Isten templomává lenni
1Mak 4,36-37.52-59 - Júdás és testvérei pedig így szóltak: „Íme, ellenségeink megsemmisültek. Menjünk tehát fel, tisztítsuk meg és szenteljük fel újra a szentélyt!” Össze is gyűlt a sereg teljes számban, és felmentek a Sion hegyre. A száznegyvennyolcadik esztendőben, a kilencedik hónapnak, azaz kiszlev havának huszonötödik napján pedig már kora reggel nekiláttak és bemutatták a törvény szerint való áldozatot az újonnan emelt égőáldozatok oltárán. Ugyanabban az időben és azon a napon, amelyen a pogányok tisztátalanná tették azt, újra felszentelték ének, lant, koboz és cintányér mellett. Az egész nép pedig mély hódolattal arcra borult és az égben magasztalta Azt, aki sikerre vitte ügyüket. Nyolc napon át ülték az oltárszentelés ünnepét, és örömujjongva mutattak be egészen elégő, hálaadó és dicsőítő áldozatokat. A templom homlokzatát aranykoszorúkkal és pajzsokkal díszítették. Megszentelték a kapukat és a kamrákat is, s ajtókkal látták el őket. Igen nagy volt az öröm a népnél, mert megszűnt a pogányok okozta gyalázat. Júdás pedig, a testvérei és Izrael egész gyülekezete úgy határozott, hogy évről-évre a maga idejében, mégpedig kiszlev hó huszonötödik napjától kezdve nyolc napon át öröm és vigasság közepette megülik majd az oltárszentelés ünnepét.
Lk 19,45-48 - Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik ott adtak-vettek. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek” [Iz 56,7; Jer 7,11]. Mindennap tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek, de nem tudták módját ejteni, mert az egész nép rajta csüggött és hallgatta őt.
/:Isten jelenlétének bennem forrásozó hite szenteli meg a helyet, melyet templomnak nevezek. E hitem, ráépül és belekapcsolódik az általános templom fogalomba. Az Egyház az erre megjelölt nyilvános épületeket felszenteli, melyet ily módon alkalmassá tesz az áldozat bemutatására – az Eucharisztia megünneplésére, és a közösség istentiszteletei számára. A templom legszentebb helye a tabernákulum, amelyben az oltáriszentség van, tulajdonképpen e köré épül a templom. A templomot szentté teszi, hogy felszentelik, de a szent tartalmat a szentség jelenlétén túl a keresztény ember megszentelő jelenléte, tanúságtétele, a szentség tisztelete teszi méltósággá. De, mint szent hely, templom lehet az otthonom is – ezért szokták beszentelni a lakást. Ha a bennem élő Istent elfogadom, szentségi jelenlétét őrzöm magamban, akkor a megkeresztelt ember maga is megszemélyesíti a templomot. Én vagyok a templom. Valóban templom vagyok? Az én házam, valóban az imádság háza? A templomban ma, valóságosabban van jelen Isten, mint az őskeresztények templomában, e valóságot képes vagyok hódolattal, méltósággal tisztelni, örülni, megélni? Keresztségem, a templom felszentelésének ünnepe mennyire ünnep számomra? Ha önmagamat azonosítom a templommal, akkor fel kell tennem magamnak a kérdést, hogy a mindennapjaimmal mennyiben tudom megszentelni, dicsérni, magasztalni, áldani az Istent, aki bennem vett lakást? Rablók barlangjává tettem, vagy az imádság háza? Egy gyönyörű szent mondás jut itt eszembe, mit kérdésként is megfogalmazhatok magamnak: napjaimat mennyiben élem az imádságban, hogy még munkám is imádsággá legyen? Uram segíts, hogy a mai napom, és e naptól napjaim tudatos imádságos lélekkel teljenek, hogy ráérezzek megszentelt életemre, és e szentségben teljenek. Ahova megyek, téged vigyelek, számomra ahol vagyok, a Te szentséged legyen jelen. Templomodban mindig otthon érezzem magam, szent jelenléted hűségre, alázatra indítson engem. Ámen:/
