Róm 8,31b-39 - Mit mondjunk tehát mindezek után? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? Ki lenne vádlója Isten választottjainak? Isten az, aki a megigazulást adja; ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van, és közbenjár értünk? Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Éhség, mezítelenség, veszedelem, üldözés, vagy kard? Amint írva van: „Miattad gyilkolnak minket naphosszat, olybá vesznek, mint a leölésre szánt juhokat” [Zsolt 44,23]. De mindezeken győzedelmeskedünk azáltal, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.
Lk 13,31-35 - Még abban az órában odajött hozzá néhány farizeus, és azt mondta neki: „Menj el, távozz innen, mert Heródes meg akar ölni.” Ő azt mondta nekik: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök és gyógyítok, ma és holnap, és harmadnap befejezem. De ma, holnap és a következő napon úton kell lennem; mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el. Jeruzsálem, Jeruzsálem! Te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, de te nem akartad. Íme, elhagyatott lesz a házatok. Mondom nektek, nem láttok engem, amíg el nem jön az idő, s mikor majd ezt mondjátok: „Áldott, aki az Úr nevében jön”” [Zsolt 118,26].
/:Számít is valami, ha Isten velem van? Mi van ellenemre, ha Isten szeretetében vagyok? A lendület, ami életemet meghatározza Istenbe ágyazottan, világlik bennem? Ha világossága átjárna, bizony bizonyosság lenne életem Róla. Mégis, mi az, mi távol tart tőle? Nem hiszek a mindent odaáldozó megajándékozottságomban? Nem bízok Jézus Krisztus közbenjárásában?
Nem elég nekem, ha Isten megbocsát, elvárom, hogy az emberek is feloldozzanak? De, hát ki az, ki Krisztus szeretetétől eltántoríthat? Nem, de magam! Aki nem szeretem magam - Istenben, csak kényeztetem. Mert a test vágyaiban bujálkodom, kényelmesebb nekem az emberek tetszését keresni, hatalmat szerezni magamnak, mint Istennek szolgálni, szeretetébe alázattal elcsitulni.
Isten szeretete áldozatra szólít. Nehéz magam gondolatmenetét megváltoztatni, hogy ne magamat állítsam a középpontba, hanem Istent. Ahogy Jézus is teszi: Nem törődni Heródessel, a farizeusi intelmekkel, mert Ő Istenre koncentrál, arra a küldetésre, melyet Istentől kapott, aki az igazság, a törvény a számára. A szeretet szikársága, keménysége, páncélzata, melyet magamra kell ölteni, úgy is szoktam mondani, hogy helyére tenni az értékrendemet, ki, vagy mi a legfontosabb? Az Isten, az engedelmesség a szeretetének, vagy a magam kényelme, e világi érdekei, a pillanat varázsa? Bizony, hányszor. Esténként mindahányszor szégyenkezem, elégedetlen vagyok magammal, és irgalmáért esdeklem: megmérettem, könnyűnek találtattam. Magamon kell változtatnom, nem a körülményeken. Ma, minden helyzetemben hozzá akarom mérni magam, ne a magam érvényesülését kergessem, hanem Krisztus alázatát próbáljam magamra venni. Mi magamtól nem megy, Szentlélek ereje, Te segíts ki engem. Ámen:/
