Részeként az egésznek
Jel 20,1-4.11 - 21,2 - Ekkor láttam, hogy egy angyal száll le az égből, akinél a mélység kulcsa volt, és kezében egy nagy lánc. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, aki az ördög és a sátán [Ter 3,1; Zak 3,1; Jób 1,6], és megkötözte őt ezer esztendőre. Levetette őt a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy ne csábítsa el többé a nemzeteket, amíg el nem múlik az ezer esztendő. Azután el kell oldozni, de csak rövid időre. Majd székeket láttam, és azoknak a lelkei foglaltak helyet rajtuk [Dán 7,9.22G], és kaptak ítélő hatalmat, akiknek fejüket vették a Jézusról való tanúságtétel és Isten igéje miatt, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képmását, sem bélyegét nem vették homlokukra vagy kezükre, és éltek és uralkodtak Krisztussal ezer esztendeig. Aztán láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt [Iz 6,1], akinek tekintetétől menekült a föld [Zsolt 114,3.7] és az ég, és nem volt hely számukra [Dán 2,35G]. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsik a trón előtt állnak, és a könyveket kinyitották. Egy másik könyvet is kinyitottak, amely az élet könyve [Dán 7,10; Zsolt 69,29]. A halottakat megítélték azokból, amik tetteiknek megfelelően a könyvbe voltak írva. A tenger visszaadta a halottakat, akik benne voltak, és a halál és az alvilág [Óz 13,14] visszaadták a halottakat, akik náluk voltak, és mindegyiket megítélték tettei szerint. A halált és az alvilágot [Zsolt 28,4; Óz 13,14] egy tüzes tóba vetették: ez a második halál. Aki nem volt beírva az élet könyvébe [Dán 12,1], azt a tüzes tóba vetették. Ekkor új eget és új földet láttam [Iz 65,17], mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet [Iz 52,1] Istentől leszállni az égből, mint a férjének felékesített menyasszonyt [Iz 61,10].
Lk 21,29-33 - Példabeszédet is mondott nekik: „Nézzétek a fügefát és a többi fát. Amikor kifakadnak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: el nem múlik ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.
/:Részeként az egésznek – csak így van értelme az életnek, ami a létezés egy töredéke, része. Mind az ami van, és általam lenni lehet, bele kell, hogy tagozódjon valamibe, ami értelmet ad annak, hogy vagyok, hogy legyek. De a vagyok, csak a jelen időt jelenti, ami értelmetlen a nélkül, hogy jövőidő legyen, hiszen a jelen már is múlttá lett, és a jövőbe tévedek bele. Tudattal bíró része vagyok a Teremtésnek, amiből az kell, hogy következzen, hogy a jövőért tudatommal fellelni vagyok képes, és kénytelen, mit majd a jövőt birtokló megítélhet – de mint már tudom, meg is fog ítélni. Lám, a jelenben tudatom érdeme, ha a jövőért van!
A Szentírás időtlen, ahogy a múltban elhangzott, úgy a jelenben nyer értelmet, hogy a jövőbe elvezessen. Ebben látom erejét az Isten-létezésnek, az időn és életen átívelő bölcs szeretetét. Így lehetséges, hogy nekem halandónak, az időben foganjon meg időtlenségem.
Már tudomást szereztem róla, hogy eljön az az idő, a jelennek az a pillanata, mikor minden holtat megítélnek a tettei szerint, és aki nincs beírva az élet könyvébe – akik kiválasztottságukkal nem éltek, azok kénytelenül elszenvedik a második, és örök halált is! Mikor mind ez elérkezik, új eget és új földet teremt Isten, amely az Isten országának ege és földje lesz, melyben nem lesz tenger, hiszen ott lesz az élő víz, maga az Isten, aki megtisztít, és szomjunkat oltja mindörökre! Hogyan lenne elképzelésem az új égről és az új földről, ha szellemem e földhöz ragad! Hiszen azt majd hiánytalanul, teljességgel az Isten szeretete alkotja, élteti, és járja át, még minden lelket is, ahol már a szellem szabadságának nem lesz értelme, ahogy a hit és a remény is lemarad, és egyedüli lételem lesz a szeretet, ami mindent betölt, és minden lesz mindenben!
Milyen csodálatos jövőkép! Ha itt a földön már nem vágyok semmi másra, mint arra, hogy a szeretet járjon át, töltsön el, éltessen, élhessem, és általa én éltessek; ahogy azt is, hogy minden szavam, gondolatom, és cselekedetem a szeretet műve legyen, de arra megélni képtelen vagyok, mert a zsibbadt természeti világ értetlen ez iránt, sőt, még magam is csak lelkemben élem meg e vágyat, mert testemben képtelen vagyok e teljesség élményét kifejezni, akkor bizony szívesebben élek a jövőért a jelenben, mint sem eltékozoljam jelenemet a múltért, hogy legyen mire emlékezni! De mire való is az emlék, ha nincs jövő, amiben az emlékezést bírhatom?
Azt kéne mondanom, hogy a halálomat várom, hogy jobb lenne minél előbb meghalni? Dehogy! Élni akarok, kiszenvedni, kicsikarni magamból a jövendölt képességemet, míg egészen képessé nem lehetek az örök életre, a szeretet teljességére!
Istenem, talán ezért örülök e napnak is, mellyel megajándékozol, mellyel szolgálatodra, szeretetedre felszentelsz, megáldasz, amit úgy veszek, hogy e nappal is megerősíted meghívásomat, hogy legyek, tegyem magam alkalmassá Isten országának tagjává. Boldogan írom be nevemet e nap jelenléti ívére, bármi is vár rám e napon, legyen a Te akaratod szerint, és az örök szeretetednek öröklött reményében jövőmért! Ámen:/
