Menyegzőre vagyunk hivatalosak
ApCsel 2,14.22-32 - Akkor Péter, aki a tizeneggyel ott állt, felemelte szavát, és beszédet intézett hozzájuk: „Zsidó férfiak, és Jeruzsálem összes lakója! Tudjátok meg ezt, s halljátok szavamat! Izraelita férfiak, halljátok ezeket a szavakat: ti a Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket, mint ti is tudjátok, Isten általa művelt közöttetek, ezt az embert istentelenek keze által felszegezve megöltétek, miután Isten elhatározott terve és előretudása szerint átadatott. Isten azonban föloldozta a halál bilincseit, és föltámasztotta őt, amint lehetetlen is volt, hogy azok fogva tartsák, mert Dávid róla mondja: „Magam előtt látom az Urat mindenkor, mert jobbomon áll ő, hogy meg ne inogjak. Ezért örvend a szívem, és ujjong a nyelvem, sőt testem is békében nyugszik el, mert nem hagyod lelkemet az alvilágban s nem engeded, hogy Szented rothadást lásson. Megmutatod nekem az élet útját, és színed előtt örömmel töltesz el engem” [Zsolt 16,8-11]. Férfiak, testvérek! Hadd szóljak hozzátok bátran Dávid ősatyáról! Ő meghalt, eltemették, és sírja a mai napig itt van nálunk. Mivel azonban ő próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvel fogadta meg neki, hogy az ő utódaiból ül majd valaki a trónjára [Zsolt 132,11; 2 Sám 7,12-13], a jövőbe látva Krisztus feltámadásáról beszélt: hogy sem az alvilágban nem maradt, sem a teste nem látott rothadást [Zsolt 16,10]. Ezt a Jézust Isten feltámasztotta, s ennek mi mindannyian tanúi vagyunk.
Mt 28,8-15 - Rögtön el is mentek a sírtól. Nagy félelemmel és örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. Ekkor íme, Jézus jött velük szemben és így szólt: „Üdv nektek!” Ők pedig odamentek hozzá, átkarolták a lábát és leborultak előtte. Akkor Jézus azt mondta nekik: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül a testvéreimnek, hogy menjenek el Galileába. Ott majd meglátnak engem.” Amikor elmentek, íme, az őrségből néhányan a városba mentek és hírül vittek a főpapoknak mindent, ami történt. Erre azok összegyűltek a vénekkel, tanácsot tartottak, majd sok pénzt adtak a katonáknak, és azt mondták nekik: „Mondjátok azt: „A tanítványai éjjel eljöttek és ellopták őt, amíg mi aludtunk.” Ha a helytartó meghallja ezt, mi majd meggyőzzük őt, és kimentünk titeket.” Azok átvették a pénzt és úgy tettek, ahogy kioktatták őket.” Ez a dolog el van terjedve a zsidóknál mind a mai napig.
/:Péter, aki a minap még megtagadta Jézust, most erőre kap, hogy a népnek hirdesse a feltámadás örömhírét! Talán most az az öröm volt a szívében – a korábbi keserűség, bizonytalanság, kétkedés, kétség, elhagyatottság után -, amiről Dávid ősatya szólt? De Dávid többet mondott, mint Péter. Mert, ha Dávid Jézusra vonatkoztatta is jövendölését, azt úgy tette, hogy azt már magára is érvényesnek tekintette, és mindazokra, kik az igazak útját járják életükben! („Megmutatod nekem az élet útját, és színed előtt örömmel töltesz el engem”!) Vagyis ki Dávid előtt jár az úton, az Jézus, akinek halála és feltámadása is jövendölés, nem csak a Krisztológia része, hanem Isten kinyilatkoztatásának is része: Az igaz Ember sorsa is a szenvedés, a megfeszítés, de mindezek után, a feltámadás, Istennel való egységre, közösségre, ha az Ember vállalja Isten akaratának teljességét! Csak érezzem mindig ott jobbomon Őt, kiben örvend a szív, és ujjong a nyelv! Ennek tudatossá kell válnom bennem, és mit meg kell újítanom minden átváltoztatásban. Vagyis részemmé kell legyen minden átváltoztatás, melyből fogan bennem Isten békessége, és a kiengesztelődés egysége minden Szentmisében, ahol megújítom Veled és Veletek Krisztusban a közösséget. Mely közösségnek ereje maga az Isten, Krisztus által! Kik ebben megerősödve megmosolyogjuk mások ügyeskedését, naiv erőlködését, suta kapálódzását, anyagi érdekre lealacsonyított méltatlanságát arra, hogy a misztikum részévé lehessenek. Se vének, se katonák, se kufárok, se helytartók, se főpapok, se tanácsnokok közösségünket nem bomlaszthatja, mert erejük csak evilági gyürkőzés, gyenge kísérlet Isten szeretetével szemben! S ez bátorít, és lelkesít bennünket – azok ellenében, hogy a feltámadás örömében erősítsük egymást. Hát örvendjünk, vigadjunk, menyegzőre vagyunk hivatalosak, égi menyegzőre! Köszönöm Atyánk meghívásodat, add, hogy ott együtt lehessünk Veled, szereteted élénk, és örök teljességében! Ámen:/
