Elfogadni az áldozatot
Kiv 12,1-8.11-14 - Akkor az Úr azt mondta Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: „Ez a hónap legyen nálatok a hónapok kezdete, ez legyen az első az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondjátok nekik: Ennek a hónapnak a tizedik napján vegyen mindenki, családonként és házanként, egy-egy bárányt! Ha háznépének száma kevés egy bárány elfogyasztásához, vegye maga mellé háza legközelebbi szomszédját, annyi személyt, amennyi elég egy bárány elfogyasztásához. A bárány hibátlan, hím, egyesztendős legyen! Ugyanezen szabály szerint kecskegidát is vehettek. Aztán tartsátok őrizet alatt ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig! Akkor estefelé vágja le azt Izrael fiainak egész sokasága! Vegyenek a véréből, és kenjék be mindkét ajtófélfát és a szemöldökfát azokban a házakban, amelyekben elfogyasztják. A húsát pedig egyék meg azon az éjszakán, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel, keserű salátával! Így egyétek: derekatokat övezzétek fel, sarutok legyen a lábatokon, bototokat tartsátok a kezetekben, és sietve egyétek, mert az Úr Pászkája (vagyis: Átvonulása) ez. Átvonulok ugyanis azon az éjszakán Egyiptom földjén, megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, embert, állatot egyaránt, és ítéletet tartok Egyiptom minden istenén: én, az Úr. Ez a vér jel lesz számotokra a házakon, amelyekben lesztek. Én meglátom a vért, elvonulok mellettetek, és nem ér benneteket pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Legyen azért ez a nap emléknap nálatok: üljétek meg nemzedékről-nemzedékre, mint az Úr Ünnepét, örök szertartásként!
1Kor 11,23-26 - Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség [Jer 31,31] az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!” Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
Jn 13,1-15 - A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve. Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: „Uram, te mosod meg az én lábamat?” Jézus azt felelte neki: „Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.” Péter erre így szólt: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” Jézus azt felelte neki: „Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.” Akkor Simon Péter ezt mondta: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!” Jézus azt felelte: „Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy ki az, aki elárulja őt, azért mondta: „Nem vagytok tiszták mindnyájan.” Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: „Mester” és „Uram”, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.
/:„Ez az én testem, amely értetek adatik.”! Belezúg a világba e mondat, a történelem tekergős útján át, azon túl is, az idők végezetéig, állandósultan. Hirdetve az igaz halálát, a bűnösökért. Mert nem a bűnért adta oda magát, hanem az örök Emberért! Mindenkor mindenkiért, személyem szerint is! Ráadásul az áldozatát – szentségi áldozattá emelve – a papság által megismételhetővé tette, sőt, beemelte az Isten-tisztelet középpontjába, minden Szentmisében megújuló, megismétlődő, megjelenítendő áldozattá tette: ezt cselekedjétek, hirdetve az Úr áldozatát, „amíg el nem jön” újra! Nyomatékot ad, állandósuló áldozatával annak, hogy mindenkor, minden emberért tette! Jézus Krisztus Istenáldozata a szeretet ajándékáldozatából lesz örökérvényű, ki elveszi ez áldozattal a világ bűneinek erejét. Elértékteleníti a bűnt, hogy az Ember maradjon meg értékében, ki bűnre hajlamos, esendő, de örökérvényű és értékű a Mindenség számára! Talán, eljön az idő, hogy megértsem, megértsük azt, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy Jézus megmosta lábukat, minden tanítványa lábát, személyválogatás nélkül, példát állítva: ezt cselekedjétek ti is, „nektek is meg kell mosnotok egymás lábát”! Vagyis, meg kell bocsátanotok egymásnak, feloldozni egymást! Nincs ítéletnek helye, nem lehet ítéletet hordozni szívemben ellened, a másik ellen. Nem vagyok tiszta, ki mondhatja magát tisztának, kinek ne lenne szüksége arra, hogy Jézus megmossa lábát? Mind ezt az után teszi, hogy már önmagát odaáldozta, testét és vérét is átadta a világnak; még nem történt meg, de már elszámolt, már elvégezte lélekben dolgát, a szenvedését, a halálát is! Talán nem értették, ahogy talán mi sem értjük áldozatának az értékét, súlyát, az új szövetséget, melyben egész valóságát, testét és vérét át adja, bele adja ebbe a szövetségbe. Kifejezi Isten, hogy egészen odaadja teljes istenségét ebbe az Emberrel most megkötendő szövetségbe. Nekünk, magyaroknak, akik a vérszerződés történetéből táplálkozhatunk, mennyire értenünk kellene Isten szerződését, odaajándékozását, mely megváltásunkért van! Nem úgy, ahogy ma egy szerződésre tekintünk, hogy mivel akar engem megvenni, mivel akar engem rabszolgává, keseredetté tenni a jogi fondorlatokkal átszőtt szerződés. Hol van benne a buktató? Isten nem ilyen szövetséget kínál, Ő teljesen elégő áldozattal pecsételi meg: Ő semmit sem követel azért, amit ad, sőt áldozata árán is adni akar, életet, örökéletet. Nem értjük, hogy nem elvenni akar tőlem, hanem e silány elporladó életemet akarja inkább felértékelni és Isten magával egylényegű méltóságába átemelni! Szűk, bűnben elkorcsosult agyamnak, összetöpörített lelkemnek – mit megnyomorítottam e zajos világban, képtelenség Isten nagylelkűségét hinni, a papság szentségéből valamit is elfogadni, befogadni, felfogni. Az oltár szentségéből részesedni méltósággal! Mert nem a bűnbocsánatra, a gyónásra kell helyezni a hangsúlyt, hanem az áldozat vételére, a bánat, a kiengesztelődés feltétel, ahhoz, hogy méltóvá legyek az áldozat elfogadására! Ehhez kell az alázat, hogy befogadóvá legyek! Az alázat ellen ne vétkezzek! Bocsáss meg Isten, Atyám, Mester, ki vonakodom, hogy lábamat megmosd, vagy, ha hagyom is, de megmosolygom. Értővé, érzővé, hívővé, alázatomban a Szent méltóságra alkalmassá tenni méltóztassál! Ámen :/
