Elviselni bűneimet, Istenre bízva magam
1Mak 6,1-13 - Amikor Antióchosz király a felső tartományokat járta, azt hallotta, hogy Perzsiában van egy igen neves város, Elimaisz, amely ezüstben és aranyban bővelkedik. Temploma is igen gazdag, és ott vannak azok az arany páncélok, vértek és pajzsok, amelyeket Sándor, Fülöp fia, Makedónia fejedelme hagyott ott, aki először Görögországon uralkodott. Elindult tehát és megpróbálta bevenni és kifosztani azt a várost, de nem bírta, mert a város lakói előre értesültek a tervről. Felvették vele a harcot, úgyhogy menekülnie kellett onnan. Ő nagy szomorúsággal távozott, és visszatért Babilóniába. Ekkortájt jött valaki és azt a hírt hozta neki Perzsiába, hogy azok a seregek, amelyek Júdea földjén voltak, megfutamodtak, és hogy Líziász kivonult egy hatalmas sereg élén, de menekülnie kellett a zsidók elől. Ezek megerősödtek a fegyver és a gazdag zsákmány által, amelyet a megvert seregtől vettek el; lerombolták azt az utálatosságot, amelyet ő a jeruzsálemi oltáron épített, és a szent helyet magas falakkal vették körül, mint azelőtt, valamint az ő városát, Bétszúrát is. Történt pedig, hogy amikor meghallotta a király ezt a jelentést, megrendült és igen felindult. Majd ágynak dőlt és bánatában beteggé lett, mivel nem az történt, amit ő akart. Ott is maradt sok napig, mert kiújult nagy szorongása, és már úgy érezte, hogy meg kell halnia. Ezért előhívatta valamennyi barátját és így szólt hozzájuk: „Eltávozott az álom a szememtől, le vagyok sújtva, a szívem elcsüggedt az aggodalomtól és így töprengtem magamban: Mily nagy nyomorúságba jutottam és milyen tengerébe a bánatnak, amelyben most vagyok. Pedig hát kedves voltam és szerettek uralkodásomban. Visszagondolok most azokra a gonoszságokra, amelyeket véghezvittem Jeruzsálemben, mert elvittem onnan zsákmányul minden ott lévő arany és ezüst tárgyat és elküldtem, hogy kiirtsák Júdea lakóit ok nélkül. Tudom, hogy ezért zúdultak rám ezek a csapások, és íme, nagy bánatomban idegen földön pusztulok el.”
/:Hordalékok, bizony az ember múltjában van jelen. A salak, mi lerakódik, mi kiég belőlem, de súlyos teherként viselni vagyok kénytelen, keresztem az: „mindegyikünk hordozza önmagát, keresztünk a megélt világ” írtam egy korábbi versemben, mert ki Istenre vágyakozik, az bűneit keresztjeként viseli, míg elviseli, és míg bele nem pusztul. „Mindenki cipeli keresztjét, míg azt bírni lehet”, fogalmaztam egy másik versemben, mert azzal tisztában kell lenni a keresztény embernek, hogy véges teherbíró képessége, nem képes minden súlyt elvinni, kell lenni egy határnak, mikor alázattal(!), de képes kimondani Istennek:
„De hát hol van az alázatom?
Mellyel, ha kell, elfogadom
a rám hulló kényszeredett állapotot,
mi keresztemként nyom, én roskadok.
Nem kéne, hogy keltsen utálatot,
szívem derültségével felkapom,
játékosan viszem vállamon,
és közben dicséretére dalolok.”
Mikor már magunk sem tudjuk, hogy jutottunk oda, hogy bűneink oly nagy teherré lettek, nem adhatjuk fel, viselni kell, szembe nézni az ítélet súlyával, mit magunkra vontunk, még akkor is, ha kelletlenül, de magunkra vettünk, mert akkor úgy éltük meg, hogy az a leghelyesebb, mit akkor tehettünk, azzal a tudattal, hogy Isten mindent egészként lát bennem, és erre a tisztánlátására bízom magam:
„Mert rejtelemmel, sejtelemmel tele az élet,
mit megfejteni sosem remélek.
És lám, azokról csodálattal mesélek,
mert megérintenek ott nagyon mélyen.
Magam, mégis, sorsommal beérem,
meghatottan a végsőkig remélek.
Erőm az, mit a csodákban megélek,
segít, hogy hátamon keresztem elférjen.”
A baj akkor van, ha Istenkapcsolatomat elveszítem, ha a köztem és Isten közötti szakadék fölött – melyet bűneim okoztak – nem találom meg a hidat; kell lenni!:
„Ha jászolodtól kereszted nem lelem,
félek, hogy elveszek.”
Uram, Istenem, Rád bízom magam, sorsomat és ítéletemet. Végtelen irgalmad ismerem, nincs bennem félelem, csak küzdelem! Ebben a küzdelmemben kérlek, ne hagyj magamra. Ámen:/
Lk 20,27-40 - Odamentek hozzá néhányan a szaddúceusok közül, akik tagadják a feltámadást, és megkérdezték őt: „Mester, Mózes előírta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, de gyermeke nem, akkor a testvér vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének [MTörv 25,5-6; Ter 38,8]. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt gyermek nélkül. Előbb a második, majd a harmadik vette feleségül őt, és hasonlóképpen mind a heten, gyermeket nem hagyva, mind meghaltak. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor ezek közül kinek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt felelte nekik: „E világ fiai házasodnak és férjhez mennek. Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai, a feltámadás fiai lesznek. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat „Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének” [Kiv 3,6] mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Ekkor néhány írástudó azt mondta neki: „Mester! Helyesen feleltél.” És többé nem mertek kérdezni tőle semmit.
/:„Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Mi dolgom a túlvilággal? Csupán annyi, hogy tudom, Isten számomra készítette, és oda vár engem. Azzá kell lennem, akit Isten befogad, magához ölel. Változnom kell, még sokat, hogy elnyerjem tetszését, törekszem rá, de tudom, hogy magam erre kevés vagyok, az Ő kegyelme kell ahhoz, hogy magamat legyőzzem, hogy istenülni képes legyek, de akarok! Élni, létezni, érte élni! Uram, Te tudsz engem kiábrándítani, eltávolítani magamtól, a porból felemelni.
Elhoztad Békességedet
– nekem csak hinnem kell,
és küldesz, hogy betöltsem küldetésemet:
megbocsátani – szeretni – szüntelen.
Egy vagyok, ki kereszted viselem,
egy vagyok, kinek keresztjét viselnie kell,
egy vagyok, kit a porból felemelsz,
egy vagyok, ki bocsánatodra érdemtelen.
Te vagy, ki kinyújtod kezed,
ki arra vársz, hogy megértselek.
Nem alázol meg, nem is követelsz,
megengeded, hogy érintselek.
Emelj magadhoz Uram, áldj meg, szentelj meg dicsőségedre. Ámen:/
