A jóra való erőnlét titka
2Tim 1,1-8 - Pál, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint Krisztus Jézus apostola, Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól! Hálát adok Istennek - akinek, miként őseim, tiszta lelkiismerettel szolgálok -, szüntelenül, amikor éjjel-nappal megemlékezem rólad imádságaimban. Ilyenkor - könnyeidre gondolva - úgy szeretnélek látni, hadd teljek el örömmel, mert eszembe jut a benned levő képmutatás nélküli hit, amely előbb nagyanyádban, Loiszban, majd anyádban, Eunikében élt, és bizton tudom, tebenned is megvan. Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézrátételem által benned van. Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével.
Lk 22,24-30 - Versengés is támadt köztük arról, hogy ki a nagyobb közülük. Erre azt mondta nekik: „A nemzetek királyai uralkodnak a népeken, és a hatalmasok jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így tegyetek, hanem aki nagyobb köztetek, legyen olyan, mint a legkisebb, és aki elöljáró, legyen olyan, mint a szolga. Mert ki nagyobb: az, aki az asztalnál ül, vagy az, aki felszolgál? Nem az, aki az asztalnál ül? Én mégis úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban, ezért nektek adom az országot, amint nekem adta Atyám, hogy asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett.”
/:Az erő a jóra, nem biológia, vagy kémia, hanem kegyelem bennünk. És ez a hitből forrásozik, táplálkozik, amit magamban kell szítani, de most nem is erre a végtelen nagy bölcsességre akarok gondolni, mely Pál szavaiban megkörnyékez minduntalan, és foglalkoztat folyamatosan. Hanem az a szégyenérzet, ami az Úrról való tanúságtétel útjába áll, az szólít meg. Szégyenérzet, kishitűség? Talán inkább magammal vagyok elfoglalva. Ahogy felfedezem egyre jobban Isten arcvonásait, úgy érzem magam egyre inkább méltatlannak Hozzá. Miért magamra figyelek, miért nem tud annyira magával ragadni az Ő csodálata, nagysága, hogy magamat elfeledni bírjam? Nem a magam sorsával, jövőjével kellene foglalkoznom, hanem a jelenléttel, a ma, és itt hozzám szóló Istennel, aki tanújának akar engem tudni most, és itt, nem sajnálva a szenvedést se a tanúságtétel sikeréért! Ne érdemekért legyek, hanem a megfeleltetésért, mely a szeretet meghívása, ez a természetem törvénye, melyet diktál a belém égetett lelkiismeret törvénye. Értsem már meg, fogjam már fel, bírjak már el ezzel a gondolattal!
„Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot és gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik azon a napon, amikor Isten ítélkezni fog Jézus Krisztus által az emberek rejtett dolgairól az én evangéliumom szerint.” [Róm 2,15-16]. A gondolatiságom, mely rejtve van a világ szeme elől, ami csak az enyém, és Istené. Amit én feledhetek, de melyet Isten sosem felejt, és mely szerint megítél majd. Ami megelőzi cselekedeteimet és mulasztásaimat. A lelkiismeretem szava gondolatom, bennem van az Isten. Gondolatom Isten jelenidejűsége, melyre így kell figyelnem, nem engedni elmúlni a pillanatot észrevétlen, ahol Isten teremtő társaként szólít meg! Lelkem ismerete az Isten - így Istenülésem titka a lelkiismeretem - gondolataim felismerése, elsajátítása által lesz létemmé Isten!
Nem a cél, az út kell, hogy izgasson. Hogy bírjam kegyelmedet, és beérjem utamon célomat! Aki Te vagy. Hogy öledbe omolhassak, fáradtan, meggyötörten, kiszenvedve, de mosolyogva mondhassam: itt vagyok, MEGÉRKEZTEM! Hozzád, aki utat akarsz mutatni nekem. Vezess Uram, és adj erőt „lábaimnak”! Ámen:/
