De mi bölcsebb?
Iz 48,17-19 - Így szól az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje: Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék, aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell. Ha figyeltél volna parancsaimra, olyan volna békességed, mint a folyam, és igazságod, mint a tenger hullámai; ivadékod annyi volna, mint a föveny, és méhed sarja annyi, mint homokszemei; nem veszne ki és nem tűnne el neve színem elől.
Mt 11,16-19 - Kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonló a gyerekekhez, akik a piacon ülnek, kiáltanak a többieknek, és mondják: „Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem gyászoltatok.” Mert eljött János, nem evett és nem ivott, és azt mondták: „Ördöge van!” Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondják: „Íme, a falánk és borissza ember, a vámosok és bűnösök barátja!” De a bölcsesség igazolást nyer a tettei által.”
/:De mi bölcsebb? Mert könnyebb minduntalan kibúvót keresni, és találni, mint az igaz szót követni. De, ami könnyebb, az nem biztos, hogy bölcsebb! Figyelem, a jó szóra, a parancsra, amire Izajás figyelmeztet, pontosan azt jelenti, hogy ne a magam igazságát megvédeni igyekezzek, így balga maradjak, és lelkemben állandó háborgó az igazsággal, hanem törekednem kell arra a békességre, amire a lélek vezetni próbál az igazság megismerése által.
Pontosan azért kellene, hogy ez így legyen, hogy majd az utolsó, végső eljövetelekor Jézus rám ismerő szavai ne ezek legyenek: „ha figyeltél volna parancsaimra …”!
Mi az érdekfeszítőbb nekem, hogy Jézust, és Isten követségében hozzám küldött angyalait bíráljam, magamhoz mérjem, és a magam igazolását védjem, vagy engedjem, hogy vezessenek?
Mire volnának Isten angyalai, ha nem pontosan arra, hogy azokat, kik tévedéseikben vergődnek, a helyes útra vezessék. Lám, a csillagokat is csak akkor látjuk az égen, ha tiszta az égbolt; hát, ha az angyalok szavát érteni akarom, magamnak kell lelki szemem elől eltávolítani azokat a felhőket, melyek nem engedik látni, hallani őket. Mert nem alakjukra, arcukra kell figyelni, hogy tetszik-e nekem, szimpatikus-e, ám, ha azzal vagyok képes ráismerni, Istentől való jóságára, akkor azzal kell elfogadnom az üzenetét, csak, hogy ne magamban motyogó, magamban megelégedő legyek! De arra is ügyeljek, hogy ne magam alakítsam ki angyalképemet, aki nekem pont jó.
Bizony, olykor képtelen vagyok az úton maradni, mert ember vagyok, és tékozló, bírnom kell ezt is elismerni és elfogadni, mert csak úgy van rá esélyem, hogy vissza találjak a helyes útra. „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr.” [Iz 55,8] Miről ismerhetem fel, hogy melyek az Úr útjai? Amelyiken nem járnak sokan, és keskeny, de mégsem magányosan kell azon járnom, de az utat szegélyezik a stációk, melyekről felismerhetem a magam stációit is!
Azonban, ha Jézus mellé szegődök, már a jászolnál, és onnan kezdve állandóan követem Őt, Vele megyek, kíséretére szegődöm, akkor parancsaira figyelve azon az úton járnék, melyet Ő kitapos, és biztos lehetnék, hogy a legegyenesebb, és a legszentebb út, és az üdvösségemre elvezet.
Istenem, Te tudod mennyit bolyongtam, mennyit csatangoltam, tévutakon, Rád nem figyelve, bocsánatodért esdeklem, és irgalmadért áhítozom, kérve, segíts, hogy soha többet olyan kitérőkre ne bátorkodjak vetemedni, alázatom híján. De vezess, és segíts, hogy engedelmesen követve téged, juthassak el szent színed látására! Ámen:/
