Világiak apostolkodása
Iz 6,1-8 - Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!” Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel. Ekkor így szóltam: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról. Hozzáérintette a számhoz, és így szólt: „Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert.” Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Ekkor azt mondtam: „Íme, itt vagyok, engem küldj!”
1Kor 15,1-11 - Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet el is fogadtatok, és amelyben álltok. Általa üdvözülni is fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, különben hiába lettetek volna hívőkké. Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint félresikerültnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és nekem juttatott kegyelme nem volt hiábavaló. Sőt, valamennyiüknél többet munkálkodtam, bár nem én, hanem Isten kegyelme velem együtt. Tehát akár én, akár ők, így hirdetjük, és ti így lettetek hívőkké.
Lk 5,1-11 - Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten igéjét hallgatni, míg ő a Genezáret tava mellett állt. Látott a tó szélén két hajót állni; a halászok kiszálltak, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” Simon ezt felelte neki: „Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.
/:Pálban, mélyen belé vésődve ott él a bűntudat, felelőssége a bűnéért. De mind ez nem akadálya annak, hogy hirdesse, hogy tanúságot tegyen, az Istenről, és arról, hogy minden vétkét megbánta. Mert hite van, mely képessé teszi, hogy kimondja: „De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és nekem juttatott kegyelme nem volt hiábavaló.” Tudva, hogy méltatlanul, de munkálkodik hite szerint! Az Evangélium igazságában van bizonyossága, mely erő, mely üdvözít, ha „megtartjátok”, pont úgy. Nem arról beszél, hogy érteni, hanem, hogy megtartani, akár süketen, vakon, vagy némán, de megtartani. Hinnem kell Pál szavait, aki hitéről vall, nekem.
Igen, Pál felszólítására első szavam Izajással hangzik: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom”. A világ bűne telepszik rám, még, ha nem lenne bűnöm is, érezném bűnös voltomat, hiszen ki e világban van, nem lehet a világ bűnétől elkülönült. De bűnös vagyok, magam választotta bűnöm is terhel! Belém vésődött a bűn terhe! Az Ószövetségtől kezdve, minden ember, ki igazszóra termett, tudja, hogy bűnös, tudja, hogy megtévedt, legalább egyszer, de inkább gyakran. Amit tud, és ismer az Isten, egyedül Ő az, aki a bűnös segítségére siet. Így szól hozzám Isten: ’Te bolond, te szerencsétlen, lásd be, hogy nélkülem elveszett vagy, de én szeretlek és elküldöm mentésedre Fiamat, akire tekints úgy, mint Rám, az Istenre, aki nem félelmet, és rettegést ültettem szívedbe, hanem irgalmamat, a megbocsátást, a meghívást, a megváltást bűneidtől. Csak éld meg a szót, mi ajkadat égeti: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”, vagy akár mond saját szavaddal, csak bírd elém tenni terhedet, és én kinyújtom feléd kezemet: „Ne félj!” Csak kövess engem, hagyd ott addigi bűnös életedet, és gyere utánam.’
Igen, az én életem hivatása kell legyen, hogy tanúságot teszek Rólad, Istenem, a többi mind az után való! Ott kell lennem, ahol Te vagy, oda kell mennem, ahova küldesz, azt kell tennem, amire Te szólítasz engem. Izajásként, Pálként, Péterként, Jakabként, Józsefként, nekem kell tudnom hittel kimondanom, most: „Íme, itt vagyok, engem küldj!” Nem hagyhatom, hogy helyettem a kövek legyenek Istenről a tanúk!
Indulok Uram, szeretetedbe kapaszkodva, hitemet imámban megacélozva kész vagyok, hogy kegyelmedről tanúságot tegyek. Legyen rajtam akaratod! Ámen:/
