „Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.” Erre azt válaszolta nekik: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe.”

/:A legszentebb imádság! Amivel Istent megszólíthatjuk! De a szavak mögött, mi a lélek elemelkedettsége, ami valóban Istenhez fordulásom, Vele való egységre segít engem? Képes lehetek rá, hogy elrugaszkodjak, kilépjek magamból, és e szavak mentén egészen Istenre bírjak odafigyelni? Mert miközben e szavakat sóhajtom, elcsendesedett magányomban, nem is a szavakat kell talán értenem, hanem Istenre kéne figyelnem, hogy a szavakon túl érintése foglaljon le, ahol csak ketten vagyunk, de mégis Ő az, aki engem is lefoglal, betölt, stimulál.

Mennyire nehéz, mások jelenlétében kettesben maradni Istennel! Hogy ne arra figyeljek, hogy a másik ember mit szól. Kikapcsolni az emberi vonatkozást, és egyedül Istenre koncentrálni, érzelemmel, tudatommal, és egész lényemmel. Engedni, hogy a lélek eluralkodjon rajtam, Ő formáljon, és léte éltesse a testet, az anyagi mivoltomat, mi gondolat, szó, és cselekvés. Bizony, a számomra fontos személyek még akkor is lefoglalják gondolataimat, befolyásolják azokat, mikor jelen sincsenek: jelenlétüket magamon érzem, jelenlétükben érzem magam, amit aztán valós jelenlétükben kontrolálok, vizsgálom, hogy valóban úgy viselkedik, ahogy azt korábban elképzeltem, elvártam tőle? Vagyis nem engedem meg Neki, hogy az legyen aki, hanem magam ruházom fel egyéniséggel. Így vagyok ezzel Isten vonatkozásában is? Vagy képes vagyok szabadságában és szabadságomban szabadján kommunikálni Vele? Ami azt kéne, hogy jelentse, hogy az hasson rám, aki önmaga, és megengedem Neki, hogy hasonlóvá formáljon ahhoz, aki Ő, akit személyiségében tisztelek, szeretek, elfogadok, és nem akarom a magam kedvére alakítani, vagy nem ábrándulok ki belőle, ha nem olyan, amilyennek magam számára elképzeltem. Ez az alázat, a szelídség. Amikor hagyom, hogy megváltoztasson, nem lehúzom magamhoz, hanem Hozzá felemelkedek! Az imádságban erre a szelíd engedelmesség szintjére kellene eljutni, legalább az imádság idejére. De az igazi, Istenben való elmerülés az, mikor életem imádsággá, imádságom életté lesz.

Krisztus által tanított, és ezért a legszentebb ima célja pontosan az, hogy beleéljem magam az imádság dialógusába: Jézussal együtt imádkozni az Atyához. Uram, Istenem, taníts meg lélekből imádkozni, amikor az imádáson túl, megengedővé válok arra, hogy formálj a Te akaratodra! Ámen:/