Az egyetlen nagy találkozásra készülni
Jer 20,10-13 - Mert hallottam sokak rágalmát, rettenetet mindenfelől: „Jelentsétek! Jelentsük fel őt!” Akik barátságban voltak velem, mind bukásomat lesik: „Hátha rá lehet szedni, legyőzhetjük, és bosszút állhatunk rajta!” De az Úr velem van, mint hatalmas hős, ezért üldözőim elbuknak, és nem győznek; nagyon megszégyenülnek, mert nem járnak sikerrel, örök gyalázatuk nem megy feledésbe. Seregek Ura, aki megvizsgálod az igazat, aki látod a veséket és a szívet, hadd lássam bosszúdat rajtuk, mert eléd tártam ügyemet! Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert megmentette a szegény lelkét a gonosztevők kezéből!
Jn 10,31-42 - Erre a zsidók ismét köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azt mondta nekik: „Sok jótettet mutattam nektek az Atyától, azok közül melyik tettért köveztek meg?” A zsidók azt felelték: „Jótettért nem kövezünk meg téged, hanem a káromlásért, mivel ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus azt felelte nekik: „Vajon a ti törvényetekben nincs megírva: „Én azt mondtam: Ti istenek vagytok?” [Zsolt 82,6] Ha azokat mondta isteneknek, akikhez az Isten igéje szólt - márpedig az Írás érvényét nem veszti -, miképp mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világra küldött: „Káromkodsz!”, mivel azt mondtam: Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem, de ha cselekszem, akkor, ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy megtudjátok és belássátok, hogy az Atya énbennem van, és én az Atyában.” Erre ismét el akarták őt fogni, de kisiklott a kezük közül. Ezután ismét eltávozott a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott maradt. Sokan jöttek hozzá, és azt mondták: „János ugyan semmi csodajelet sem cselekedett, de mindaz, amit János róla mondott, igaz volt. És ott sokan hittek benne.
/:Magamat vizsgálgatva kérdezem: én hittem volna Jézusnak, felismertem volna Benne az Istent? Vagy kétkedő lettem volna, mint a zsidók? Hiszem, hinni akarom Isten kegyelmének erejét, mely felgyújtotta volna jelenlétében kíváncsi, kétkedő, gyermeki lelkemet, és nem hagyott volna nyugtot bennem addig, míg ki nem mondtam volna: hiszem, hogy Te az Atyától való vagy, aki azért jöttél, hogy Hozzá vezess, hogy e megtévedt világból utat mutass, és többé ne tévelyegjek.
De mennyivel inkább kell ma, az életemben felismerni Jézus jelenlétét! Mert jelen van, a hitet azért kaptam, hogy bizonyos legyek jelenlétében, az oltáriszentség bizonyosságában, a másik ember szemében, ki szemembe néz, és zavarba ejt, mert Benne látnom kell, felismernem kell az engem szerető, a hozzám lehajoló Istent. Miért is engedem, hogy ez zavarba ejtsen, miért nem engedem, hogy szétáradjon bennem az öröm: velem vagy, rám tekintesz és szeretsz! Az erőt, melyet felém sugárzol, elfogadni kell bírnom, nem a föld ereje az, ami éltet, hanem a lélek ereje. Az életnek – a test szerinti életnek - nem akkor van vége, mikor elfogy a test ereje, hanem akkor, amikor a lélek elhagyja a testet, amikor Isten elszólítja lelkemet. „Felismerni, hogy részese vagyok Isten természetének”! Tanítja John Main – Bencés szerzetes, a Szótól a csendig című tanulmányában. Életfeladat, mely nem egy Szentírási rész egyszeri elolvasásából lesz, hanem az utam, mely a keresztségtől az utolsó kenetig tart: az elején az útra felszentelnek – kezemet kezébe veszi Jézus; és a végén minden tévelygésemért bocsánatot kérek; de vágyom, hogy ott, legkésőbb ott, tudjam teljes odaadással, az utolsó lehelet bizonyosságával kimondani, de jó, hogy rám találtál! De addig, Istenem add, hogy keresésedbe soha bele fáradjak, és segíts, hogy utamon, Jézussal, egyetlen találkozást se kerüljek, vagy tévesszek el! Ámen:/
