A nagy felismerés: istenülés ember lehetősége.
1Sám 3,1-10 - Azokban a napokban, amikor a gyermek Sámuel Héli előtt az Úrnak szolgált, ritka volt az Úr szózata, s nem fordult elő gyakran látomás. Történt azonban az egyik nap, amikor Héli, akinek szeme elhomályosodott már és látni sem tudott, a szokott helyén pihent, Isten mécsesét pedig még nem oltották ki, és Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt, hogy szólította az Úr Sámuelt. Az felelt és így szólt: „Itt vagyok!” Azután odafutott Hélihez és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál!” Héli azt felelte: „Nem hívtalak, menj vissza és aludj!” Elment tehát és aludt. Ám az Úr ismét szólította Sámuelt. Sámuel megint felkelt, Hélihez ment, s azt mondta: „Itt vagyok, hívtál!” Az ezt felelte: „Nem hívtalak, fiam, menj vissza és aludj!” Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem nyilatkozott meg neki az Úr szózata. Ám az Úr ismét, harmadszor is szólította Sámuelt. Ő megint felkelt, Hélihez ment, és azt mondta neki: „Itt vagyok, hívtál!” Megértette erre Héli, hogy az Úr szólítja a gyermeket, ezért azt mondta Sámuelnek: „Menj és aludj, s ha megint szólít, mondd neki:”Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”” Elment tehát Sámuel, s aludt a helyén. Ekkor eljött az Úr, odaállt és szólította, ahogy előbb is szólította: „Sámuel, Sámuel!” Sámuel erre azt felelte: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”
Mk 1,29-39 - Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres.” Azt felelte: „Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.
/:Az Ó-szövetségnek pont az a szerepe a számunkra, hogy felismerjük a történelem útvesztőiben, hogy Isten hogyan készítette elő az Új-szövetséget. Amit úgy is mondhatok talán, hogy kereste a megfelelő embert, aki alkalmas a szövetségre. Talán Sámuel is egy ilyen jelölt volt, aki Héli bölcsessége folytán képes volt végül kimondani, hogy „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” De Isten talán látta, hogy e szavak nem az ő sajátjai, nincs benne e szavaknak az íze, a meggyőződése.
Végül Jézusban talál rá arra az emberre, ki megfelelt szándékainak, akaratának, aki szeretetében képes volt Isten terveivel egyezni. Ennek ad hangot, ezt fejezi ki Jézus megkeresztelésekor megrajzolt kép Lukács evangéliumában. A Szentháromság dicsőségének felrajzolása: a keresztségben az alázatot, Isten előtti alázatot veszi magára Jézus, aki számára már eddigi élete során bizonyára oly sokszor megnyilvánult Isten, de aki ettől – mai szóval – „nem szállt el”, nem lett öntelt; aztán a hang, amely az égből megszólítja Jézust: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem”; és „mint egy galamb, testi alakban leszállt rá a Szentlélek” (Lk 3,22). A szeretet közössége, mely közösség az égben e jelenet idején jött létre, de mely közösségből Isten nem hagyja ki az Embert! E jelenet után kezdi meg Jézus a nyilvános működését. Az Isten szeretetének kinyilvánítója, aki megszabadít a bűntől: gyógyít, sok beteget, akiket elé hoznak, akikhez eljut. Hogy mennyire nem magától teszi mind ezt, közben mindig elvonul, keresi Isten személyes közösségét, mert szükségét érzi, hogy Isten megerősítse; azt, amit tesz, nem képes a maga javára elkönyvelni, átadja minden sikerét és minden eredményét annak, akitől van. Minden személyes találkozásában Jézus Isten számára visszaigazolja a bizalmat, melyet kapott Istentől. ’Azért jöttem, hogy tanítsak, prédikáljak’, ’az igét hoztam el közétek’. Jézus a legtökéletesebb Ember, aki 30 éves korára kimunkálta magában a képességet arra, hogy emberségét fenntartás nélkül Istennek adja, semmit nem tartva meg magának abból, amit e testben kapott – erő, vágy, érzelem, tudás, képesség, akarat, gondolat, szó, körülmény. Egészen, Istennek rendelt életet él, nem alárendeli magát Istennek, hanem neki adja magát. Olyan módon teszi ezt, hogy Isten bátran, teljes kegyelmi készletével rábízza magát, teljesen kiszolgáltatja magát Jézusnak az Isten, minden hatalmat Rá bíz (Mt 28,18), egy dolgot kivéve: azt a napot, mert „azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya” (Mt 24,36).
Ha Jézus kapott minden bűn fölött is hatalmat – mert bizonyította, hogy rajta nem fog ki a gonosz -, hát Isten Szent Fia, Hozzád folyamodok, eléd helyezem le minden bizalmamat. Nem csak azért, hogy könyörögjek bűneim bocsánatáért, hanem azért is, hogy vezess el örökségedbe. Vágyom, keresem, a Te barátságodat, Hozzád akarok tartozni, veled akarok közösségben lenni, amire érdemtelen vagyok, de csak a Te irgalmad az – mely isteni irgalom – mi reményem lehet, hogy örökséged része lehessek. Könyörülj rajtam, és fogadj el. Ámen:/
