Egy tudatos világban létezünk.
Ef 4,7-16 - A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ezért mondja az Írás: „Felment a magasba, foglyokat vitt magával, s ajándékokat adott az embereknek.” [Zsolt 68,19] Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint hogy le is szállt a föld alsó részeire? Aki leszállt, ugyanaz, mint aki felment, feljebb minden égnél, hogy betöltsön mindent. Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége; hogy ne legyünk már ingatag gyermekek, és ne vessen minket ide-oda a tanítás bármely szélfúvása emberi megtévesztéssel és tévedésbe ejtő álnoksággal. Ellenkezőleg, járjunk az igazság szerint szeretetben, és mindenben nőjünk fel őhozzá, Krisztushoz, aki a fej. Általa az egész test, az összekötő ízek segítségével egybefogva és összetartva, minden egyes rész sajátos tevékenységével gondoskodik saját növekedéséről, hogy felépüljön a szeretetben.
Lk 13,1-9 - Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.” Aztán ezt a példabeszédet mondta: „Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: „Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?” De az így felelt neki: „Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.”
/:Egy tudatos világban létezünk. Amelyben a tudat Istené! Mégis, a világban rengeteg megrendítő katasztrófa van, amelyekről ma már a médiák által értesülünk. Mégis, azzal, hogy tőlünk távol történnek, annyira nem érintenek meg, mint azok, melyek környezetünkben, ismerőseink körében, vagy országunkban történnek. De, mivel szinte mindennaposak az ilyen hírek, már érzéketlenekké, immunisakká leszünk irántuk, ami nagy veszély. Ahogy baj az is, ha az orvos a gyógyítást csupán szakmai eseménynek tekinti, és nem érez személyes felelősséget. Számunkra sem válhat egy katasztrófa csupán egy eseménnyé. Mások szenvedése nem kerülhet el bennünket! Mernünk kell elidőzni minden tragédiánál, és magunkra értelmezni Jézus szavait: „ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek”! Minden katasztrófában értenünk kell, hogy ránk nézve – azzal, hogy nem váltunk, vagy szeretteink nem váltak részévé, sőt, ha túléltük azt, az kegyelem, amit arra kell értenünk, hogy kaptunk még egy esélyt arra, hogy megtérjünk!
Mi mindannyian szentek vagyunk, csak az a baj, hogy ebben magunk hiszünk a legkevésbé! És mert erre való hitünk gyenge, e gyengeségünkben fogyatkozik meg szentségünk.
Észre kellene vennünk, hogy Istennek minden tanítása kegyelem, arra, hogy szolgálatra alkalmassá tegyen. „Akinek füle van hallja meg”! [Mt 13,9] Szolgálat, ami nem önmagamért való cselekvés, hanem abban az egységben, közösségben való részvétel, amely Krisztus teste, vérének árán. Mert hinnem kell, hogy cselekvésem által lesz egyre teljesebb a világban Isten ereje, dicsősége; ami által teljesítem a magam kötelességét: részt véve „Isten Fia megismerésének egységére”.
Mi, Krisztusban kiváltságosakká lettünk, ami a keresztények kiváltsága – ahogy mondja Boldog Newman – amivel, ha nem élünk, „akkor kétségtelenül nem emelkedett fel a teremtett lények közötti valóságos helyzetének a magaslatára” emberségünk! Igen, célomnak kell tekinteni, hogy „járjunk az igazság szerint szeretetben, és mindenben nőjünk fel őhozzá, Krisztushoz, aki a fej”!
Istenem add, hogy méltóságom ne csupán emberi méltóságára törekedjen, hanem Jézus Krisztus által megszerzett, a lélek által való képességgé, az isteni méltóságra törekedjen, és a kegyelmed által el is jusson arra, ahol közösségre juthatok azokkal, kik értem – akikért magam - imádságban soha nem szűnünk meg esdekelni Rád hivatkozva Istennél! Ámen:/
